Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.106.a/8)
1951-09-06/1
■ • , - 5 -: * Gamma: (folytatás] M± állandóan járunk a dolgozók között és igyekszünk meg tudni a véleményüket a választással kapcsolatosan. Beezél^em egy olyan i! i.vel, aki 22o fo—ot t/eljesxt rendszenesen, — hogy tegyen°felajánlást. Megtette. Ennek tudatosítása után több ifi te ti felajánlást'a vezetés g vál-sztár tiszteletére. A dolgozóknak nagy része mondja azt, hogy becsületes vezet seget akarnak, olyant, • ! i az " érdeküket nézi. Mondtuk a dolgozóknak, né .nevelőknek, hogy arról beszéljenek, hogy a választással a kongresszus határozatát hajtjuk, végre, főként akkor, ha szem előtt tartjuk azt, hogy a vez. összetétele megjavuljon. A munkaverseny fokozása is a határozat egyik pántja. Nái unk a verseny lendületet akadályozza az, hogy nem dolgozhatunk drb. hé-"ben, mert esetle selejtes lesz a műszer, előfordult, hogy a honvédéig átvette az átüt és az nem volt jő. Senki nem ért hozzá a mii szakiak közül, nem mert:]: felelősséget vállalni, "őst 3-4 szovjet tanácsadó jött, akik megállapítják, hogy jó e - műszer. flnramq. Mr esi: A v ze'tősógvá las ztás tiszteletére kihívjuk az összes . kerületi üzemeket a. 1 ogöntudatosahb olüzsm cim elnyeréséért. A tt dolgozókkal röppgyilésen beszéltünk ennek a jelentőségéről. \—. TITiÁG; Ráhel et. : Érdligeten 1- om, zonban alapszervileg az üzemben vág/ok ny i Ív án tar tv a, szeretném tudni, hogy a választásban beleszól* hatok, illetve szavazhatok a lakhelyemén, mert ott nagyon sok hiányossága van a régi vezetőségnek. Te ji.nari vá 11 alat.t (.G/y.A pá-t titkár -elvtárs- fe-lhávo t —.... egy alkalommal népnevelő é tekezletre, bár n m is volt nn. csoportom.. Feltűnt nekem, hogy ott mindenről beszéltek, csak a feladatokról nem. Mondtam, hogy számoltasson he az elvtárs z elmúlt mun1 ékről. Kétdcztem, hogy az elvtárs, hogy ad jelentést a B.B.-nak, ha nem kéri számon a munkát az aktíváktól. Elő fordultunk, hogy ilyen nn. értekezleten csak 3—an voltunk a ti .k r elvtfs al együtt* r Tülősön x&világo‘tó‘t"bcuii Ggypáp stlkstXoüiniEiX különböző bidny o&su^okno, azonban a tagok már nevetnek rajtam, hogy úgyis hiába, mert kint ^ voltak a Pártbizottságtól is és még sem segitettek^agiolgon^ A mi üzemünkben nagyon rossz a munkafegyelem. Meglátásom szerint az ottani vállalati és gazd. vez tőség elnyomja az egész pártvonalat és a pártvezet séget itt megalkuvónak látom. Egy volt részvényes vezető /állást tölt he gazd. vonalon. Az tír/kezelési osztály vezetője pártonkivüli, nem tudom ez mennyiben h Íves? A felvételi köreimé t a kerületi P.B. eluta.. itotta, nem tudom; miéi yen in tokkal. — Arról beszelte/, nálunk, hogy az idős em.be.s. eket vidékre telepítik ki. Pamutipari A vezetőségvánasztás úgy 1 legyen előkészítve, hogy más napirendi ponttal ne kapcsoljuk össze, mert akkor rendszerint úgy elhúzódik, hogy az elvtársak a javaslatokhoz már, nem is szólnak hozzá/, csak alig várják, hogy haza mehessenek. K.m.f. Jfiuk °'^ i G ni—n i - —*--— ■ ■ ~-------- ——---------------—------------—— -—■ —— - ■ —re X z