Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1950-09-04

tó _ , _ I 12./ Az üzemi pártszervezet Solti elvtárs előtt egészen gyenge, a munkásmozgalom szempontjából csak látszat munkát végzett. A vállalat dolgozói 1945. óta többségben a szoc.dem. párt tagjai voltak, a kis­gazdák is szervezkedtek a gyárban. Kommunista párttag mintegy 5 fő volt és önálló pártszervezetet nem alkottak. Egyesülés alatt szoc. dem. tagok többsége átlépett a Kommunista Pártba. Ezek az előzmények a megalakult MDP üzemi pártszervezet munkájára rányomták bélyegüket. Súlyos volt az, hogy az év elején a párttitkárok egymást váltották és igy a pártélet teljesen ellanvhtflt. A pártszervezet nem kisérte figyelemmel Solti elvtárs megjelenése előtt a gazdasági vezetést és a vezető emberek munkáját, nem tudta megadni az amúgy is nem elég képzett vezetőknek a politikai ellenőrzést és alátámasztást. Amig a vállalat nehezebb feladatok elé nem lett állitva. a régi szervezet vitte a dolgokat, azonban az összes hibák előjöttek az első komolyabb nehézségnél. A mostani párttitkár, Szakái elvtárs n kéz helyzetben van és gerincességén múlik, hogy politikailagmilyen erőbedobással tudja a pártszervezetet mozgásba hozni, mert aktivizálható képzett segítőtársai jóformán nincsenek. 9 i Végső következtetésként levonható: 1./ A termelés frontján a vállalatvezetés gyengesége és perspektíva nélkülisége. A könnyelmű optimizmus a feladat megoldásánál, hogy nem tudják felmérni előre a nehézségeket és erre nem számítanak.A nem elég képzett vezető emberek dilettáns veze+áse, akik a nehézségeket nem tudják szervezéssel megoldani, hanem hajrá munkával igyekeznek a hátrányokat behozni, ami előbb-utóbb kifáradásra vezet. Az eddigi elmaradások nem szabotálnak, hanem a rossz szervezésnek és az AGK lanyha munkájának^irányitásának köszönhető. 2./ A pártszervezet gyenge lábon áll, mert sokáig nem volt erélyes vezetője, aki legalább hosszabb iraőn keresztül tölthette volna be a posztját. Nem tudott a vállalatvezetésnek a pártszervezet politikai alátámasztást adni, nem foglalkozott a vezető emberekkel. Ma ez a ^ feladat az uj párttitkárra, Szakái elvtársra vár. J ellemzések: Zátonyi Ferenc, Műszaki vezető. Eredeti foglalkozása műszerész. 1934-3lF-ban TTyen minőségben külföldi tanulmányutat is tett. Maga­sabb iskolai végzettsége nincs. Önmagát fejlesztette. Előbb szerszám és gépszerkesztő lett. Elvégezte magánúton az elektromos szakiskola el3Ő osztályát. Feltörekvő, pozíciójához ragaszkodó egyén. Rosszin­dulatot nem tapasztaltam benne, legfeljebb hiúságot. Ezzel magyaráz­ható, hogy féltékeny a munkakörére és nem igyekszik maga mellé se­gítséget szerezni, hanem minden munkát maga akar elvégezni, ami ere­jét és képességeit meghaladna. A képzettsége hiányos es a szervezés­hez nincs meg a tuidása. Politikailag nem képzi magát. 194 5-ben a szoc.dem. párt tagja volt kisideig, azután a kisgazdapárt akkori helyi csoportja szervezte be. Ezt is abbahagyta és 1947-ben me, int a szoc.dem. párt felé tolódott el, de ez utóbbi nem bizonyítható. Po - litikailag analfabéta, nincs politikai meggyőződése és ezért az erő­viszonyokhoz igazodik, mert alkalmazkodó természetű. A szakmáját sze­reti, alkotóképes, sokat dolgozik, de nincs kellő perspektívája a technika fejlődését illetően. Mint szakember, nem szabad elhanyagolni, hanem, ellenőrzés és erélyes vezetés mellett a tudását hasznosítani kell. Leváltását már decemberben is kérte azon az alapon, hogy nem K J / \ i

Next

/
Thumbnails
Contents