Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.105.a/4)

1953-06-05

» ' • tudja miért versenyez, Kiváló alkalom az arra, hogy megvitassuk $^mzat-l\ közi kérdéseket a dolgozókkal és választ adjunk a kételyekre ol^n^k^fc így akik távol álltak, vagy nem kapcsolódtak be a békemozgalomba, Olyan rétegek, akik azt mondják, magától értetődő, hogy minden ember hive a békénbtc; és közben nem látják, hogy a béke érdekében nem elég kijelentéseket tenni, hanem mindenki azokkal a cselekedetekkel, ahol dolgozik, dolgozhat a beké­ért, Itt különösen Rákosi elftárs választási nagyülésen mondott beszédét kell elővenni, s feldolgozni, El kell juttatni az anyagot olyan rétegekhez mint a tisztviselők, régi értelmiségiek, stb,, akik nem hallgatták hangokat eddig és nem dolgoztak a békéért. Tehát uj tö$eg»ket kell nekünk most meg­nyerni, A másik dolog amit a választási agit&oló tapasztalatai során fel kell dolgozni, a vezetők hibákhoz való vx is konya, A választási agitáció egyik negatívuma az volt, hogy a vezetők nem tárták fel saját hibájukat, hogy felhasználták volna a hibák őszinte feltárását azok kijavítására, Ezért kell nekünk ezeket a kérdéseket az üzemekben is nemcsak a fejben I regisztrálnak, A másik kérdés amit fel kell dolgozni, a káderek kérdése. Dolgozzák fel nóvszérint,személy szerint, hogy kik'azok akik jól dolgoztak a választások alatt, Pel kell ezeket arra használni, hogy általában a nép- fa -ra nevelő munka nívóját javítsuk. Fel kell használni arra is, hogy a hiányos £ $7 pártveaetóségeket kiegészítsük, pártosoport bizalmiak és szakszervezeti vonalra beállítsak őket. Ugyanakkor akik rosszul dolgoztak a választások alatt, azokat az elvtérsakat félre állítani, vagy pedig rossz munkájukért felelősségre kell vonni. Tehát mindezeket a tapasztalatokat felhasználva, vigyük át a lendületet a verseny vonalára, A termelés területén több fajta kezdeményezés van, " Kőbánya a békééit/’ n Ifjúság a békéért", " Nők a békéért," stb. Kiért van erre különösen szükségt Azt kell látni, hogy a világ különböző részéből a legkiválóbb fcékehareoaok jönnek el hazánkba a BékavHágtanáoe ülésére, ée ezek a békaharcosok erőt merítenek az itteni tapasztalatokból, Elmennek üzemekbe, gyűléseken vesznek részt, hogy erőt tudjanak meríteni abból a munkából ami nálunk folyik ós ezt koll bevinni a funkcionáriusok és dolgozók közé, hogy a békeharcosok valóban megerősödve menjenek el tő­lünk, Fel kell ezt használni arra is, hogy jól fejezzük be a XI, negyedévi tervet, és az előkészületek ne késsenek el a XXI, negyedévre sem, A verseny ra akkor lesz sikeres, ha széleskörű lesz a nyilvánossága és a szakszervezet ■ legyen a nyilvánosság gazdája, Értékeljék az eredményeket, amivel egész Kőbánya munkásságának Öntudatát tudjuk emelni, ha ennek megszervezésével népnevelőkön keresztül fognak foglalkozni. Le kell küzdeni az ellenség módszereit is# van tapasztalatunk arra, hogy angol követség! tájékoztatókat visznek be egyes üzemekbe. Az ellenség meg­próbál a bókemozg&iom ellen dolgozni különböző módszerekkel ás ez az időszak az ellenség leleplezésének Ideje is legyen, A következő kérdés az oktatási áyad befejezésével kaposolatos feladatok. Itt arra kell ügyelni, hogy az előkészületek ne vonják el a figyelmet az oktatási óv sikeres befejezéséről, Tegnap voltak a propagandista szeminári­umok ösozofögXalói és most az a feladat, hogy u politikai Iskolák összefog- V lalói is ugyanígy sikerüljenek. Harci kérdést kell csinálni abból, hogy a hallgatók hogyan készülnek fel az összefoglalókra. Gondoskodni kell, hogy most az előkészítés Idején segítsék a propagandisták az elmaradt, vagy gyen­gébb hallgatókat, . A Disz oktatáa sikeres befejezését sem szabad mellőzni, ezekkel lelkiismere­tesen kell foglalkozni, A propagandisták kiválogatásánál frontot kell törni ez értelmiség oktatásba való bevonásánál is. A-z egyetemekből, *££* főisko­lákból, technikumokból kikerült értelmiségieket fokozottabban kell bevonni az oktatásba, _ /(? ' :....J — •-........ —--------------ff--------------------------— '■•■WW „ . ' r ■ ' ' tó 7 I

Next

/
Thumbnails
Contents