Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1953-01-08
[ —/ •" 7 ——-— --------— —=—-------J* >i I ' \ i I V ^ ti- 3 -A Phylaxia Oltóanyag Intézetnél- ellenőrzésünk során megállapítottuk, hogy a vállalatvezető elvtárs nem fektet súlyt a légoltalom fontosságára, to- . vábbá az egész vezetőség lazán kezeli azt a kérdést.■Sem a Szervezés,sem a kiképzés terén nem látunk tiszta képet az üzem légoltal máról*A vállalatvezető és az önvédelmi csoport parancsnoka között nincs meg az együttműködéshez szükséges Összhang. így tehát nem lehet csodálni, hogy. a kiképzés terén súlyos hiányosságok vánnek. Emellett nincs megfelelő I óvóhelyük sem, mert erre a célra szánt helyiségek annyira zsúfolva vannak készáruval, hogy adott ésetben ezeket igénybe sem lehetne venni. Ha az I. és II.-es üzemeket vesszük vizsgálat alá, megállapíthatjúk, hogy a kiképzés és szervezés terén jelentős eredményeket értek el. Az összes szakszolgálati tanfolyamokat beindították és a beosztott dolgozókat az . ' alapkiképzésből levizsgáztatták. A legtöbb helyen már az egyes szakszol-0álátok továbbképzése folyik. Igen jól viszonyulnak a dolgozók a légoltalom kérdéséhez, a Kőbányai Zománc áru gyárban, ahol a politikai munka igen jó, s -ha a tanfolyamról egy-egy elvtárs lemarad, másnap már felkeresik a népnevelők s meggyőző munkát folytatnak a következő előadáson való pontos megjelenés céljából. Általánosságban azonban meg kell állapítani, hogy a lemorzsolódás $0 %-ra tehető. Ez annak tudható be, hogy a légo, parencsnokok és az üzemi pártszervezetek nem támogatják a légo. munkáját, a Pártbizottságok nagy része nem tűzte napirendi pontjául a légoltalom kérdésének kitárgyalását, vagy M meg is tárgyalták a légoltalmi teendőket, nem hoztak határozatot a munka -égjavitására, a hiányosságok kiküszöbölésére* A vállalatvezető elvtársak egyéb, elfoglaltságukra való hivatkozással másodrendű kérdésnek tekintették a légo Ital mát, nem számoltattál: be a torzsparancsnokot a végzett munkájáról, s nem. adták meg a kellő segítséget a nehézségeik leküzdésére. A politikai nevelŐmuiüca teljes hiánya megmutatkozik a Növényolaj Vállalatnál, ahol a lemorzsolódás 50 ‘rt-os, és 10-20 Ft-os pénzbüntetéssel igyekeztek a dolgozókat a tanfolyamon való részvételre kényszeríteni. A PhjLaxiánál újabban levélben szólítják fel a dolgozókat, hogy ha nem je- ^ lenik meg a tanfolyamon, akkor pénzbüntetéssel sújtják ahelyett, hogy po-7 | litikai nevelő munkát végeznének. ^ A tömegszervezetekkel való kapcsolat sem mondható kielégítőnek. Ennek megerősítésére a Szabadság Harcos Szövetséggel közös munkatervet dolgoztunk A ki a kiképzések menetére vonatkozóan. Ennek'alapján az egyes taniolyamckra