Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.106.a/3)
1949-08-26
--------------------------- Y -'-V T . . • i ■ ■ ■■ mm_*m ■■ , - » -n-' dől ózni a inunkét. A pártbizalmi re nász r keletkezésére visszatek^Vve, vissza kell tekinteni arra a ta; .könyveserére, aminél először alkalmazta g és először vette igénybe a MKP a tagkönyv csere 1 ebonyolitásánjOffl#^®tbizalmiakat• Mi ezt adminisztratív szempont szerint tömörítésük, hqXo/t már akkor is meg. volt határozva, hogy mi a pártbizalmi felag/tI&j|]fj!ak\ ellenére, hogy már 'a keletkezésnél sem helyeztünk megfelelő s?tyt •arra.,* hogy a pártbizalmiak politikai területen végezzék el munkájukat, mégis jól dolgoztak. Segítettek a mozgósításban és a termelés kérdésében is, de mikor a szervezeti formának a lényegéhez akartunk fordulni, mikor i•génybe akartuk venni a pártbizalrniakat olyan képpen, hogy ez a bizalmi ío-éhként ismerje a tagságot, a felülvizsgálatnál kiderült, hogy ezeknek •■! a munkája, adminisztratív bélyeg beszedő munkára korlátozódott. Ebben természetesen nem a pártbizalmiak a felelések, hanem mi magunk. Ezért vált a kérdés köhponti kérdéssé, mert a hálózat elsatnyulása sajnos nema XI.kerület specialitásé, hanem általában szervezeteink nem helyzenek erre súlyt és ezért kellett ezzel foglalkozni. Hiányzott, hogy. a pártbizalmiakkal nem tudatosították a saját munkájuknak a lényegét, "em foglal - 1 koztunk velük egyénileg sem. A kiválasztás felülről történt és általában a könnyebb ellenállás irányában dolgoztunk. Azokat az embereket választották pártbizalmiaknak akik jól ráértek, üzemtulajdonosokat, /itt példát mond./ Ebből adódott, hogy a felülvizsr'latnál a bizalmiak nagy részéi ki kelle t zárni a pártból. ivádár elvtárs egyik referátuméban megemlítet e, hogy a pártbizalmiak a kezükben tartják az egész pártiagságtt. 0:íi nagyon furcsán bántunk ezekkel ú? elvi ár sakkal. Eltiltottuk, ho y a i ' Csoportjuh tagjait összehívják, csak lakásról-lakásra, vagy dolgozóról " dolgozóra haladó munkát engedélyeztünk. Mint Farkas elvtárs mondotta, egyegy pártbizalmira rábíztunk lo embert, de nem törődtünk azzal, hogy ez az ember mit csinál. A pártbizalmi feladatával nem volt tisztában a pá0- bizottság sem, ami abból látszik, hogy azt vitatták, hog; ki a fontosa j a pártbizalmi vagy a népnevelő. A pártbizalmi összefog ío párttagot. A népnevelők súlypontja a párt önkiv üli ek. Ha a párttagság fontosabb mint a párt önki vüle ikha a párton kívüliekkel szemben a párttagokra építünk döntően, nem lehet vitatkozni azon, hogy k:i. a fontosabb. Feladata a pártőizalminak, hogy a csoportját szervezze és vezesse* Hivja össze őket, beszélje át velük a nagyobb politikai kérdéseket. A pártbizalmi dolga, hogy az a lo elvtárs, aki a csoportjának a tagja lépést tartson a politikai eseményekkel és helyesen értékelje azokat. Ellenőrizze milyen oktatásban vesznek részt, mit olvasnak és arra is ki kell terjedjen a figyelme, hogy fizessenek tagsági dijat. Ha jó a biza Imi hálózat, akkor jó a tagság aktivizálása, ha jó az aktiviz-'lás, akkor eltűnik az a ké: dés, hogy ki a fontosabb a népnevelő vagy a bizalmi. Meg kell szokni a pártbizalmi és a pártcsoport elnevezést. A lo-es bizalmi és a lo-es csoport elnevezésről le kell szórni. A népnevelők munkája elsősorban a pártonkivüli tömegek felé irányul. Ebből a szempontból is a munkakörük el van választva. Akkor ha a pártbizalrni valóban igy foglalkozik a maga vg csoportjával, az a további előnyünk is van, hogy ő maga is készük arra, hogy referátumot kell tartania, kénytelen maga is figyelemmel kisérni az eseményeket és ez által fejlődik és a felülről gpáxá: való ellenőrzést nagyon megkönnyíti. Az eddig napirendi pontok során hallottuk, hogy menynyi gondunk van a káderkérdéssel és milyen 'jelentősége lesz, ha ennek megfelelően foglalkozunk a pártbizalmiakkal. Fel kell hivni a figyelmet arra, hogy a pártcsoport nem alapszerv és a 'pártbizalmi ne: vezetőség. A pártbizalmi és a pártcsoport a megfel lő alapszervhez tartozik. Ellenőrizni kell a pártbizalmi munkáját. A pártbiZalminak oktatásban kell rÓ3ztvennie. 4-5 napos esti-' tanfolyamokat kell szervezni és konkretizálni kell a tanfolyamon a feladatokat és gondoskodni kell a rról, hogy a pártbizalmiak részt vegyenek rajta. Az alapszervi párttitkár Össze kell hiv.ga a pártbizalmiakat és a pártbizalmiakért a titkár elvtárs felelős. A pártbizalmiakért a felsőbb pártszervezetben is a titkár felel. A sebkönyv rendszer megszűnik. A szervező bizottság értelmében a pártbizalmit a taggyűlés válassza és a taggyűlés hozzájárulásán ke re:- zt'T váltható le. A leváltott pártbizalmi helúyre a tagság újat kell- válasszon. Á pártbizalmi népszerűsítése feladatot ad a propaganda munkának. A pártbizalmi népszerűsítésére 'ki kell dolgozni egy tervet. Foglalkozni kell a pártbizalmi személyével, ki kell emelni a pártbizalmi személyét. Szervezetileg ugyancsak nagy feladatot jelest, ha rendbe akarjuk hozni a szétzül- I____ Jí_____ . i