Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1952-06-12

________ I j J 1 m J ! B I I fi I ft • I I / ífjrptft \ I iL msliilfl \ | Á Chomia IV. üzemünknél r*. pártszervezet jgen sok segítség j got adott a gyártás biztosítására azon keresztül, hogy a nehezen I beszerezhető cseppfolyós chlór jó felhasználására és pontos célsze-I rü kihasználására felhívta c dolgozók figyelmét, állandóan ellenő-L rizte a pártcsoportokon keresztül azt, hogy a készülékek folyamato-I sah dolgozhassanak, ugyanakkor a munkászvervezós és itt főleg a I munkaerő biztosítását elősegítette, ebből adódott azután az, hogy I ez az üzemrész hara : készitm'nynél közel 33.ooo Ft-os anyagiaegtaka- ~ ritást ért el. Ugyanakkor mikor a. pártszervezet mozgósított az L anyagmegtakaritásra, a tömegszerveseteket is bevonta abbé a munkába. Főleg a DISZ szervezőr, volt az, aki rósztvett benne párt-mogbizatás­­ként. A Thrunbin üzem fiataljaival foglalkozott, akik elég hosszú munka is kísérletezés után megoldották azt, hogy egy újításon ke­resztül a korábban veszendőbe ment hatóanyagot is felhasználták. Ezzel 62.500 Ft önköltség-csökkent rést értek el, ugyanakkor a lyop­­hylizáló szűk keresztmetszet'nek a csökkentését is elérték. Ez a brigád Rákosi olvtárs születésnapjára a "legjobb brigád" cimct nyerte el, jutalomban részesült és példaképül állítottuk nemcsak a többi DISZ fiatal előtt, henon az üzem többi dolgozója előtt is. Általában az a meglátásunk, hogy ezek az eredmények fő— • rt lóg az I-res alapszervezet munkája nyomán születnek mog:, bár egy egész sor előnyük is van, mert .elsősorban ebbon az ;•.lapszervezetben van meg a legtöbb lehetőség, a legtöbb kommunista, de igen sokat jelent az, hogy az alapszervezet vezetősége komolyan foglalkozik a feladatokkal és jól tudja mozgósít, ni a dolgozókat. A legtöbb bírálat és segíteni akarás is ebben az alap szervezetben nyilvánul meg. Előfordult az, éppen az önköltségcsökkentés érdekében, hogy ez as alapszervezet felszólította az egyik üzemrész dolgozóit, hogy szocialista segitséget nyújtsanak a Cheriia I. üzen dolgozóinak, akik szakmunkáshiánybán szenvedtek. Összegezve tehát,az évi közel 41 milliós anyagköltsé­günkből erre a negyedre eső megtakarításunk 85.ooo Ft. A pártvezetőség tagjainak állandó feladata az önköltség­ese,lckentés kérdésének az ellenőrzése, amit legnagyobb részt el is végzünk, azonban azt látjuk, ho./y úgy a felvilágosító, mint nz •• .*» « _ | - -• \ ivíagyar Országos /árt ; | Lavóltár ' , rt— ' ; _

Next

/
Thumbnails
Contents