Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.105.a/2)

1955-08-22

m* í . k b-2- fi Tóth elvtárs: Az. elmúlt évben az Agr r-Kgyetem politikai ok te tá sí. len vettem részt. Igen színvonalas előadóink voltak. Az lenne a javaslatom, hogy mag kellene özeket az előadókat hivni, ho y egy-egy fontos, éra okos témáról beszámolót tartsanak, akár* pádig'egy nagyobb üzemben kon- i rencis levezetését v lile 1 iák. A Marxizmus-Len .©izmus tanszék jár viuékre,- szívesen vállalnák ezt is. Ezek az elv társak különösen nagyon jól fel vonnak készülve. Földes elvtárs: , Nagy on örliiok, hogy Tóth elvtárs dicséri 3 Marxizmus-Um inizmus tan­széket. igaz, hogy mindég jobban érdeklődnek a dolgozók az uj elő­adok iránt, Az lonne a kérdésem, hogy hogyanwvált be az, hogy üzemben saját vő yis üzemi előadók tartanak előadások tv Nagyon érdekes volt, amit Jztéhló elvtársnő elmondott - és nem adott nagyot© magyarázatot hogy többen főj ózták be ez oktatást, mint ahányon elkezdték, Jztéhló elv tár snő azt mondta, hogy ujja:, jöttek és felt ölt öt tik a létszámot,- ez Örvendetes és igaz, do volt egy rész aki lemorzsolódott,- miért? Kérem, hogy ezt .< Jztéhio' elv társnő mgyár rázza meg, Táncai o 1 vt Irs: 1 tandcqráagok" megválaszt rása óta immár 9 hónap telt el. ls idő al tt sok tapasztalatot szereztünk. Jók, számos olyan ügy kerül a Tanács ppaf Itusába, ©melyet, he a tanácstag elv f 'rsok megf lelő politikai képzettséggel rendelkeznek ott helyben megtudnának válaszolni, Igen sok tan les tagunk van, akinek nemcsak gazdasági, hanem politikai képzettsége is hiányzik. Igen komoly problémát jel nt részünkre, hogy a tanácsülés e megfelelő hivatását betöltse, fői áros i 'tanács ,;.B.-a úgy értékelte, hogy tanácsülésünk, még mindég nem látja el te a feladatát. Jé lehet, hogy a tani este ; elvtársak képzésé tel in té­tében, most szaksa egyetem indul mc ;• Tanácstagunk mintegy 5o '/rá-a pártonkivüli. Politikai képzés részükre mindezidáig biztosit ve nincs. Az kellene, hogy sz üzemi P rártbizottságok, a pártonkivüli tanácstag elvt 'rsalat a politikai oktatásba vonj ik be, Kz^egyik-feltétele annak, hogy tanácsülésünk színvonala megváltozzék. Jztéhló elv társnő: > ^ i Héber elvtárs felvetette, hogy.a szervezeti szabályzat módosításit mennyire értették meg. Áltálában nem volt probléma ennél a kór üdé­nél,'A Párt U. anyag nagy része volt a Jzervezeti szabályzat. Hogy milyen vtót a Disz oktatás párt ellenőrzése? A Pártbizottság részé­ről Töröl* elvtárs van megbízva azzal, hogy a Disz oktatással foglal­kozzon. Van egy sor jó üzem, amit f tósoroltam, de azok között as # akiket nem soroltam fel van olyan, ..ki q kiválogatással törődött ás ö legjobb propagandistákat igyekezett átadni. A propagandisták továbbképzése hegy megy? Pár év óta bevált módszer, hogy amelyik propagandista akar tanulni más fokon, mint amit vezet, lehetőség van orré. Általában ezek a pro pag nd isták szakosított t nfoiyamra járnak, egyénileg tanulná, * / > *0* i fi___________________________________ i

Next

/
Thumbnails
Contents