Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.106.a/3)

1949-08-19 / Albertfalva/2

mm ? . A Pártunk, hosszú munka után felderítette a pártba befurakodott* \ trockistákat és nekünk is a magunk területén ell ke: ugyan ezt a munkát. A hibákat felszínre kell hozni, tudhatjuk, hogy a hibák eredete hová vezethező vissza. Pártun?""44 képviselői ma az egész dolg zj6ó nép ké viselői. Tehát fokozott éberség szükséges , hogy a nép érdekeit minden vonalon érvényre juttassuk. Gyűl lni kell az ellenséget éppen úgy, miht ahogy a Szovjet ember gyűlölte a fasisztákat és e gyűlölet volt rugója az ellenség megsemmisítésének. Az éberség vizsgálatában eddig csak a tehhnikai éberséget ellenőriztük, ez azonban csak az első .tt lépés volt. Az elkövetkezendő időben úgy politikai, miht ideo­lógiai vonalon fokozni fogjuk ellenőrzésünket, mert az ellenség minden eszközt igénybe esz, hogy munkásosztályunk és parasztsá­gunk soraiba bevigye az ő céljainak megfelelő szellemi és poli­­k tikai irányzatot. Ennek megakadályozására fokozottan kel1_foglal­kozni funkción riusaink párttagjaink de még a párton kívüliek politikai és elméleti kérdéseivel, Fokoznunk kell a jövőben szernin riumainkon az el életi éberséget. Aki sem politikai sem technikai vonalon nem gyakorolja az éberséget az az ellenséget szolgálja. A harcban a hadititkok elárulása halált jelent. A mi hadititkainknak el árulása sem marad megtorlás nélkül. Meg kell tehát torolni minden hanyagságot lazaságot amely munkánkat eddig ■ hátráltatta annál is inkább mert ez Központi Vezetőségünk hatá­rozata. A határozat végrehajtása Xá ala t súlyos hibákkal talál­­k ztunk. A Röjk banda leleplezése után sokkal keményebben fogunk fellépni a hanyag és laza munkát végzőkkel szemben. Az EMAG-ban pl. egy ittas portás n keresztül könnyen juthattunk be az üzem területére. A mi ellenőrzésünk célja az veit, hogy neveljünk. Az A. Vegyigyárban a fegyelmi jegyzőkön veket teljesen szabadon hagyták heverni az irodában, ez volt a fegyelmezettlepség és hanyagság legnagyobb foka. A pártbizot ságon belül egy kivé­telével ilyen eset nem volt. A Permelgyárban már egy hónappal ezelőtt fényes nappal elhoztunk egy fontos pecsétet, a kulcsok benne voltak a zárakban és már ek or felhívtuk a figyelmet a technikai éberségre. Négy üzemben találkoztunk ilyen súlyos hi­bákkal és a fártbizof: ;ág leszűrte ezekből a tanulságot és a kö­rt vetkező határozatot hozta; Técsi János elvtársat akinél többszöri figyelmeztetés dacára _ a helyzet nem változott az éberség gyakorlása ter£n m /rovásban részesítette és javaslatot tesz a Vegyipari szakszervezetnek funkciójából való leváltására. Sági Ilona elvtár. nőt az A. Vegyipar M.D.iV titkárát megro­vásban részesiti amiért pártokmányokát szabadon hagyott irodá­jában. Kiss Gyula elvtársat a Permel vállalatvezetőjét szigorú meg­­róvásban részesítette. Ezek a fegyelmi határozatok nem azt jelentik, hogy a Part ellenséges magatartást tanusit ezekkel az elvtársakkal szemben han ;m rá mutat hibáikra és modot ad azoknak kijavításába. A P.B. az éberség kérdését továbbra is napirenden tartja és az ellen/cr­­zést á nap minden órájában gyakorolni fogja. A lazaságot, párt­­szerütlensó. et és fegyelmezetHanságét a jövőben szigorúan meg­fogja torolni. Az ellenőrzés a vállalat vezetők dolga is a saját munkaterületükön. A Magyar Né,.köztársaságban külön sen nagy súlyai kell érvényre juttatni az egyéni felelősséget és az észlet hibákat azonnal ki jeli javitani. Pártunk tagjainak kel] első­­sorbáh ébernek lenni, mert Pártunk vezetője Népköztársaságunknak. A párttitkok er.yet jelentenek az állam titkaival és azoknak el­­árulásjü egyet jelent, gyakorlatilag. A Szovjetunióban biroság itéli el az ilyen párttitkok elárulását. De az ébe séget ne félelemből gyakorolja senki, hanem a Párt és a dolgozó nép iránti szeretetből. Felhívja a vezetőségek figyelmét, hogy Rákosi elvtá s május Jl-i beszédét újból tanulmányozzák át. Szervezzék meg a rendszeres ellenőrzést és a Párt vezetőségi tagok ellenő­rizzek egymást. . / . / —-MM——— ——————— ■"* 1 ' ' ■ i a i „y,,,■■■————> — ■■■■■— ' m — w.m» n

Next

/
Thumbnails
Contents