Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1952-06-05
—-—— —am » Y s - <!?' jfi-i A Máv«Észaici Járómujavító ÜT. ' ^ íj 7l/l^4-ea^alapszerv_vezetéa i módszeréről• Fizikai dolgozók létszáma: 329 fő Felügyeleti dolgozók létszáma: 34 fő Párttagság 111 » Tagjolöltek 21 11 A vezetőség újraválasztása után vezetőségi értekezleten megjelöltük az egyes funkciók betöltését. Megjelöltük azokat a föladatokat, molyok Bárt és Kormányhatározatok alapján alapézorvézetiinkbon is fennálltak. Politikai Bizottsága határozata alapján átszerveztük a Pártcsoportokat. Nem voltak a Pártcsoportok munkaogysógük szorint mogszorvozvo, Pártcsoporttagjai szét voltak szórva rt műhely különböző részein, megnohezitotte a Pártbizalmi és a •^ártcsoport munkáját. A Pártbizalmi nam tudta rondoson összehívni a Pártcsoportot és nem tudta közvetlenül figyclommol kisérni az elvtársak fejlődését, d volt szakadva Pártcsoportjától. . •^tszorvezés eredményeképpen a Pártceoportok nagyobb része rendszeresen tart Pártcsoport értokczlotokot, sőt vannak olyan Pártbizalmiak is, mint például Sándor olvtárs, Dobosi Miklós olvtárs, F’üzéri János olvtárs, akik rendszeres pártcsoport értekezlötökön kivül akker is csszehivjdk pártosoportjuk kommunistáit, ha a tormolcs területén egy-egy sürgős feladatot koll megoldani. Naponta ebédidő alatt sajtóból felolvasva cgy-ogy eseményt vitatlak neg. Alapszerv vezorttőségo konkrét foladatokkal bizza meg a Pártcsoport bizalmijait, mint például a Pártcsoportjához tartozó elvtársak politikai oktatásáért is felelős. T'indon politikai foglalkozás utáni napon minden ogyos párttagról megkapja a jelentést a pártcsoport bizalmi, hogy kik non ve ttok reszt politikai foglalkozáson. A vezetőségi ülésekre meghívunk cgyogy Pártcsoport bizalmit, hogy hallják, hogy hajtották végra föladataikat es igy az elvtársak még inkább érzik, hogy a vezetőség nagy gondot fordít munkájukra. Azonban meg vannak igon sul}?os hiányosságok. Non bírtuk még minden ogyos Pártcsoportnál megvalósítani, hegy a Pártcsoport minden problémáját és feladatát a Pártosoport ártokczlotokon vitassák meg és mozgósítsák a kommunistákat a feladatok végrehajtására. Meg nen bízzák meg a pártcsoport minden ogyes tagját párttá unkával• Vozctőségünknek még fokozottabban koll ellenőrizni a pártcsoportok munkáját es segitonio a pártbizalmi olvtársakat abban, hogy még ’ rt" fe" Y \