Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.105.a/2)

1953-10-28

, 2* ■ • >' ■*- lő -, * " ö ** téglagyárban pedig négyesere9éré emelkedett a balesetek száma. Rártbiao uta ági Ülésen beazáoltao umk Iga ragató éo Gs#b. elnök el tárcá­kat a alaset ődelenseí kapcsolatban és regdöbben Lő volt, bogy •.ennyi­re nem látták as órabért aidl ezeket a baleseteket elszonasedi, csak egyet láttak, hogy a terv telj esi zésből átesett több ciunkanap. Felelős­­ségrevonás eddig nőm történt som az üzemi nártskervesetek, sora a kerü­lő 1 Pártbizottság részéről a felelősökkel azé ben. Jól használták fel a kormányáé ta lehetőséget a üráms kapcsolóban, ahol 3o -al csökkent a balesetei: szára a üorwánypngrar< megjelenése után ós az L,I(.A~ban ahol biztonságosabb körülmények között vidáman éo szapo­rábban megy a munka, mórt érzik a dolgozók a ve'l k való töx*üdóst, a i munkafeltétolek biz tons ágoottfckg&t, munlsakörülraónyeiknok j vitását, r\ Termelési eredményükben es meg is mutatkozik# A n-unkás védelmi intézkedést nagyrészt saját erőből is ./oglebet oldani, de felülről várják az intézkedést és segítséget. Az Oriongyár saját erejéből 17 db, szellőzőventüLájort szerelt be, n rainiaztériui ok sera minden esetben segítik a vállalatokat, A Köb, Porcéi ángyának egész évfo...yamátijű XIt. ne yedévbon ia bunyujtott kérelmük a rnunka körül® nyak javítására és biztonságosabbá tétel're süket fülekre talált, de raost az óv végén r«ükor az iparági igazgatósága rá jött, hogy az ilyen te cél: -ra fordított eszközökkel történő takarékoskodás miatt felelősségre vonják, még tekepálya épít sót is rátukmnálta a .'állalatra* Ilyen be­ruházások megvalósítása mikor az évből már csak kőt éa fél $ hónap* van > hátra - nehézségekbe ütközik mert kap:oltást nehezen lehet találni. ikp&x&ia Tapasztalta ló még a'régi módon való vezetésben H tömegek lebe­csülése , a tömegek hangjának meg nera értése* Gok termelési értekezleten halljuk " már ksxxsntsxmx wimiüra Ki, háromszor elmondtam, de negyedszer is elíróndotn “ . A dolgozó ol ondja azt arai őt ént ja, hogy as üzemben a termelést akadályozza. Az ilyen példák mulatják a dolgosók fejlődését, öntudatának növekedését, párt iránti saerstetűket vert tudják, hogy as ő egyéni problémájuk a Párt problémája io, árják a segicaéget. / v 7 Z<o________________________

Next

/
Thumbnails
Contents