Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1950-10-03
- 7 - * Ilyen nagy erőpróbáknál, mint ez a munka volt, mindig merülnek fel éa tűnnek el káderek. A most felnőtteket igyekszünk felhasználni. Pl. a Műszón fiatal párttitkárÉt, aki jél oldotta meg ezt a feladatot, egy nagyobb üzem élére állítjuk. Viszont le fogunk váltani olyanokat, mint Ácsné. A munka indulásánál volt egy bizonyos kétségbeesés, ami a kerületre is átragadt, ami arra mutat, hogy nem ismerjük eléggé a területet.^A^szombati naptól azonban már van minőségi javulás, most már félórákat is elbeszélgetnek egy-egy jegyzővel, amelynek kapcsán sok ellenséges elem is merül fel. Egyetért Tóth elvtárssal abban, hogy zömében nem azért nem jegyeztek a dolgozók, mert ellenség, hanem mert nem volt összekapcsolva ez a kérdés kellően a békével, a munkásosztály példamutató magatartása nem volt kellően kihangsúlyozva. Reméli, hogy az elkövetkezendő két napon még javitano fogunk eredményeinken. A Pártbizottság a javaslatokat elfogadja. 2./ Augusztus havi termelés. k Tóth Illés: Elmondhatjuk, hogy augusztus havi termelésünk igen jó volt. 12.5 millió Ft-al többet termeltünk, mint az előző hónapban, ami 4.6 #-os termelési emelkedést jelent. Egy üzem, a Siemens volt az, amelyik nem teljesítette a tervét. Ezenkívül ugyan még a két tűzálló sem, de ezeknek kemence-problémáik voltak. Az uj kemence sem birta ki a magas hőfokot. Augusztusban a tervteljesités kerületi átlaga 112 $, a tervszerűség azonban csak 1/2 százalékkal emelkedett az elmúlt hónaphoz viszonyítva. Remélhető azonban a tervszerű munkához nagyban hozzá fogja segiteni a kerületet a tervfelontás, amely nagyobb méretekben most van kibontakozóban. A termelési átlag szintén emelkedett augusztusban, mert júliusban 64.2o Pt volt az egy órára egy főre eső átlag, most 68.84 Pt, ami százalékban kifejezve 7.2 #. A kerület átlag-orabérében 9 filléres csökkenés következett be,3.o5 Pt-ról 2.94 pt-ra csökkent. Igen érdekes azonban a vasipar órabér átlagának alakulása, amely már augusztusban behozta, amit a normarendezéssel elveszített. 3*36 Pt. volt mindkét hónapban. Ha a loo.^ Pt munkabérre eső termelést nézzük, szintén emelkedés van, 2o #-os. Ez júliusban 164o.— Pt volt, augusztusban 1983 Pt. Nagy azonban a kerületben a veszély az igazolatlan mulasztások területén. Júliusban ezeknek az óráknak a száma 51.569 volt, augusztusban lecsökkent 51.1o5-re, ami azonban még mindig igen magas. Ez a kép akkor lesz előttünk tiszta, ha párhuzamot vonunk azzal, hogy mit lehtett^volna ezen a pántén csinálni. Augusztusban az egy őrara, egy főre eső termelési átlag 68.84 Pt volt, amit ha beszorzunk 51.1o5-el, akkor az jön ki belőle, hogy ezalatt az idő alatt 3 millió 270.000 Pt. értékű árut lehetett volna termelni. Az igazolatlan órák kiküszöbölésére már volt fegyelmi, fekete-tábla, de semmi hatása nincsen. A vasiparban a Siemens maradt le, nem termelte meg az előirányzott összeget és ez okozza a vasiparban az 5 milliós kiesést. A tervszerűség javuló tendenciát mutat a vasiparban, mert júliusban 37, augusztusban 95 #-os volt. A termelékenység is 6o fillérrel javult, emelkedett a loo.— Ft.-r§t eső munkabér is. Ellenben ebben .az iparágban a legmagasabb az igazolatlanul hiányzók száma. A le nem dolgozott munkaóráknak a száma kb. 3o #-ig igazolatlan. A textiliparban minden üzem teljesítette a tervét. Furcsa eset van az Adriában, amely nyersárut gyárt, és ebben teljesiti a tervét, azonban a készáru érkezése nem olyan ütemezésben történik, ahogyan kellene ás igy globálisan véve nem tudja teljesiteni a tervét.' Felzárkózott a tervteljesités terén ebben a hónapban a Kőbányai Textil is, amelyik, llo #-ra teljesítette a tervét. Az egy főre kifizetett / ■» i