Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1955-06-23

lifi : I Y gok az üres szó, de nem tesznek semmit. Példa erre ez áprilisi határozat, sok javaslatot tettek, látták milyen hibák vannak, de 3 hónap telt el éa semmit nem tettek a hibák kijavítása érdeké­ben, A vezetőségi tagok nem tudják milyen napirendet fognak tár­gyalni, egyik napról a másikra nem tudják, hogy mi 1"bz a napi­rend# csak beszélgetés folyik és nem sok határozat születik a munka megjavítására, Lenet, hogy rossz megfogalmazás az, hogy Mayer elvtársnőnek rossz a pártmunkához való viszonya, de az a tény, hogy a pártmunkáját jórészt munkaidő alatt végzi és ez nem jó viszonyt tükröz# Ezen­kívül igen sértődés elvtársnő, nem tud irányítani. Megfelelőbb lenne MNDSZ munkára, mert jól tud a nőkkel foglalkozni, ab elv­­tásnő ezt nagyon pértszerüílenül, kereken visszautasította# A népnevelők szerint nem tudják megmondani mikor voltak népne­velő értekezletek# Mióta megbízták Őket, nem kérdezte meg senki, hogyan végzik a munkájukat# a dolgozóknak fogalmuk sinos a napi nemzetközi eseményekről, nem tudnak pl, a szovjet- jugoszláv tárgyalásokról, Egy-egy műszakban dolgoznak 3oo-an, esetleg 1-2 cv k Y vezetőségi tag van jelen, de esek nagyon gyengék. A művezetőket úgy kell a taggyűlésre lasszóval oaalogatni, a főművezető olyan véleményt nyilvánított, hogy minők menjenek ü dolgozók pártnap­ra, arra úgy sem kapnak választ, hogy miért kell sorba állni lo évvel a felszabadulás után disznóiméért. Ha neki ilyent fel­vetnek, 6 hallgat, I* ¥ i (jaramszegi elvtára ott tuona sokat segíteni, hegy a műszakiakkal foglalkozna éa ez meg van szabva a határozatban is, A műszaki kát raegbizné, hogy napközben beszéljenek, pártmunkakómt a párt politikájáról, akkor nem kellene egy pártnapot kétezer megazervezni. Nem rosszabbak itt sem a párttagok, aem a dolgozók mint a többi üzemben, 5oc vidéki dolgozó van, más üzemben eera jött ? z arány és mégis mindég erre hivatkoznak az elvtársak, fe Hiba az is, hogy ilyen üzemben ahol sok nő dolgozó van, olyan veze ő van, akinek gyermeke van egy oaaládoo embertől és mindenki tóla beszél, erkölostelen stb. Az amit cain elvtársnő vá aszóit, hogy elment a kedve, viasza kell utasítani. Mit gondoltak az elvtáraak, hogyha megszűnnek önálló pártszervez t lenni, akkor nem kell tovább menni a párt­munkának és arra való hivatkozásijai, hogy megszűnik a pártszer­vezet, hagy ék, hogy igy lezülljön a pártmunka, cBin elvtársnő­vel beszélgettünk erről, mondtuk, ha megszűnik a pártszervezet gondoskodni fogunk arról, hogy hová menjen, megfelelő helyet akartunk biztosítani számára, eb az egész dolog egy felnagyí­tott valami* Most már 3 hónapja tudják, hogy ninos ok a bizony­talankodásra, önálló marad a pártszervezet Is mégsem dolgoztak megfelelően* Egyetértek azzal amit Járai elvtársnő mondott, mi tapasztaltuk, hogy CBin elvtérsn presztízs kérdést csinált a dologból, pl oz üzemi lappal kapcsolatban, miért terjesszék őket, amikor Kele­­p mén elvtársnő neve van alairva. Nagyon át kellene gondolni a határozatot* cain elvtársnő be fogja bizonyítani, hogy el tudja végezni azokat a nagy feladatokat, amelyek az évben várnak ré,+ az a kérdés, hogy akarja-e? 27- ;íl —————­­* : _ ? :__________________________-• • ^ •■'•■■■■■ •< ••• reta h ' .v'¥Í'.V^> ra ' •>

Next

/
Thumbnails
Contents