Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1952-12-18

> Válasz: lombos elvtársi A Márványutcai iskola mellett uj iskolát fognk építeni, Mikroszkópot nem »* lehat kapni, a pénzt azonban nem hivták le, igy ez a péénz fogott tovább a bankban. Sok helyen a laké ok készen állnak de parketta nincs. A Döntő Bizottságában benne van a Városi Tanác s tervosztálya és az illetékes szak­osztályok. Hba, hogy a Városi Tanács népművelési osztálya velük ellentétes. Az ö jvaslatukra vitték le a férőhelyek számát 1.5oo-ra, pedig még a 3.00© is kevés. A loo %-oxx aluli teljesítésnek a már emlitett parkettahi­ány az oka. A más ik eltolódás a pártház építésével kapcsolatosan volt. A tervberuzáa kétirányú. Az egyik amit a kér.tanács hajt végre, a másik, amit a beruházási vállalat. - A Szabadtéri színpadnál még a 82,ooo Ft,t is fel tudták volna használni, ha a döntő bizottság nem késik. Felső épít­kezést nem akartak engedélyezni városszépészeti szempontból, pedig ez sok­kal olcsóbb lett volna. A Bürök utcában 2 lakást a TF hoz rendbe és ezért kapnak ök lakást a Nagysalló utcában. Ezt drágáita az OTSB és nem akarta fedezni a költségeket* - A Zugligeti úti iák rendelőt valóban de­centralizálni kell. Itt a helyiség megfelelőbb volt a rendelőnek. A hegy­­hátuti intézetnél a költség biztosítva van. - A Bürök utcai építkezés nem állítható be a Tanács költségvetésébe, csak a János kórházéba. A tüdőgon­dozó is a jövőévi beruházási tervbe lesa beállítva. - A beruházási téte­lek átvihetők a jövőévre. zá szólások: ■» Jnyi elvtárs: A szabadtéri színpadnál kilátásba helyezték, hogy a hitelt meg fogják von­ni, mert nem történik semmi. De amit Lombos elvtárs most elmondott, az egészen uj* Nem hallott még arról, hogy úgy veti fel a Városi Tanács népművelési osztálya, hogy nem is tudtak arról hogy ilyen van.Nekünk har­colni kell azért, hogy az eredeti tervünk kerüljön kivitelre. Inkább most hozzunk nagyobb áldozatot és most mindjárt épitsék 3»ooo főre a szabadtéri szinpad nézőterét, - a Zugligeti körzeti rendelő mutatja, hogy a terv nem elég alapos, ^-tt már évek óta fájdalma a lakósságnak, hogyha orvoshoz kell menni, vagy fel kell menni a Szabadsághegyre, vagy bemenni belsü te­rületre. Ott volna is helyiség a rendelőnek. - Javasolja, hogy ha kijön a Városi Tanácstól a fcruházási terv, akkor annak alapján az összes osztá­lyok bevonásával egy végleges, alapos tervet készítsenek, mert igyez rend­kívül hiányos* Böszörményi elvtárs: Az üzemekben ha költségvetést csinálnák, azt leviszik a dolgozókhoz és át­beszélik a tervet. Mivel ez a terv a lakosságra vonatkozik, javasolja, i hogy a Tanács ezt a tervet vigye le a lakossághoz kisgyüléseken keresztül. Eddig úgyis hiányolták, hogy a Tanács létesítményei nem éL éggé ismertek* így azok is ismertek lennének. Kovács elvtárs: VB és TSB ülésen is többször felvetődött a kerületi sporpályának a létesi­: tése. Az MHK mozgalom is azért gyenge, mert más kerületbe kell átvinni a fiatalokat leprobázni. A VB vegye ezt figyelembe és vesse fel a Városi Tanács felé, hogy ezt vegye be a jövőévi költségvetésbe. Kónváné elvtársnő: Zugligeti u. 12.sz. alatt lévő orvosi rendelőnél két szeppont volt.. De a legdöntöbl'szempontaz volt, hogy a rendelő közelébe egy nagy mentőállo­más t építenék. Azért is kapták meg az engedélyt erre a rendelőre. Hiányossága a tervnek, hogy nincs beletervezve a társadalmi munka. így nincs mozgósító ereje. Válasz: Lombos elvtárs: ,A hozzászólásokkal egyetért. Összefoglaló: Komócsin elvtárs: A jelentés olyan, aályet a VB. elé szokott vinni a tercsoport. Egy apoe litikus számszerű jelentés. Nem látja értelmét annak, hogy a János korház mellé egy körzeti rendelőt állítsanak fel. Inkább a János korház egyik szobájába tegyék. Vagy távolabb csinálják meg a rendelőt, - A Városmjábrl szabadéri szinpad építését 3 évre tervezték ugyan, de nem úgy, hogy 54- ben adják át a rendeltetésének. Már jövő évben is használhatjuk. A Szabad­sághegyi Szovjet emlékmű rendezésere hozzanak hatftrofeatot, hogy az 1953. ' ! ——— ----------------------------— .................................... *- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents