Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1950-07-15
Véleménye szerint az ü.b. titkár nagyon lelki-ismeretesen végzi a munká,ót, nem ezen a téren van a kibe, hanem ott, hogy az eg^szü.b. munkájú: agyadul kell végeznie, mert a szivattyú részlegnek a a .'.''ártól való elköltözésével feloszlott az egész ü.b. Ezt már szárat alán esat’oen jelentette a szakszervezet feló ős még nem történt semmi. A héten fog megtörténni a jav:aoltak lekáderezése. A háromszögáriskozleteket minden héten megtartották, osak rendszertelenül, *»g nem ugyanazon a napon. Most le fixálták oa üt űrt ökre. Az azónban tény, hogy a vállalatvezető elvtárs csak nagyjából ismerteti a t:'nyékét, erre már felhívta o figyelmét ós ez az"utoIaó értek: alesten o ár á-.’v 'nveoiilt is, reméli, hogy a jövőben ia igy lesz. Az üzem 18o ifije közül lloéen tettek konkrét felajánlást, amit telje elteltek is, annyira, hogy minden, munkapadnak megvolt a felelőse. Az ifi értekezletek renoszere:en, szerdán vannak megtartva, amelyeken rendszereren résztvesz a szervezőtitkár. Aa értekezleteken úgy a kerületből megkapott szempontokat, mint aa Üzemi problémákat met.tárgyaljak. Ugyanakkor a felnőtt vezetőség személyes beszélget és formájában ia tárgyal az ifikkel a helyi problémákról és megadja az irányvonalat. Most egy kis iir van, mert az' ifi titkár műszaki főiskolára* ment éa a helyettes kérdése most vajúdik. Az ifi-vonalon általában ^ egy kis fejlődés tapasztalható, mert a tegnapi ifi-napon 8o-an vettek reszt®, és, nagyon komoly hozzászólísák voltak. ' A vidéki dolgozókkal kétségtelenül nagyon sok e baj, akármilyen megmozdulásról van szó, csak a vonatindulás érdekli őket, különösen most, a. nyári időszakban, araikor arra hinvtkoznok, hogy mennek kapálni. A késések viszont nem armyire a vid-kleknél, mint a körny’kbelieknél mutatkoznak.. Ezt erős eyitáoiós munkával /mikrofonon jóreggelt kívánással és egyéni foglalkozással/ már sikerült lecsökkenteni, de most az ü.b. körüli neh-zo'gek folytéin ismét felszökött a számi.. . A h' en pl. egy-egy nap 18-2o későnjövó volt. Mér foglalkozott a kérdésnél &z üzemi háromszög és radikális megoldáson törik a fejüket. A műnkelegyelem másik komoly libája, hogy tetszés szerint váltják egymást a dolgozók. Pl. aki 2-3 napig délelőtt dolgozott, me -„gondol ja "magát #s délután jön be. Most különböző ezinii b 'lyegjsokdrtyákat fognak bevezetni ennek a kiküszöbölésére• Csak az a bökkenő, hogyha ilyen • radikális eszközökhöz nyúlnak, akkor egyezer en elmennek'az üzemből. A maga részéről is megállapított® azt és erre fel is' hivta a véllalaty vezető elvtárs; figyelmét, hogy ki/só tuíerőa kézzel r.yult hozzá kezet# n a kérdésekhez. A vállalatvezető elvtárs a kritikát el í£ fogadta 'o most már javulás mutatkozik, de as első benyomásokat mh'z lé- X" a cLí 3? O £» Zl j. A kapuoezáráa igen meglepi, mert ilyen utasítást még álmában sem adott ki. Napközben az éberség érdekében mindig zárva van ugyan a kapu, de e munkaidő végeztével mindig nyitva van.." Az ii.b. értekezleteken szem." Igenen nem tud részt venni, mert iskolába jár, do a pirtve ze t őségnek egyik, tagja mindig jelen von. Az azonbanmegtörténik, hogy a kerítésen keresztül meglógnak, lafordul mér, hogy egy szakszervezeti nap alkalmával, amikor az egyik partinak 2 órakor befejeződött a munkaideje és 4 órakor volt a szakszervezeti nap, hogy egyrésze elkéredzkcdett, egy kevésbé öntudatos réteg azonban a kasa kerítésen mászott ki. A népnevelő 'a bizalmi értekezleteket rendszeresen meg'.ártják. Ha nem végezték el a rájuk bízott feladatot, akkor felelősségre- vonják -'s igyekemnek megmagyarázni a példamutató élenjárás fontosságát. Tény, hogy voltak as üzemben jobboldali szooi áldemokraták, tálén még ©annak is, de politikai aknamunkát nem tapasztalt a részükről. Ka norma vagy bércsalán terén megnyilatkoznak, a legszigorúbban járnak el el lenük. Pl. a közelmúltban 3 elbocsátás volt. A törne .szervezetek elég jól működnek az üzemben. A SzHSz-nek pl. önál- I ló intézőbizottsága van, Kb.6o-7o tagjauk van. Jelenleg is folyik a 9o órás kiképzés. Ha valami problémájuk van, & titkárral minden esetbe I ______ 4_______^ ' JA ■V- 3 -I.