Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1950-11-07
-2-\ be lehetne állítani vezetőségi funkcióba. Ezt a kérdését rövidesen át fogják beszélni a vezetőséggel, hogy vpgr ék fel őket tagnak. Eddigi munkánk hiányossága volt, hogy ha valakit funkcióba állítottunk nem beszéltük^vele át a feladatát. Iía pedig mi nem adunk nekik támogatást szétesik kezükben a munka és megint odakerülünk, hogy le kell váltani. Az oktatási kádermunka terén is sok mulasztás van. Sok 45-ös párttag van, főleg a MOM-ban, akiknek még egy alapfokú szemináriumuk sincs. Kerületünkben a választások óta 22°/o a fluktuáció a vezetőségben, melynek oka, hogy kb. felét elvitték, a másik felét pedig ki kellett csrelni. Hiba az, hogy az osztályoktól nem kaptunk javaslatokat a funkciók betöltésére és igy e&r-egy beállításnál a káder osztály nagy nehézséggel küzd. Az értelmiséggel foglalkozni kell, annak az értelmiségi dolgozónak aki a szocializmus építését segíti elő munkájával meg kell adni a támogatást és meg kell szervezni, hogy munkájukat a /’~'N pártszervezet ne keresztezze. Különösen fontos a pedagógusokkal való politikai és egyéni foglalkozás. Meg kell nézni, hogy milyen szellemben nevelik gyermekeinket, s ezáltal ki tudjuk őket ragadni a kiér. reakc. kezéből. Üzemi látogatásaink alkalmával foglalkozzunk egy-egy értelmiséggel is. Az értelmiséggel való nem foglalkozás hiányában elszakad a párttól és az ellenség kezébe kerül. Meg kell értetni az értelmiséggel azt, hogy tudása továbbfejlesztéséhez ma minden segítséget megkap. Az értelmiséggel foglalkozni kell még akkor is ha nem párttag és a termelésben kivált legjobb értelmiségiekkel kell Pártunk sorait kibővíteni. Az egyész munka alapját az egyéni foglalkozásnak kell képezni. A káder osztálynak hetenként legalább 4 emberrel kell foglalkozni. A munkaközbeni ellenőrzés terén munkánkat meg kell javítani, úgy szakmai mint politikai vonalon. Hozzászólások:“•/ ■v................ l pos elv társ: Kerner elvtársnő elég jól látja a feladatodat a káder jnunka területén és helyesen látja az üzemekkel való foglalkozást. Azonban az a meglátása, hogy a MOM-al nem foglalkozott eléggé.’ Helyesnek tartaná, ha káder tanfolyamon megadott szempontokat kiadnák az alapszervi titkároknak, hogy a káderekkel váL ó előrefoglalkozás megtörténjék. Felhívja a figyelmet* a gazdasági funkcióba helyezett káderekre, akiket figyelemmel kell kisérni, mert ezek az ellenség támadásána sokszor vannak kitéve. A kád«r osztálynak sokkal többet kell foglalkozni az ifi kád^ressel, tanítani kell, mert ez komoly segítséget és támogatást fog adni a káder osztálynak. 1 1 Velkei elvtárs: A kádermunka a káder titkárral együtt el volt azigetelve a Pártbizottságtól, Ez a pártbizottsági ülés hivatott arra, hogy mi ennek a vonalnak a figyelembevételével alaposan megjavítsuk a kerület munkáját. Mint hiányosságot felhozhatjuk, hogy elhanyagoltuk a káderekkel való foglalkozást, ez megmutatkozott az ekmult feladatok során. Mint mindenben a kádermunkánál sem mutatkozik mindjárt meg az eredményt, ezért figyelembe kell venni, hogy az előző káder titkár elvtárs már régóta elmenőben volt a Pártbizottságból és ennek hiányossága kiütközött.-* > , Z