Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.107.a/2)

1954-03-16

W . I $ * » * terheli felelőig! Az Állandó tazottaűok munkája meglehetősen hullámzó • keptt autat» az állandó Bizottsági tagoknál sok a Fluktuáció* Kellően munkájuk nincsen összcfogva® „így nem eléggé tarvszerü.Ezért Lombos elvfrírs mellett felelősség terheli Tóth elv társnőt a Titkárság vezetőjét. De az igazság kedvéért meg kell moncL.ni, bo.y az A munlfjáben számos objektív nehézség ss közrejátszott és a többszöri hosszabb-rövidebb időre vüó kiesés is a felvetett fogyatékosságok ellenén munkáján általában^ fej­lődés a jellemző* v A^legkisebb^fejiőuéSr sőt mondhatni azt hogy bizony-s mértékű visszafej­­tados..a Tanács szervezett tömegbázisának kiépülésre mutatkozik. Míg 1951- ben l,ooo körül volt a Tanács aktivistáinak száma, ma mindössze 6-7oo és ennek i3 jelentős része papiraktivista „ A Visszafejlődés elsősorban abból Y S höl^tílfensúáből következik, hogy a különböző jelentősebb feladatok vég­rehajtásánál a Tanács vezetői túlzottan a tömegszerv-zetak segítségére appelláltak, minden tönegszerVeZcti jellegű feladatot a saját tömegszer­­vezeti arculat kialakit ás a.„helyett, a többi tc;.ugszervezürev.ALÓ támasz­> kodással u.k„rtak me^elaani, Ebből a helytelen felfogásból kiindulva nem történtek erőfeszítések a Tanács szervezett szerű tömegbázisának kiépíté­sére, Meg kell mondani, hogy ezen a téren eléggé értetlenséget tapusz­­talunl a tanács vezetőinél, igy lombos elvtársnál és a VB.számos tagjánál is. A kér, PB© részéről már többször felvetettük ezt a kérdést és számos feladat végrehajtásánál szerzett tapasztalat sem ébresztette még rá kel­lően elv tár sakknak ennek a kérdésnek fontosságára. Ezen a terük te n az első időszakban a kerületi párt szervek is követtek el hibák, ixrt nagyobb feladatok végrehajtásánál túlzottan gyámkodtak a taneb s felett, munkájuk zömét részben pártszervezeteinkkel, részben tömegszervezeteinkkel elvé­geztettük© így azután kialakult egy kényelmi álláspont, hogy az eryts feladd-oknál benyújtsák a túlzott igényeket a tömegszervezeteknek, a •pártszervezeteknek és a munka fogyatékosságaiért a töregsZervezetekrt o­­kclják. Ez a helytelen vonalvez.tés nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a beszámolók, fogadóórák látogatottá? a terén hosszabb idő óta nincs figyelembe veendő fejlődés© Ezt azonban az említetteken kivül nem kis részi­ben előidézi az a tény is, hogy a dolgozók által felvetett problémákat, javaslatokra, való válaszadáshoz esetek többségében rendkívül későn és nem megfelelő módon történik? válaszokat sok esetben a tanácstagok szégyenük továbbítani, mert azok tartalma lélelctelensége-t, bürokratiz­must tükröz. Nem ritka különösen a KIK vonaláréi a váüszáááeokban a ko­molytalan. -igértetéseko &Q ám > *

Next

/
Thumbnails
Contents