Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.105.a/2)

1954-10-07

_» ’ ti te • 12 -ezekkel törődni. Lehetővé kell tenni azt, ha valaki bemegy a pártkörzetbe,- úgy ie fogudjfiK, mint egy elvtársat. Szeretnék foglalkozni a Hazafias Népfront kérdésével ia, program­jával, Ofclkltüzésével,- meg kell mondani, hogy nem egészen értek egyet,- vagy nem Jól értettem Békési elvtársat, - nekem az a véle­ményem, hogy a Hazafias Népfrontnak programja, feladata lesz. Ed­dig az volt a hiba, hogy nem volt sem feladata, Bem programja,osak eg; olyan összefogó szerv volt. Kell, hogy lég en program, amely­nek végrehajtása közös érdeke a munkásoknak, kispolgárok,- általá­­f bon a kerület lakóságának. Azzal, hogy ez osnk egy olyan elvi do­log lég en,- azzal nem tudok egyetérteni. Egyetértek azzal, hogy a Tanácsot feltétlen meg kell erősíteni. Egészen nevetséges helyzetbe kerülünk,- ha az államhatalmi szer­vünk Ilyen gyenge, hogy nem tudja a feladatokat ellátni. Ha 6 Ta­­­ra nácaot megerősítjük,- megfelelő, hozzáértő emberekkel, jó elvtár­k ' sakkal,- akkor bizonyos, hogy 1-2 esztendőn belül nagy eredménye­ket fogunk elérni. Békési elvtárs felvetette, hogy rossz a kerület tervteljeeltóse,­­egyik, másik üzemből elég súlyos képet mutatott be. Nem tudom mi az okú ennek,- pl, a V.K. miért nem teljesítette tervH?Nem akar­ják,- vagy ninosenek meg az előfeltételei?. Mostják el az elvtár­sak, hogy mi a hiba,- milyen uj módszereket akarnak bevezetni, - hogy ezen változtatni tudjunk. Gorámbzqmí elvtárs: Haruatyák elvtársnak azzal a véleményével, hogy a mai Pártbizott­­ságl ülés pozitivabb, mint az eddigiek,- egyet kell hogy értsek. De a mai Pártbizottság! ülés csak akkor fogja betölteni hivatását, ha olyan határozatok születnek meg, amelyek előreviszik a rártbi­­zottaág munkáját. Ehhez az szükséges, hogy a kerületi P.V.B. dől­te gozza fel azokat a tapasztalatokat, amelyeket itt ismerteti velünk, és ismertesse a párttitkárokkal, a párt-apparátus dolgozóival is. Dolgozzon ki munkatervet, hogyan próbáljuk még jobban megvalósíta­ni a kormányprogramot. Az a tapasz alat, hogy azt a jelszót, hogy "ki a tömegek közé" még nem sikerült teljes egészében megvalósí­tani. Békési elvt rs m elmondotta, milyen hibák gátolták a békekölcsöné jegyzést. Ebből a tanulságot le kell szűrni. Visszavezethetjük a múlt évi békekölcsönjegy zéshez, itt volt bizonyob lazaság enged­ve. A dolgozók egyrésze olyan álláspontot foglalt el, hogy megvár­ják a végét, mert tavaly a végén elfogadtak kis összegeket it. áz egyik szerelő lakatos Tóth György nem jegyzett, utána valahogy elértük, hogy looo forintot jegyzett volna, de nenél többet eemml­­esetre sem akart jegyezni. Megállapítottuk, hogy nála sokkal rooz­­szubb nyugi körülménye* között élő dolgozók,- megjegyezték az elő­irányzatot. Ezzel az emberrel külön foglalkozott a pártazervezet,a szaia-ioPvezet, a főmérnök, az igazgató, a népnevelők,- mlgseo volt hajlandó többet Jég; ezni. A másik dolog az, hogy akik tavaly sem Jegyzett azzal nem történt semmi. Van nálunk egy Kovács nevű fonó­nő,’ aki 1S4S óta nem Jég. zett kölcsönt, állandóan haldoklik, 5 fő­ből siló családja van, kettő belőlük atsszos-ben dolgozik, a töb­bi g árban. Kellett volna neki jegyezni 6oo forintot, de nem jegy­zett. Mi a visszás helyzeti* - az, hogy a dolgozók egy röpgyülést hívtak össze és elhatározták, hogy ezzel a szaktársnővel nem ______________<nJ _J / I

Next

/
Thumbnails
Contents