Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1954-05-20

~ ~ ~ tanulók 50 %-a, tehát 17 jelent csak meg oktatásra, akik a kint. lévő ellenőrző közeg megállapítása szerint felkészüülenek és fegyelme­zetlenek voltak. 4 Az iskolai !xi toktat ásón kivül, még úgynevezett illegális hitoktatással is igyekszik a klérus a tanulókat a maga befolyása alá vonni. Bér konkréten bizonyítani nem áll módunkban, de tudunk olyan ténykedésekről, amiszerint a kerületben nem egy helyen, igy a Kada-utcai plébánián, a Pongrác-uti telepen, nagy óvatossággal igyekeznek növelni a hitoktatás­ban részesülő tanulók számát. \ Jelenleg az elsőáldozás és a bérmálás előkészítése tfolyik. Az előkészítésbe az egyházközségek Összesen 300 főt vontak be eddig. Ez a szám azonban várhatóan emelkedni fog, miután a jelentkezést még nen zárták le. Ezzel a módszerrel, "mely legális, mintegy 8 hétre te­­j hetőon foglalkoznak az ifjúság hitoktatásával. Ilymódon igyekeznek éppen az iskolásgyermekeken keresztül behatolni a család életébe. A hitélet fokozására a klérus egyéb más módszerekkel is dolgozik. Ezekkel a módszerekkel a tanuló ifjúságot a rendszeres tanulástól igyekszik elvonni. Ilyenek a ministrálás, harangozás, oltárdiszités, tömjénezés, biblia olvasás, gárdistakörök létesítése, kirándulások. Ezeknél a ténykedéseknél jellemző, hogy nem maga a klérus szefvczi a { gyermekeket, vagy a résztvevőket közvetlenül, hanem úgynevezett össze­kötők dolgoznak, akik fiatal férfiakból és nőkből tevődnek ki. Ezek a személyek előttünk nem ismertbe miután nyilvántartásukra nincsen meg a #_ lehetőségünk. A nemzetközi események alakulása fokozott békeharc elé állit vala­mennyiünket. Az egyház és az állom között létrejött egyezmény alapján ; ehhez a mozgalomhoz igénybevesezük a különböző felekezetek, s ezek pap­jainak segítségét. Ezzel kapcsolatban meg kell emliteni, hogy a kerü­leti papok többsége nem viszonylik úgy a békemozgalomhoz, ahogy ezt számukra az egyezmény megjelöli. A papokkal folytatott beszélgetések ; során azt tapasztaljuk, hogy szentbeszédeikben, családlátogatások al­kalmával, vagy más egyéni beszélgetéseknél nem igyekeznek hiveik közétra a békeharc jelentőségét elmélyíteni. Kérdéseinkre szinte egyöntetűen azt válaszolják, hogy beszélnek a békéről, de főként a lelkek mogtiOVü* léséről, a felebaráti szeretetről, ennél tovább nem mennek* Elmonicct=k többször, hogy ki i a maga módja szerint foglalkozik a béke ügyével, mert a felettes hatóságuktól nem kaptak egy határozott irányt? melynek alapján foglalkoznának a békeharc jelentőségével, esetleg más fcrmucan is. ta«£ta J> ) >

Next

/
Thumbnails
Contents