Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1952-07-24
>- 7 -▼©áj pl* © munkásssállásokkai is foglalkozott az állandó bisottság, ahol nemi-betegezürásen mentek át a dolgosók ás itt is as állandó bisottság aktivál agitáltak. Hozzá kell tenni, hogy ez nem rendeletre ment, hanem az önkéntesség alapján történt es ha meggondoljuk, hogy 6oo ember kömül 5oo elmegy ée a másik loo-at meggyőzéssel kell rábírni, akkor látjuk, hogy es nea ia olyan kis feladat. Mehée as állandó bisottság munkája azért Is, aert nem tudja kiépíteni a tömegszervezetekkel való kapcsolatát. Hogy miért, aat nem tudnám pontosan megmondani, pl. az MNDSs-től soha nem tudtunk segítséget kapni. Ha ilyen alapokon nézzük az állandó bizottság munkáját, látjuk, hogy komoly erőfeszítéseket tett, ds aok akadályba ütközik, mert a tanácstagok, akiket a nép a bizalmára méltatott, nem jönnek el, hiányos as állandó bisottság maga is. Saabados elvt.: Hibásnak találom as elv társakat abban, hogy látják milyen kevés a szakember, mégsem tesznek semmit, hogy behozzanak. Hekém az a véleményem, hogy nem kezelik súlypontként az üzemi egéazségügyet. Így sor üsem van kerületünkben - a Kerámia Tűzálló, az Ipari Vegyszer, Radiátor öntöde - ahol igen nagy hiányosságok vannak egészségügyi vonalon éa es abből adódik, hogy as állandó bisottság kapcsolata nem jó as üzemekkel. Ízen a területen kell sürgősen javítani a munkát. Ham véletlen, hogy ez a kérdés felmerült, mert ez országos jelentőségű ügy. Jobb körülmények között élünk, jobban táplálkozunk, kevesebb a megbetegedés, as elhalálozás, több a születés. Mégis ha megnézünk egy-egy üzemet, azt látjuk, hogy nő a megbetegedések száma ás ebben as ellenség kese van. És én ast mondom, hogy ebben közrejátszanak as orvosok is. Csatlakozom Benedek elvtárshos, hogy lt a fo-kérdés a politikai nevelőmunka. Mert nem aa a fontos, hogy as orvos esak a hivatását lássa el, hanem neki is a munkásosztály javát kell szolgálni. Javaslom, hogy a PB. nézse asg as üzemi orvosok és a rendelő-intésetek munkáját. Mert ha nea látjuk, hogyan alakul a táppénzesek száma,akkor esak a sötétben tapogatódzunk, is egy olyan mutató, amely megszabja a munkánk irányát. Személyesen beszéltem olyan dolgozóval, aki a normarendezés után jött ás vissza a betegállományban éc büszkén mondta,hogy ^ több pénzt kapott, mint aki dolgozott. Be ven as orvosoknál egy másik véglet is. As, hogy az igazi betegeket kidobálják a betegállományból. Ilyen dolgozóval is beszéltem ós mtg kell mondani, hogy az orvosok ezzel az egész rendszerünknek ártanak. Írre az egész állandó bizottságnak fel kell figyelni ée a munkát megjavítani OBak úgy lehet, ha megjavítjuk a kapcsolatot az üzemekkel. Marko tányná elvt.: Az Üzemek területén azért vagyunk meglehetősen járatlanok, mert néhány hónappal ezelőtt kaptuk oaak meg ezt a munkakört, addig semmiféle kapcsol tünk nem volt az üzemekkel. Most mái azonban rendszereaen kapjuk a jelentéseket. Igaz, hogy az orvoeokmak a kérdéshez való hozzá-állasán sok minden múlik. Kb.17 olyan orvos van, akik politikai bűntett miatt 2-3 évre le voltak zárba. De kénytelenek vagyunk alkalmazni ezeket is, aert ninoa más. Felső Kőbánya egész orvosi ellátása egy orvosra van bízva, aert sgy elment bányaorvosnak, egy másik a ULpótmezőn van, egyet lelepleztünk, hogy morfinigta. A politikai képzésük az orvosoknak az alapé zervezeteken keresztül van biztosítva, mert minden kórházban és rendelő-intéz?tben van alapszervezet. A szovjet tapasztalatokat is felhasználjuk, mert a tudományos előadásokon szovjet anyagot beazéünk át. Az állandó bizottság albizottságai között talán a járványügyi végzi a legjobb munkát. Tavaly mindössze 3, az idén pedig egy tlfuszos megbetegedés volt. Pedig a kerület jóréeze - pl. a szükaéglakótelepek - jár ványfIssek. Most kezdtük aeg a ezükeéglakótelepeMen a fertőtlenítés előkészitését. . n — ■ ■■ =■ ■ -----------’ 7 ^—7