Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.105.a/4)

1954-05-07

A városban az állami fegyelem meglazul ásai abban műt at ko > hogy I béralap-túllépések vannak, - falun ez a lazaság a beszolgáltaths nem tel­jesítésében mutatkozik meg. Sajnos a Szabad Nép sem eléggé foglalkozik azzal, ho® a dolgozó parasztság milyen erőfeszítéseket tesz annak ér­dekében, hogy a városi'munkásságot eltudja látni élelmiszerrel. A mun­kásosztály nak is teljesíteni kell feladatát e téren is, - pártunk min­den meg tesz annak érdekében, hogy a dolgozó parasztság is teljesítse kötelességét. Előre kell kidolgozni érveket, amelyekkel a dolgozóknál agitálunk pL: a bérrendezések söréül hány dolgozónak rendezték a bérét, egy hónappal ez előtt az egészségügyi dolgozók bérét is rendezték, az orvosok 16.8/­­al több bért kapnak, ennek kihatása 7.5 millió forint. Most van ren­dezés alatt a tanácsok dolgozóinak fizetósréndezése és csak Budapesten 1.2oo tanács dolgozó részesül fizetés rendezőben. De a bér lazaságokat nem szabad elhallgatni, minden területen meg kell szilárdítani a bórfe­fyelmet. A Központi Vezetőség ülésén mondották az elvtársak, ho® oo millió Fonntal léptük túl a béralapot, ez annyit jelent, hogy 8oo millió forinttal több. pénz van forgalomba, mely gátolja a szükséges bérrendezéseket il. árleszállításokat,- az ilyen jelenségekkel szemben komoly mértékben fel kell venni a harcot, A kongresszusi héttel kapcsolatban a jövő héten az egyik üzem felhívást fog közölni a sajtóban a kongresszusi műszakot illetően és itt felhívom l te a Köb, Zománc áru® ár figyelmet arra, ho® ne lo-én, hanem 17-én indit-i 3ék be a kongresszusi műszakot, de mostantól már készülni kell erre, A pártszervezeteknek, tömegszervezeteknek minden előfeltételt meg kell teremteni, hogy a dolgozók vállalásaikat teljesíteni tudják, A válla­lásokat illetően erről már Hedvicsek elvtárs beszélt - lényégében ezek a vállalások kellenek a Kongresszusra. Ezzel kapcsolatosan külön fel­hívjuk az elvtársak fegyelmét - egyes üzemek vállaljrák azt, hogy a köz­szükségleti cikkekből mennyivel termelnek többet, azt hiszem a Tégla­gyárak is behozzák lemaradásukat. Nagyon komoly eredményeket lehet el­emi a politikai munka megjavításába!, a dolgozók mozgósításával. De arra vigyázni kell, hogy necsak politikai munkával foglalkozzunk, mert nemcsak politikai munkával lehe eredményeket elérni, hanem helyes gaz­dasági és műszaki intézkedésekkel is. ToVábbá a technológiai utasítások betartásával rá lehet szorítani a vezetőket arra, ho® a vállalások tel. jesitését biztosítsák. Az áramkorlátozások miatt néhány üzemben be kellet vezetni az 5 napos munkahetet ez néhány helyen a műszaki vezetőknek nem ta tetszett találtak ügyes megoldásokat, most is lehet olyan változásokat eszközölni, amely a munkát eredményesebbé teszi a kongresszusi műszak ideién, lehet ilyen kezdeményezéseket tenni. Az az üzem amelyik a fel­hívást megfogja tenni a jövő héten tartja meg a pártaktívát. Kedden délután mi is tartunk pártaktivát a kerülőt funkcionáriusi részére sz első negyedéves terv teljesítésének eredményeit, hiányosságait fogjuk elmondani. Fel akarjuk tárni a kerületi pártaktiva előtt a feladatokat jó alapos felkészülés után az elvtársak Hozzászólnak, amely számunkra előnyös lenne a kongresszusi versenyben. Amikor a felhívás megjelenik az az üzem elfogja mondani, ho® eddig mit tettek és ennek alapján az elvtársak másnap megbeszélik az üzem kollektívájával a kongresszusi műszak feladatait. Tehát minden titkár elvtársnak fontos feladata, hogy az aktivára jól felkészüljön. A kongresszusi verseny győzteseit 28-án fogják közölni,ünnepélyes keretek között a kongresszusi zászlót ki­osztani. A Kongresszus tiszteletére ujabb felajánlásokat is tehetnek a pártszervezetek - ezt az elvtársak öntevékenységére bizzuk. Az első ami a párt népszerűsítésének médiát illeti - feltétlen szüksé­gesnek tartjuk, hogy az üzemekben dolgozó régi párttagokat, ko-mmunis­­tákat megszólaltassanak az elvtársak, de ez ne legyen szervezett érte­kezlet jellegű, hanem spontán jellegű beszélgetések legyenek, amikor tekintélyes munkások kommunisták elmondják vélemény ükét' a párt politiká­járól, -" hogyan akarják kivenni részüket a munkából a kongresszusi mü­­• szak ideje alatt. Vigyázni kell arra, hogy ezek közvetlen beszélgetése sek legyenek, lehet filmet is vetíteni pl: a Villamosgén és Kábelgyár­ban a parttagsági köny cimü filmet vetítették. ^ faj . . K I

Next

/
Thumbnails
Contents