Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.106.a/8)

1951-09-06/1

* - 2 -i HsMíSut PlávioB et. : A tiucár elv társ beszélt a választás jelentőségé­től. A dolgozók kihozták, hogy nem tudják kinek mondjanak- véleményt a választassa! kapcsolatosan, elhatároztuk, hogy faliújságon keresz­tül. mondjuk meg a véleményünket. - Minden pénteken n.n. értekezletet tartunk,' amelynek tárgya® a bezetőségvalasztas es annaK jelentősége. Ápr.4. Gén? vár. .Gavr.ik _eJLü._ Az egyik előttem szóló elv társ azt mon­dotta, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy le két jelölnek majd. A demokratikus centralizmus szerint nem jelölünk ki senkit, hanem a tagság egyhangulH választ, illetve javasol. Nekünk a tennivalónk az, hogy a dolgozókat felvilágosítsuk. A mi alapszervünkben vannak olyan dolgozók, akik azt sem tudják, hogy kik a vezet ség tagjai. Javasoltam, hogy tegyünk ki táblát, melyen a vezetőségi tagok nevei fel vannak tüntetve. Hogy nem ismerik eléggé a vezetőséget annak egyik oka az is, hogy sok uj átképzésünk bán, aztán az is, hogy nem nagyon járnak el az érte­kezletekre, rendezvényekre. Erről a kérdésről még nem volt alkalmam beszélni a p‘ rttitkár elvtárssal, de a holnapi nap folyamán beszélek vele. - A titkár elvtárs mondotta, hogy különösen a pártonkivükiek 1 ^ figyelmét hívjuk fel arra, hogy kik viszek a dolgozók ügyeit, - vagyis \ hogy a vezet ségválasztás site re nekik é ,pen olyan érdekük mint a párt­tagoknak. Aisinntorra Bánné et.: Az alapszerben egyáltalán nincs párttitkár, egy elvtárs helyettesíti.állandóan az értekezleteken. Tudtommal mostaná­ban, talán már 3 hete is van, hogy nem hívtak össze né-nevelő értekez­­\ letet. A taggyűlésen sembeszéltek a vez. választásról, ezt sSzerényi " 7 y elvtárs is szóvá tette. Nagyon kevesen voltak a taggyűlésen pedig a. párttagok elég szép számmal vannak ott, de nem tudjuk őket lehozni. Nagyban oka ennek a vál • 1- tvezető elvtárs, aki maga is népnevelő, de amikor lejön az üzembe, csak neki támaszkodik,a gépnek, vagy egáll, de nem szól egy szót sem, árról, hogy ilyen, vagy olyan értekezlet van, vagy mik á problémák. A dolgozók állandóan a Csonkát dicsérik, hogy az milyen kedves volt velük,a mostani váll, vezető szintén azt hiszem esztergályos volt, iné sincs meg a kapcsolata a dolgozókhoz. 1 Én magam tudok a választásokra;, hár az alapszervekhen nem nagyon beszélnek erről. Az elmúlt taggyűlés személyeskedéssel telt el majdnem j végig. Az egyik elvtársnő szemére vetette Tóth elvtársnak, ’ogy túl szigorú, mondhatnám drasztikus is. Bár van ebben valami, az elv társ kereken vissza utasította a kritikát, píj/í még neki állt feljebb. Népnevelő értekezlet régen volt nálunk, hár kevés a népnevelőnk, mert elhelyezték a legnagyobb részét más üzemrészekbe,/bizalmiakat is/ j igy a mi alapszervünk szét züllött. így tehát nagyon esedékes az uj vezetőségek megválaszt ás a a munkánk megjavítása érdekében. Bp.-i lábéi és oQdro.n:/kötél.gyá^...Hél^g.i_._i. szerdán tartottunk népnevelő, értekezlete, ahova azonban kissé késve érkeztem ne g, azonban tudom, hogy szó volt arról, hogy a népnevelők foglalkozzanak a vez. választási kérdésével. Beszéljünk arról, hogy a régi vezetőket ki kell cserélni. A népnevelők nálunk elég jól működnek, meg vannak népnevelő csoportok. A területi agitáció fel van osztva a csoportok között, minden héten másik csoport megy ki. Nincs is semmi akadály, csak az marad el, aki­nek halaszthatatlna dolga van. Van aztán olyan is, aki kissé elégedet­lenkedik, de azért aztán mégis elmegy. Nálunk nincs is ezen a téren semmi hiba. w/. 3 I tea* , ;»

Next

/
Thumbnails
Contents