Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.106.a/3)

1955-07-21

* * . i r * m *4 * fa «Stíi acu kapott- agitációs érveket használják fel, ami ahonban általános, nem sok eredményt tud elérni az öntödei pártszervezet életében. A határozat 4, 5, 6, pontjában szereplő feladókat, igy a tapasztalat­­csere értekezletet, műszaki fejlesztési és beruházási torv felülvizs­gálását, öntödei ankétet, stb. az X£0», illetve a Budapesti PB. tudomá­sunk szerint n®m tartotta meg. A határozat hiányos ismertetése nem tett© lehetővé, hogy az üzemekben nagyobb eredményeket érjenek el* ii. kerületi V.B. is elhanyagolta az tá öntödéikkel való foglalkozást. Pedig mindhárom öntődében úgy a pártmun- Tm területén /káderek átadása/valamint a gazdasági munka területén igen sok a javítani való. Ammk ellenére, hogy mindhárom üzemben je­lentősen csökkentette a selej-tet-, mégis előfordult az szagban, az elmúlt Mnapbih az egyik munkánál közel 3o q. vas folyt el. Ha nem is ilyen nagyarányú, de kisebb selejt a másik két üzemben ie megmutat­kozik és ©són a téren nem történik felelősségrevonás• Javasoljuk, hogy a kerületi VB. KO-a hívja Össze az üzemek párt tit­kárait/igazgatóit, valamint az alapszervezetek titkait, üzemveze­tőit, ismertesse velük a Budapesti Pártbizottság határozatát es gon­­■ tá doskod’jon annak ellenőrzéséről* ö «* * «*> o «•* a / ' ir || ;/;f: — — —---------------------------­­­■■■— ~ * X . i

Next

/
Thumbnails
Contents