Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1949-05-26
“ 2 " . Oi)3C Íj k * l Az üresen maradt gép mellé vidéki myukás lesz beállítvaEzt, oktatni < Nini tani, nevelni kell, gyalus, furü s-munkára. Tudjuk, hogv Jtt lesz^ bek nehézségeink, még az elvtársak között is lesznek féltékenykedőlc" akik aat mondják, nekik 2-3 évig kellett tanulni, 3 ezek a vidéki * munkások felev alatt szakmunkasok lesznek, ebben a munkában is nagy sze'repe van a pártnak, s lesz az agitációnak és propagandának. c>' íV Egyik üzemünkben pl. olyan búrgonyavetőgépet szerkesztettek, amely 9oo /-kai meggyorsítja a vetést. Választások ideje alatt a vitás dolgok, amelyeket mi fegyelmi ügyelőiek nevezünk, félre lettek téve, hogy ne rontsák a választási hangulatot. A magyar ipar oly rohamosan fejlődik, hogy szinte kevés a szakemberünk, b Valószínű, hogy még a háborús bűnösöket is beállítják megfelelő ellenőrzés ^ellett rajzolásba és tervezésbe, mert kevés a műszaki értelmiségünk. Építőiparban pl. 60 /-ra tudták csak éeljesiteni a tervet, mert nem volt tervező. Ugyancsak mutatkozik gépészmérnök-hiány is. Jövő évben már kikerülnek az első végzők. A Részvény Sörben a 37-es kollektív szerint fizettek, nem a 48.-as k szerintf ez is hozzájárul a nehézséghez, amit az uj kollektív, az uj ^ besorolás jelent. Egyelőre még nem állították be. A profillrozás az üzemekben tovább folyik. A jóldolgozó pártszervezetek az áttelepített munkásokat felkarolták, segitetéék. a jó hangulat az ilyen üzemekben is Ijezd fejlődni. A besorolások által fellépő rossz hangulatot az üzemek életéből teljesen el kell tüntetnünk, gátolja atermelést. Jó hangulaot kell helyébe ültetnünk . Krausz elvtárs megnyitja a vitát -felTttárs beszámolója felett. V * -Lopusán elvtárs: Nem,véletlen- hogy uz üzemszervezést tűztük napirender, meg kell vizsgálnunk, hogyang;^s;^onyultnk üzeméi'nlc^. üzemeink pártszervezetei a termeléshez a vála'sSziáe • *, leéli állapítanunk, hogy a kerületben nem volt visszaesés 'termelési''véi'aloi^;)t&nköltségc3ökkentés terén azonbasn nagyon elmaradtunk, A műxielyalájpszérvöK* sem fuákcionálnalc úgy, mint kellene, vezetőségi ülések nincsenek kellőképen/ellenőrizve. A pártszervezeteknek törődniük kell a termeléssel, érit tudatosítanunk kell uz elvtársakban. Meg kell szüntetnünk a vállalatvezető és a párttitkár közötti ellentéteket, a háromszög legyen megtartva. wem kéthetenként és nem spontán, hanem rendes időben. Serflek elvtárs hozzászólásában kifejti, hogy Horváth elvtárs nem konkrét üzemszervezési dolgokkal foglalkozott, hanem inkább káderkérdésekkel És még valami, ahogyan foglalkozott: pesszimista mOdon, ahelyett, hogy a szervezeti hiányosságok megoldására konkrét javaslatott tett volna. Egyelőre nem vitás, hogy n kaderosztály munkája tervszerűtlen voltysgpr egyik helyről több kádert vittünk el, ez \azónban még fokozódni fog, ha nem is ilyen m°dszerrel. Szervezettségen múlik amurika, ezt"az oldalát kellett volna jobban megvizsgálni. Kovalcsulc elvtárs a propagandakérdóshez szól hozzá, nincs megfelelően előkészítve a nyereségrészesedés propagandája pl. Azokat az elvtársakat, akik végeztek agitáciüsiskolát, kell beállítani munkára. Stefkó elvtárs: hiányósSágokat lát ugyancsak a pártszervezetek munkájában. A titkár alkalomszerűen mozgatja a pártszervezetet, nincs adminisztráció, politikai képzés hiányos, még a vezetőségi tagoknak is. Lekli elvtárs: termelési problémákra mutat rá. f'7 MSSjyÉák.k;.Vh .................. ,..................................ii ______________ I >