Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.106.a/3)

1956-05-24

Az egyes napirendek előkész tűsébe a V.B. rendszeresen bevőn ja * ^ ' a tanácstagokat, az Állandó 3izot ságokat. és néháhy, a megvitatásra j ketiulo terület szakemberét. Hiba hogy az anyagok előkésaitésében t-a kozsegfejlesztési tervet kivivé- a lakóbizottságok közvetlen modon még nem vesznek részt. Általában elmondhatjuk, a tanácsülések anyagairól és vitáiról hogy azolc összehasonlíthatatlanul .jobbak, mint a választás előtt volt. A tanácstagok igen aktivak a Tanács ülésein és egyre inkább a körzeti problémák mellett az egesz kerületet érintő kérdésekkel foglalkoznak, te Taná.os határozatai közül sok komolyan segíti a Végrehajtó Bi­zottság munkáját t.s a kerület fejlődését. Akadnak azonban olyan taná­csi határozatok is, amelyek formálisak és olyan kérdésekkel foglal­koznak, ami a szakigazgatási szervek ügyrendi feladatai. Ezek rend­szerint a vita során felvetett javaslatokból keletkeznek. A Végrehajtó Bizottság a napirendek kiválasztásán és megtárgya­lásán. túl nem foglalkozik a Tanácsülések szervezési, mozgalmi fela­dataival /pl.határozatok nyilvánossága stb,/, Ezt a Titkárság látja • e1,* Ugyancsak a Titkárságra korlátozodik a határozatok végrehajtásá­nak ellenőrzése is, J A Tanács határozatainak végrehajtásához a Fővárosi Tanácstól -Á sem kapunk eleg segítséget. Előfordult, hogy a Tanács határozatát _ ] a ielsőbb szakigazgatási szerv egyik előadója megválaszolta, de fő- 1 '! kent az a hiba hogy ezekből a válaszokból nem tűnik ki a probléma megoldására való törekvés. v uuxuma A tanácstagok 85 /-a vesz részt átlagosan a Tanács ülésén. Ami­kor a hiányzók szama nagyobb volt, az igazolatlan távollévőkkel a Végrehajtó Bizottság foglalkozott, ÍL.Z.. Az „Állandó., és Ideigleneg_ Bizottságok működése. A Tanács alakuló ülésén 8 Állandó Bizottságot választott, amelyet azóta 12-re egészítettünk ki. A 12 Aljandó Bizottságban 98 tanácstag dolgozik. Alkalmi feladatokra 7 Ideiglenes Bizottságot J választottunk. Jelenleg 1 Ideiglenes Bizottság működik. Az Állandó Bizottságok munkája az eimult félév óta - a tömeg­­szervezo tevékenység Tanácsülésen való megtárgyalása óta - .terv- ^ szerübb, céltudatosabb lett. Munkaterveik elkészítésénél, amelyet fa csak az utóbbi időben készítenek valamennyien, a Végrehajtó Bizott­ság es az osztályok munkatervi feladatait figyelembevészik, ellenőr­zéseik ütemtervét, üléseik napirendjeit határozzák meg, A Kereskedel­mi, Ipari, Egészségügyi, Népművelési, Műszaki és Pénzügyi Állandó Bizottság rendszeresen . ellenőrzi az osztály, és az irányításuk alatt levő intézményéi:, vállalatok munkáját. Az ellenőrzés tapasztala­tait ügyen értékelik, de a Végrehajtó Bizottságot erről rém tájékoz­atják* Az említett tanácsi napirend óta javult az Állandó Bizottsá­gok tomegszervezo tevékenysége is, az albizottságok száma 23-ról 29- re, az azokban dolgozó aktivak szóim,*) 310-ről 319-ro emelkedett. Meg kell jegyeznünk, hogy kereskedelmi Állandó Bizottságunkban ugyanak­kor egy azóta már visszahívott tanácstag bomlasztó tevékenysége foly­tán az aktívák száma 60 fővel csökkente Ám te k?zsegfejlesztési terv elkészítésében úgyszólván valamennyi £ resztvett. Azon túl, hogy magúk is javasoltak terv­­feladatot, igen hatékony segítség volt, hogy u beérkezett■javaslatok­ból kiválasztották a legfontosabbakat és legsürgősebbeket. .M*B> y te l

Next

/
Thumbnails
Contents