Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1953-01-08

- 8 -felülemelkedni. Annyira leköti a sok kis gond, hogy az egész légo feladatát nem tudják áttekinteni. így derül ki aztán, hogy se® a jelzőkészülékek, sem az óvóhelyek nincsenek előkészítve* feltét­len szükségesnek tartom tehát, hogy a PB. segítsen, mert ha tovább­ra is ez a rendszer marad, elúsznak e részletekben. S 1 s z k u elvt.; Javaslom, hogy a Pb. a következő megjegyzésekkel fogadja el a je­lentést. Az egyik, hogy nem foglalkozik elég részletesen a törze munkájával, azonkívül s különböző szakszolgálati parancsnokok ki­képzésével, holott ez központi kérdés. 1 A másik, hogy sem r. jelentésben, sem a javaslatokban a pártszerve­zetek kérdése, felelőssége nincs elég helyesen felvetve. Ugyanazok dolgoznak & légoban is, akik másutt^is kiveszik a részüket. Itt ar­ról van szó, hogy a párttagok felelősbégét növelni kell, do vegyünk le azoknak a vállár 51, akik másképpen is agyon vannak terhelve. A határozatokkal kapcsolatban: egyetértek azzal, hogy az 5.pontot ne fogadjuk el. A termelési értekezletnek nincs ehhez semmi keze. i A 7.javaslatot úgy fogadjuk el, hogy a pártszervezetnek, szakszer­vezetnek, Diaznek és az igazgatónak is legyen terve, amellyel be­­osszák a rendezvényeket, hogy ne akadályozzák egymást. r Ezenkívül jfVaslom kiemelni a p*rtnesnokok oktatását. Fehérvári elvtárs, a sbHSb és a pártszervezetek meg kell hogy változtassák a helyzetet. A SzESz köEölje értesítse fteszvedáné elvtársnőt,me­lyek azok az üzemek, ahonnan nem jelennek meg a parancsnokok ée értesítjük az Üzemeket, hogy vonjak felelősségre azok1t, akik ha­nyagságból nem jelentek meg. A levél úgy szóljon, hogy az igazgató felelős azfrt, hogy ezek a dolgozók minden alkalommal résztvegye­nek és tanuljnak. Területi vonalon: A pártszervezetek titkáraival Neazveda elvtársnő körzetenként átnézi a parancsnokok listáját és legalább két hónap­ra ütemtervet készit, hogy a mtg nem felelőeket kicseréljük, hogy e körzetek vonalán ie behozzuk az elmaradást. Mindezért fe?.elős Neazveda elvtársnó, területi vonalon Tóth elvtára. Az 1.pontot azzal a kiegéazitéssel fogadjuk el, hogy tartlákos tiszt legyen és legalább 3 hónapos cártiakólát végzett. A h.i* változatlan. Mondjatok meg, hogy kit javasoltok és mi gondoskodni fogunk róla, hogy od.aadjík. A második pontot hagyjuk ki, arra nem kell külön határozatot hozni. A titkári értekezlet 16.-án le be megtartva, külön a körzeti titká­rok részére. A 4.pontot fogadjuk el azzal, hogy januárban tárgyalják a pártszer­vesetek. A 6*pont általános, nem lehet megfogni, úgyhogy ne fogadjuk el* A 7.-et az elhangzott módosítás szerint fogadjuk sl. A 8*-nál javaslom a következő módosítást: A párttagok felelő ségét növelni kellA PB-ok titkári értekezleten, illetvi as üzemi titkári értekezleten a párttagokat, akik felelőeek a szakszolgálatok vezeté­séért, hibják össze és külön beszéljék meg a párttagok szerepét. Ahol azt tapasztalják, hogy sok funkciója van, le kell építeni és gondoskodni róla, hogy e zel az egg.yel tudjon Ielki-i3meretei€n foglalkozni. Olyan tagokat pedig, akik tertlékos tisztek és más funkcióban nem vesznek részt, aktivizálni kell. Ezenkívül jsveslom, hogy a határozat végrehajtásáról áprilisben kerüljön jelentés a ?fí elé. Ezért felelős Fehérvári elvtárs. Ezenkívül javaslom elfogadni, hogy a Fehérnemű tapasztalatát tit­kári értekezleten általánosítsuk és s szakszolgálatokon oelüli versenyszellemet más üzemekre is terjesszük ki7 ■------7——7 ------------------------------------------- ■ ■ ■ ■ ------------—-----------*•

Next

/
Thumbnails
Contents