Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/4)
1950-10-29
I yry ■ ■ - , „ . _ ’ ; ' ■'*/ V ' § • * -3-Az a feladat, hogy felhívjuk a párttagoknak éa aktivistáknak a figyelmét az elméleti munka jepentőségére, bemutassuk a napi eseményeken és az előttünk álló feladatokon kereaztiik, hogy milyen döntően fontos a továbbképzés. Meg kell értetni mindenkivel az oktatás jelentőségét és ez kell, hogy legyen a kiinduló pont az uj oktatási évadnál. Az indulásnál már sok hibát követtünk el. Legnagyobb hiba a kiválogatás terén volt. Igen sok helyen ez meohanikusantörtént. Pl, a Lampertban minden párttaggal beszéltek és mindegyiket beosztották valamilyen oktatási formába, 3z súlyos hiba, A legtöbb helyen alapos terv nálül, előzetes átgondolás nálkül, minden politikai tartalom nélkül folytatták le a kiválogatást. Ennek következménye, hogy nem azokat vonták be sok helyen, akiket kellett volna. így pl. hiányosságok ven- I nak a pártvezetőségi tagok, a pártbizalmiak és népnevelők bevonása terén. A Kőbányai Textilben pl. a pártvezetéséinek mindössze a felét akarták bevonni, A Sörgyárak e népnevelŐiknak mindössze 25 /-át. De elŐfordult az is, mint pl. a Ganzban, hogy többet akartak oktatni középfokon, mint alapfokon. Felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a káderutánpótlással ebben az üzemben. A másik igen súlyos hiba, hogy még mindig megnyilvánul az oktatás lek beosülése. Legtöbb üzemben meg a párttitkár is lebecsüli. Van olyan y üzem, hogy az^oktatásfelelőe nélkül a titkár nem tud felvilágosítást r adni az oktatási munkáról. Még mindig reszortmunkának tekintik. Ez súlyos hiba, főleg azután, hogy a Politikai bizottság kihangsúlyozza, hogy állandó, központi feladatunk kell, hogy legyen az elméleti színvonal emelése. Megnyilvánul az oktatás lebecsülése abban is, hogy általában véve nem szívesen tanulnak az elvtársak. Ez elsősorban vonatkozik a pártvezetésetekre. Túl sokat bíznak a gazdasági sikerekben és elfeledkeznek arról es elfeledkeznek arról, hogy értünk el gazdasági sikereket akkor is, amikor aljas akna-munkát végeztek a jobboldali szociáldemokraták, Emelkedett a grafikon akkor ís, amikor az ellenség szervezte a aorbanállást. Szétválasztják az elvtársak az oktatást a gyakorlati munkáról. Több párttitkár elvtárs egészen rossz hangulatban érzi magát, hogy egy instruktor ha kimegy hozzá és ő egy-egy marxista könyvből jegyez. Általában úgy néz ki a helyzet, hogy az elvtársak úgy gondolkodnak, az oktatás tartozik a konferecléra és ettől a napi munka független. Ezt sürgősen le kell vetőkőzni. Az oktatási munka állandó, szerves része kell hogy legyen a napi munkánkat. Súlyos hibát köy vet el az, aki ezt nem veszi figyelembe. Ne érezzék azt sem a titkár elvtársak, sem az aktívák, hogy lógnak, amikor egy klasszikus könyvből olvasnak a napi munkájukhoz. Az oktatási évad beindításánál a kerületi ágit.-prop, osztály súlyos hibát követett el. Hiányos volt az ellenőrzés. Megadtuk ugyan a feladatokat, de nem hajtottuk végre a kellő ellenőrzést. Pl. egészen hétfőig nem tudtuk, hogyan néz ki a kiválogatás az üzemekben. Ez súlyos , hiba volt, arain sürgősen javítani kell. ' I ■1 Általában ezeket a hibákat sikerült befoltozni egy bizonyos fokig,úgyhogy a múlt héten nagy általánosságban olyan állapotba hoztuk az oktatást, hogy általában beindítható. Ezt a munkát a tanácsválasztésok i~ áeje alatt végezték el a pártszervezetek. Igen fontos, hogy a pártszervezteken belül minden vezetőségi átérezze, hogy az oktatás nem reszort-feladat, hanem az egész pártvezetőség kollektív feladata ée ezen belül is nemcsak szervezeti teendő, Természetesen le kell ellenőrizni, hogy van-e megfelelő helyiség, vagy hányán voltak jelen, de sokkal nagyobb gondot kell fordítani a politikai tartalomra. Már most is megnyilvánul az eszmei, politikai tartalom lebecsülése* Most is sokan vannak, akik egyszerű szervezéssel akarják megtoldani az oktatást. Pl, az Északi Járműjavító 35 főt von be egy-egy szemináriumra, hogy úgyis lemorzsolódás lesz. Ez természetesen'egy kevésbé komplikált módszer, mintha megmagyarázzuk, hogy milyen jelentősége van az oktatásnak. De mégsem lehet ezzel pótolni a politikai felvilágosító munkát. Meg kell magyarázni, meg kell értetni a tagsággal, 4______________________________ I i : ■ „■ ...... - Lti-.w:-:-::-.V- a.."/.vi I Él' ' *M f - - ■ ■ " • ."1’ • ' —— ‘ ' •