Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.105.a/1)

1951-11-25

p •» pig szép eredményeink vannak. De ez még kevés ahhoz, hogy az egész évi eltolódást behozzuk, A dolgozókkal műszakijaink átbeszélték a kerületi küldött-értekezlet fontosságát, egyik üzemrészünk javaslatot tett béke­­müszakrs és ehhez többi üzemrészünk is csatlakozott. Ennek eredményei megmutatták, hogy dolgozóink átérezték a kerületi pártválasztmány meg­választásának fontosságát. Ennek tudatában indultak még nagyobb eredmé­nyek elérésére. Műszaki Vezetőink előkészítették a jobb eredmények elé­rését és a jó eredmények ennek is köszönhetők. Nézzük meg mit eredménye- í zett a jó előkészítés? Szerelőműhelyünk a 313-as sz. tipus-rádió, népré­­dióből a béke-aüszak alatt 5oo clrb-ot készített el, amelynek napi át­laga 35o drb volt. Vonalas rádió/elkészitéaéből a napi átlag 4oo drb, a báke-müazak alatt 7oo drb készült el. Ennél a tipus-rádiónál felhívtuk dolgozóink figyelmét arra, hogy a minél több vezetékes rádió előállité- 1 sa azt eredményezi, hogy az egész ország területén nagyobb számban elő­állított rádió a dolgozó nép kulturforradalmát, nevelését viszi előbbre. Egyéni eredményeink; Keosker Ferencné 29o %-ot ért el, 3 havi átlaga 16o % volt. Spuler Károlyné 3oo %-ot ért el, eddigi átlageredménye 19o % \olt. Ezek az eredmények mutatják azt, hogyha dolgozóinkkal megbeszéljük a terv végrehajtását, minden áldozatot meghoznak azért, hogy jó eredménye­ket produkáljanak. E^yes műszaki vezetőinknél hiányosságaink vannak. Ez k abból adódik, hogy pártvezetőségünk nem ismerte fel az értelmiséggel va­ló foglalkozás fontosságát. Ez a terület távol volt tőlük, az uj vezető­ségválasztás óta pártvezetőségünk 18o fokos fordulatot vett. Dolgozóink tudják jövő feladataikat. A televíziós rádió bevezetésével komoly ered­ményt érünk el. Minden eredmény hazánk fekvirágoztatását, a szocializ­mus felépítésének meggyorsítását szolgálja. Megragadom az alkalmat, hogy a kerületi küldött-értekezlet előtt beje­lentsem, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára üzemünk túlhaladja a loo.ooo rádió tulgyartásét. Ezek a számot mutatják azt, hogy ilyen eredményeket a kapitalista Magyarországon nem tudtunk volna produkálni és elképzelhetet­len volt Orion viszonylatban is. Itt felkérem a most megválasztandó kerü­leti párt-választmányt és vezetőséget, hogy az Orion munkáját bírálataik­kal továbbra is segítsek., hiányosságaink nem arra szolgálnak, hogy azo­kat itt elsírjuk, a vezetőségválaszto taggyűlések egázséges hangját ad­ták dolgozóink bírálatának és helyes javaslatainak. Az uj megválasztandó vezetőség mágjobb munkájával elősegíti népgazdaságunknak ezt a fontos területét is, Válalatunk ma egy éve 9oo dolgozóval dolgozott, mostani létszámunk 197o körül mozog. Ez a létszám megköveteli tőliirfk a műszaki szervezettséget, ez igen fontos feladat a munka megjavításához. Ez egyé­ni felelősség kérdését erősebb alapokra helyezzük. Ezen a t. rületen még megvan az akta-tologatás és a felelősség áthárítása. Egyik fontos fela­dat az üzemi pártszervezet ellenőrzése a termelés ©erén, ez az ellenőr­zés továbbra is segítséget ad, Éljen Pártunk vezetője, Rákosi elvtárs! Éljen a béke tábor , & nagy Szovjetunió vezére, Sztálin elvtárs! NeszvedánéíAz úttörő küldöttség kivárja üdvözölni a küldött­­értekezletet. /Kürtszóval bevonulnak az úttörők./ Egy-egy töaiegezervezeti képviselő­vel együttesen./ elvt./A Disz nevében üdvözli a párt-értekezletet/; Tisztelt párt-értekezlet! A kerületi Disz , az úttörők, az ifjúmunkások és a tömegszervezetek nevében üdvözöljük a kerületi párt-értekezletet. Mi tudjuk, milyen nagy jelentősége van a mai párt-értekezletnek, különö­sen a mai feszült nemzetközi helyzetben. Az imperialisták szállítják a fegyvereket és katonákat Görögország, Indonézia, Vietnam, Korea dolgozó­inak/fiataljainak legyilkolására. Az Atlanti Szövetség létrehozói betilt­ják az ifjúság lapjait, feloalatják az ifjúság egyesületeit és.bebort.ön­­zik vezetőit azért, mert nem tűrik némán ás tétlenül a fasiazmus felé-i ^ - :_________________________________________" ...... 1 ■ i • ‘ - 6 - I

Next

/
Thumbnails
Contents