Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1950-06-14
I * V ■ . ' iíís , ;- 3 De a dolgozók sem úgy foglalkoztak Gerő elvuárs beszédével, mint ahogyan kellett volna, ezért arra veszik az irányt, hogy a népnevelőket ki oktassák feladataikról, begy koncdyabb politikai munkát végezzenek. Javasolja, hogy az Agifc-Prcp. osztály többet foglalkozzon a darab bérezéssel es nagyobb eulyt fektessenek a verseny fellendítésére, mert a laza munkafegyelmet ezzel megint helyre lel etne állítani,ha a dolgozók versenyre volnának serkentve. Az műhely részekben a klerikális reakció komoly munkát kezd kifejteni. Ahogy visszajött az iskoláról végig ment a műhelyeden, do annyi keresztet nyakba nem látott soha, mint most. Többe*, között egy falu járó elvtársnőnek is egy nagy kereszt volt a nyakába és azelőtt sót.a nem hordott. Beszéltem vele, hogy mennyire befolyás*-alatt áll a fekete reakciónak, amiből semmi I haszna nincs és le is vette rögtön a keresztet. Az egyéni felelőség is hiányzik. A vállalatvezető elvtárs hibát követ el azzal, hogy mindent magára vállal és mindent egyedül akar csinálni. így van dolog, amit nem végez el rendesen. Erre már felhívta a figyelmét, hogy állítson be munkatársakat, mert nem lehet ez, ho-y mindent maga végezzen el. Kevés megbízható munkatársakkal rendelkeznek, ami akadályozza a jól ra-• .megszervezelt munkát. Nem tartja helyesnek, hogy egyszerre lesz a szakszervezetnek is és a ‘ Pártnak is az aktívája. Tül zsuffoltságot idéz elő, mert araikor műhelyértekezletet tartunk, ugyanakkor kell a párt részéről is tartani értekezletet és igy a mozgósítást megnehezíti. 2.12 ifi van az üzemben és az Ifjúsági kongresszusra 8? tettek eddig felajánlást. Előre láthatólag több mint 5ü#-a túl teljesiti. Minden segítséget megadnak az ifjúsági szervezetnek, a Kongresszus ideje alatt 8-10 ifit mentesítettük a munka alól, hogy csak jól tudják vinni a szervezési munkákat. De nem csak politikailag vannak segítve, hanem technikailag is. Berkes : A kerületben eddig az Ifjúsági Kongresszusra 4850 ifi tett felajánlást. A verseny fokozásával sokat foglalkoznak, a Bzit. titkár elvtárs-al beszélgetnek állandóan, nogy milyen a verseny állás, de sajnos még nem értik meg kellőképpen, hogy mi a jelentősége ennek, A Ganzkapcsolóban ív int volt az e^yik instruktor/ elvtárs és ott beszelt a propagandista eivtárssal, aki azt mondta, hogy sok ^ifi már teljesítet te is a tervet, közben amikor Kimentem semmiről nem tudtak. Egészkerületi viszonylatban súlyos hiba az, hogy a felajánlások bár meg Vannak, de a teljesítése.' sehol sem ál inat;. Itt kérték a párt titkár elvhá rsak segítségét, hogy politikailag támasszák alá ennek a fontosságát, do a párttitkárok egészen mellék kérdésként kezelik .oz ifjúsági szervezőiek életét és no.íny .nyújtanak segítséget. A tagtoborzással elsikkad a verseny kérdés, amire felhívta a titkár elvtársak figyelmét, hogy ez 1 elvtelen. A Termelési osztályt kéri, hogy legyen segítségére a MINSZ.-nek a verseny felajánlás feldolgozásánál. Lévy : Beszél arról, hogy a fekete reakció milyen erős támadásba lendült és mindenütt be vannak építve az emberei. Ez mutatja a PuLy plébános esete, hogy ő előbo tudta mikor megy ki a renuórség a lakására, mint mi. Addigra a disznókat elszállitatta. A munkát nagyban akadályozza az, hogy az utasítások keresztezik egymást. Tervbe lett véve, hogy két imaház el lesz Bontva. Erre a Városháza ieküld egy iratot, hogy egyenlőre ezt el kell harasz tani. Ugyanakkor a Párt álláspontja az volt, hogy azonnal vtgro acII hajtani, ami természetesen úgy történt, ahogy a Párt kiadta és el lett bontva. Javasolja, hogy Puiy helyett legyen JuhásXi beállítva ebben kéri a Pártbizottság véleményét. El kell érni azt, hogy mi előbb oldjunk a klerikális reakció készülődéséről, nem csak utólag tudjunk meg dolgokat. Ezért prevenciót kell megszervezni, más kerületekből beépíteni elvtársakat, akiket elogóleg *1 lennének képezve. T ó It h i Egy- két hozzászóláshoz tesz megjegyzést igy pl. Rózsa eivtárs/ /__________________________________ ! /