Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1950-08-25
Hallj elv társ: f ’""v Az alapszervezeti leveleket közös borítékba kellene tenni és í'WLi X a ^ part irodára, mert a portáról késéssel, kapják csak nép, / ,’f* W .***» Kiíogasolja, hogy sok a telefon, náluk pl. a pártirodában mindíg^tbTTen tartózkodnak_és a kiszűrődő szavakból sokat lehet sejteni. &■" Az eberseg hiányát latja, hogy tegnap este 8 órakor már nem volt eligazitas, sem őrség es szabadon lehetett ki- be járni a pártházba. Lombos elvt.''rsj_ A külső tagok részére érdeklődik, hogy a feladatok elvégzésében rájuk eső reszt hogyan kaphatnák meg Írásban, akár kivonatoson is, mert nem tudjak máskép megjegyezni és teljesíteni. Veiket elvt'rs: Ken véletlen, bogy bizonyos időnként az ügykezelés napirendet kap. lelteiben szükséges volt ennek ki tárgyalása, mert látható, hony nálunk milyen hiányosságok vannak és hogy az éberség kérdéséhez szorosan” g-N mennyire hozzátartozik. Amit Galli elvt rs mondott ez nemcsak tegnap esti jelenség, ez általánosan ‘ás többször megismétlődő jelenség. Kétségtelen, hogy a feladatok' sűrűsödésé meg jobban eltereli a figyelmet erről a vonalról, igy egyenesen szabálytalan dolgok is napirendre kerülnek nálunk. Latható a KV. határozatból, hogy a levelek be és kimenetele az ügykezelő, irodavezető kezeken kell, hogy összpontosul jón. Idézzük meg, hogy nálunk kiveszi at a leveleket és hogyan ossza szét, innen fakad az éberség’ hiánya. " Nálunk a lépcsőházban, előszobában, folyásokon is folynak megbeszélések ez divatként terjedt el a PB-on belül és itt kritikát gyakorol, hogy maga is ennek az uszályába kerül lassan. Vannak, akik iratokat visznek haza, ha nem is nagyjelentőségű iratokat, de akkor sem lehet. r' Farkas elvtárs rövid ideje van itt és már meglátta ezeket a hibákat. Velkel elvtárs a reggeli megbeszélést nem tartja helyesnek. A titkári értekezletre az ügykezeléssel kapcsolatos napirendi pontot ki kell dolgozni az irodavezetőnek és legközelebbi titkárin kitárgyalni. Az alapszervek tájékozatlanok ebben a kérdésben. Jellemző a rossz szervezésre, hogy állandóan zavarják a titkárt a pecsételés miatt. Az irodavezető feladata megszabott időben bevinni a postát. Az ellenőrzés bevezetésére egy tervet kell kidolgozni, hogy az alapszervek állandóan legyenek ellenőrizve. Vannak alapszervek, ahol még nincs helyiség. Határozatba kell venni,hegy azokon a_helyeken is létesítsenek pártirodát, ahol még nincs, mert a Part mindenhol és mindég elsődleges. •Rendezni kell a MOM-beli pártirodát, vagy válaszfallá!, vagy máskép, mert igy nem maradhat. Az irodavezetőnek az alapszervi adminisztrációsok részére értekezletet kell lefolytatni, ezt az irodavezető tervébe vegye bele. A technikai személyzet kérdésében pedig úgy segítünk az eddigi helyzeten, hogy minden héten tartunk értekezletet velük. Kakucsiné: Megoldható lenne a levélkézbesítés motoros futárra], vagy olyképen, hogy hetenként háromszor bejönnének az alapszervezetekből a levelekért. •*»-6- | .7 i ,