Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1950-10-03
zett a hiba. Ez abból adódott, hogy a vzetőségek túlértékelték az agitáció állását és mi is túlértékeltük. Voltak bizonyos biztató jelek. Az agitáció beindítása, a múlt vasárnapi agitáció és ez kissé elbizakodotté tett. Pl. az Aibus és a Gyapjufonó népnevelői úgy tekintették a feladatot, hogy osak technikai lebonyolításról van szó. Általában az a felfogás uralkodott el, hogy amit ők tudnak, azt már mindenki tudja és arról már nem szükséges beszélni. Ezen a felfogáson igen fontos javítani, mert ez még ma is hiba. Hiba volt, hogy az üzemek ezt a felnövekedett népnevelő apparátust nem tudták k'zbentartani. Az agitációs iskola vezetőit vagy egyáltalában nem, vagy csak keveset használták fel, az agitációs I csoportok szétzilálódtak. Erre rá kell mennünk, hogy ne engedjük meg, hanem politikailag és szervzetileg erősítsük meg őket. Az a beosztás, hogy egy-egy csoport az agitációs iskolán felállított csoportból áll, az helyes. De nem helyes az, hogy 3ok helyen a párttitkár ment agitálni, ahelyett, hogy 8-ío népnevelő csoport felelősön keresztül mozgatta volna a népnevelőket. Ez igen fontos lett volna azért is, mert a feladatok megoldásán keresztül haro, baedzőtek volna a népnevelők. Ezt a hiányosságot még a még folya^ mán ki kell pótolni. Részben mér megtörtént az intézkedés,részben folyamatban van. Ahibák mellett nem lehet azt mondani, hogy általában rossz volt a munka, mert az elmúlt akcióhoz képest javulás tapasztalható. Lelkesen dolgoztak a népnevelők és általában jó példát mutattak a többi dolgozónak. Megállapítható tehát, hogy ez a munka alaposabb Volt a régieknél, de még mindig nem az, amit a megnőve ke dett feladatok megkívánnak. A hiba a minőségben és a konkrétumok terén van, továbbá abban, hogy jobban kell haladni a népnevelőknek a napi eseményekkel, a legfri3ebb eredményeket kell bevonni az agitációba és még mindig élénkíteni kell, színesíteni a versenylendület fokozásával és a legfrisebb események bekapcsolásával. A hiányosságok kiküszöbölésének főfeltétele az, hogy az agitációban tartani tudjuk a lendületet, hogy továbbra is felfelé ivelő tendenciát mutasson. Helyre kell állitani a szétzilált csoportokat és anyaggal ellátni. Ha ezeket elérjük^ akkor egy 35oo-as keretet tudunk biztosítani, akik jó népnevelők lesznek. ^ Általában az egész béke-kölcsönjegyzés munkájára kihat a normarendezés, mert az a 30-32 #, aki még nem teljesiti loo #-ra a normáját, számos esetben olyan megnyilatkozást tett, hogy kevesebb a fizetése mint tavaly, tehát kevesebbet is jegyez. Az agitációnak hiányossága volt, hogy nem olyan irányban folyt, hogy igyekezzenek ezek a dolgozók fokozni a termelésüket, hogy mire a Béke-kölcsön levonásba kerül, fizetésükben ezt ne erezzek meg. Ezen még javítani tudunk és rá is kell menni. Ha ezt be tudjuk még építeni az agitációnkba, az egy főre eső átlagon és a lejegyzők számánál is javulást fogunk tudni felmutatni. Nagy hiányosság volt a kádermunka terén,valamint kijött az oktatási hibák. A Siemensben pl. 2 hetes az agit.-prop. felelős,ami kihat az egész agitációs munkára. Minden üzemben kijöttek a gyenge pontok, valamint az is, hogy melyik üzemben gyenge a vezetőség munkája. Pl. a Siemens, a Műszaki Gummi, írószer stb. Igen sok helyen kapkodó, felszínes volt a munka, nem volt összefogva egy egészben. Pl. a Siemensben. Az elméleti képzetlenség hiánya is nagyon érzhető volt. Az ellenőrzés és az információszerzés szintén csapnivaló volt úgy az üzemekben, mint a kerületben. A legtöbb titkár elvtársnál hiányzott az önállóság, arra hiavatkoztak, hogy ők papiron jól előkészítettek mindent. A legtöbb esetben nem ismerték fel az ellenség kezét, nem látták az üzemet egészében és részleteiben, nem tudták, hogy hol kell erősítést adni, súlypontokat képezni. Pl. a Siemensben le kellett volna állítani a rossul jegyző üzemrészeket, de a párttitkár elvtárs maga sem tudta, hogy melyek ezek. <7 / >- 2 -\