Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1949-09-10

n «• Béres: Miután ismerteti Rajk vallomását, a következőkben adja meg a R. üggyel kapcsolatos agitácoó pol. szempontjait; ■. mi, feladatunk ezt az ügyet a magyar dolgozó tömegekbe levinni, úgy, hogy'azok még fokozottabb gyűlölettel' nézzenek az imperialisták tábo­rára,Még kell világítani, mi volt a banditák oélja,Visssak akarták hoz­ni a Horthy rendszert, a fasiszta terror uralmat, a dolgozókat újra nvc noruságba karfák dönteni.ál akarták venni a paraszttól a földet, a dől* gozótóí a gyárat, a szabadságot, melynek bittokában a dolgozó tanulhat és fejlődhet. Géljük a nemzeti függetlenség eladása volt s minket vífs azalökni az évszázados gyarmati sorsba.- rá kell mutatni arra, hogy^ céljuk elérésében kire támaszkodtak. Rá kell mutatni arra, hogy a Mar­tot aljas gyilkossággal akarták lefejezni. Rzt különösen az öntudatos dolgozók fele kell k±xiHH±x kifejteni.-Vadul gyűlölték a -munkást Is • • szegény parasztot, utálták a munkát, csavargók v'oltak, akik semmit nem becsültek,.ami az embert■emberré teszi.-Állati kegyetlenség jelle­mezte őket, csak magukkal törődtek és olcsó ^juűás pénzen adták volna el az ország szabadságát.-Legnagyobb ellenségnek a pártot tekints, ez mutatja azt, hogy a Márt a magyar dolgozók érdekeit képviseli.­­Le kell szerelni a reakciónál: azt az agitációját, hogy az egész ügyet a Márt vezgj^gég-civakodíisának tart ják, azzal, hogy kiemeljék, hot . a?-. ruló hanáC’elejliezé&j&J sző.-Ki kell emelnünk az ügy külpo­litika a saját ügy+nk, mert a nemzetközi kém szerv^^p|^M|m gócát lepleztük le ,melyre' az imper.áalistá legjob­ban saámitottak •’ Ez.U. elleni harcban, őz a per-egyúttal J-itoek p*re isi le%, ijMüíftí, Ifallomá^h^Kmériílt, hogy Tito irányítottaes pén­zelte <%-ev .unnékyftz ügvnek - a- le-lep-lezés év el -Mártunk•••az - egeas világ ..dóig .gozóinalNtodtJ^ í'iőzo Úti,nem..tiv. lygőftről. . -van szó.A TTt ok érdest kell előtérbe hozni nemzetközi vonatkozásban. Tito óknál nem hazafiakról van sző, b a nem 'nemzetközi kémbc-ndáról. Oz Ü, léte az~T^?ra*é4uk, ezért gyűlölik, kel kell használni ^a^itácionkat á Sz.IJ. népszerűsítésére .Meg kell mutatni, hogy a leleplé«es Pártunk, legnagyobb győzelme ellenségeink fölött. A Márt akadályozta^meh, hogy az "országot R. és bandája kezébe kaparintsa és nagyobb veszélynek^teg-f ki, mint eddig bármikor volt.Ha nem sikerül leleplezni , őket, se mim^ vált volna eddigi munkánk, üllhéz és kockázatos munka vol ez a 1 -p­lezés a-Párt számára.Meg kell mutatni agitációnk során, hogy meg v^n az erőnk ahoz, hogy elbánjunk a vádlóttakkkal, ele meg azokra is ^le .1-1 amik, akik gondolatban velük vannak. ^Szorosan zárkózzunk fel partunk­hoz és vezetőihöz.-MfíitX abbén a munkában nem szabad elfáradnunk, !• kissebb részletét az ügynek is meg kell magyaráznunk. Minden embernél rá kell mutatni arra, hogy mit jelentett volna számáréf/ ha ezek győzne^ Döntő, hogy a most meginduló propaganda munkánkat egyóbb napirenden lő vő kérdéssel kapcsoljuk össze.R a. kell mutatni, hogy minden kérdés ossz függ ezzel ’q harccal, mit az imperilisták ellen folytatunk, bem kason bős," hogyan termelünk, tanulunk, élünk.- őzt a munkát azonnal meg k--11 kezdeni! Béres elvtárs felolvassa a munkánk menetrendjét /mellékelve/ különös súlyt helyezve a Faliújságra, Sz.N. baráti körre, villamos, piaci agitációra. Figyelni kell az; újságárusokat, hogy nem fogyott e ki náluk a Sz.N .Rendszeres rádió hallgat ás mogszeryezese, kiértékelést és ellenőrzése. Figyelni kell, hogy milyen agitacio üti fel a fejet a tárgya ás során, ibben a munkában meg f’ögj' k figyelni, hogy milyen . ;j z üzemi vezetőség viszonya a "ópi heraokrne í ohoz. Kis gyű leseket, rop­gyülóseket. egyéni agitáoioval kell összekötni. Kórházak betegeihez el kell juttatni a brosaurákat és agitációjukat erősen kézbe ^venni. Erre a munkára segíts égül vess zük a Rend őr akadémiát hallgatóit es e. szeraináriumok hallgatóit.Mlöljáróságnak vinozhangóznia kell, hogy a N. Lem mellett foglalunk -állást.Faliújságokon nevszennt kell - ltve­tetni, hogy mi az álláspontja a munkásoknak az üggyel kapcsolatban. a munkásságot aszhotázsokra,r5chönherzre, Rozsa:-. .nleVv etűkbe beli / 7 > I-v Z I 2. *........... ' 1 ........

Next

/
Thumbnails
Contents