Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.106.a/3)
1955-02-03
O K "* A ''! Gémes elvtársi Véleményem szerint a jelentés megfelelt a céljának, bemutatja 1954 óta azt a fejlődést, amit kétségkívül kerületi viszonylatbal magunk is tapasztalhatunk és tükrözi a jelenlegi helyű zetet is. Helyesen hívja fel a figyelmét a PVB-nek azokra a feladatokra, amit az elkövetkező időben, de különösei az 1955 év első hónapjaiban figyelemmel kell kidérni. A jelentés utal arra, is, hogy amikor a közszükségleti cikkek gyártása beindult, vontatottan, lassan ment, sok probléma, nehézség volt, ami megnehezítette úgy pártvezetőink mint gazdasági vezetoinkmunkáját. A kormányprogramja megjelenése, és az októberi határozat után ráirányítottuk figyelmünket,,a kor. üzemek figyelmét arra, hogy a nehéziparon belül io gyártsanak közszügségleti cikkeket. Megneheiitette ezt a feladatot az igazgatók ellenállása ezen a téren. Pld. az Ipari Szerelvények gyára még most sem gyárt közszükségleti cikket, bár erre ígéretet tettek. Néhány* üzemet azonban ki lehet emelni, ahol a nehézségek után ma már erőteljesen folyik a közszükségleti cikkek gyártása, sőt valamit javult a minőségük is, és némi eredményt értünk el az önköltségcsökkentés területén. Azt is elértük, hogy egyes PVh-k mint pl. a Gamma, Beloiannisz, napi munkájukte bán foglalkoznak ezzel a kérdéssel, megtárgyalták PVB. ülésen, és tettek javaslatokat. Ezzel szemben pld. a Kismotor és Gépgyárban semmi előrehaladás nem mutatkozik. Azt liiszmm a hiba okát abban kel} keresni, hogy a pártszervezetek és gazdasági vezetők nem látják, nem értékelik ennek jelentőségét. Tudjuk, hogy a közszükségleti cikkek gyártását 9o %-al kell emelni és a kerületi KGM. üzemeknek is ennek alapján kell emelni a közszükségleti cikkek gyártását. A minőség mellett nagyon fontos, hogy növelj ük a választékot is azokban az üzemekben, §diol már folyik a közszükségleti cikkek gyártása.A másik f eladat az, hogy tovább növeljük a minőséget. Ezeket a célkitűzéseket természetesen csak akkor tudjuk elérni, ha pártszervezeteink hozzáállása is megváltozik, ós elsősorban pártszervezeteinkkel megértetjük ennek szükségességét és jelentőségét® Véget kell vetni azoknak a nézeteknek, amelyek felmerültek, hogy pld. nincs értelme a közszükségleti cikkek gyártásának, mert nem gazdaságos. A minisztérium vonalán is sok már a fejlődés. Nem ff lehet úgy leszögezni, hogy nincs tervszerűen átfogva ez a kérdés, különösen a KGM. vonalán. A szükségletek felmérése megtörtént. A hibát én ott látom, hogy ezeknél a cikkelaiél a gyártás beindítása vonalán más probléma van, egyrészt nincsen kapacitás. A feladatunk az, hogy ahol még a szabad kapacitás nincs eléggé kihasználva, és megfelelő nyersanyaggal rendelkeznek, ott növelni koll a mennyiséget, javítani a minőséget. A Termelési Osztálynak egyik fontos feladata, hogy az Ipari Szerelveiy - ben és a Kismotorban felmérjék a helyzetet és a minisztérium határozza meg, hogy hogyan tudják ezekben az üzemekben a közszükségleti cikicek gyártását beindítani. Felvetettek az _ elv társak a kooperáció kérdését és hogy a Belkereskedelmi ninisztemum munkája nincs összhangba a minisztériumoknál . Azt javasolom, hogy a Termelési Osztály gyűjtse össze a problémákat félj egy- _ zés formájában küldje el a KGM. és a Belkereskedelmi Minisztériumba . A határozatokkal egyetértek. A Termelési Osztály tárgyalja meg a napirend alapján a párttitkárok, igazgató ós közszükségleti cikkek felelősével. zek az elvtársak értékeljék a jelenlegi helyzetet és tegyenek javaslatokat. A Fogaskeré.kgyárral kapcsolatban az a javaslatom, hogy az^IKO állitsen össze egy brigádot, és nézzék meg a helyi lehetőségeket. _ 3 - i 4