Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.106.a/1)
1954-03-28
• ' y.v;fi " * — 18 — \ ; v y között végzett politikai munka legmegfelelőbb módszerSítf'és hogy még számos funkcionáriusunk keveset törődik az értelmiségi dolgozók problémáival, javaslataival. Mutatja ezt az Agráregyetem példája, ahol a deoemberi mezőgazdasági határozatot osak februárban tárgyalták meg. Ennek következménye, hogy az Agráregyetemen is felmerült az úgynevezett perspektíva kérdése, pedig nyilván nem az a baj, hogy sok az agronómus, hanem az, hogy kevés. Súlyos hiba az értelmiség felé lrányu- I ló agitáció alacsony színvonala. Ezen a téren a javítást a kerületi Pártbizottság Ágit. Prop. Osztályának kell megkezdenie. Biztosítani kell, hogy a népnevelők az értelmiségi dolgozók problémáinak alapos ismeretével végezhessék munkájukat. k összefoglalva megállapíthatjuk, hogy értelmiségi dolgozóink zöae a T''' júniusi határozat óta lelkesen csatlakozott Pártunk és Kormányunk politikájához. Ebben a fejlődésben válik egyre egységesebbé az uj és a szocializmus építésében becsületesen helytálló régi értelmiség, ami ezen a téren továbbhaladásunk egyik feltétele. Elvtársak! Kádereink nevelésének, Pártunk tömegkapcsolatai elmélyítésének fő eszköze a magasszinvonalu agitációs és p pagandamunka. A Központi Vezetőség júniusi határozata ezen a téren is uj követelményeket állított pártszervezeteink elé. Megköveteli, hogy agitéoiónk jobban támaszkodjon az egyszerű párttagok, a dolgozók véleményére, hogy magyarázza elért eredményeinket éa őszinte választ adjon nehézségeinkkel kapcsolatos problémáikra. Az uj feladatok megkövetelik, hogy pártszervezeteink és funkcionáriusaink helyesen lássák az agitációs munka tartalmát ós célját. A Pártbizottság két esetben vitatott meg fontos elvi kérdéseket* Ahol ezt a módszert bátran alkalmazták, ott a káderek elvi szilárdsága és a tagság aktivitása erősödött. A viták hatása megmutatkozott a népnevelő értekezleteken is, melyelmek színvonala az utóbbi hónapokban javult. Népnevelőink elméleti igényességét mutatja, hogy amíg 1951- ben a népnevelők 43 $-a, addig a jelen oktatási évben népnevelőink 76 #-a vesz részt rendszeresen a pártoktatáaban* Az oktatásban kialakult elvi viták különösen termékenyek voltak a Keltexben, a Beloianniszban és az Agráregyetemen. Az egyik sokat vitatott kérdés az volt, hogy Pártunk a munkásosztály rovására kedvez dolgozó parasztid sm »