Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/5)

1956-06-15

I Mindezt a túl-ott mértékű öközpontosltáa, az árvényben lévő burok­ra tikuo intézkedések nagyban akadályozzák. Ahhoz, hogy ezt a mun­kát meg tudjuk oldani, hogy a munkát egyszerű ni teni tudjuk, a dol­gozók alkotó javaslataira van szükség. A II. öt éven terv vitájába al otóan kapcsolódtak be dolgozóink, ez a cél a bürokrácia elleni harc vitájában ie. A vita oélja, az államapparátus és különböző intézmények munkájának egyez©rtieitéoe. Arról van szó, hogy indul­jon meg a kar?; let ben is és a vita alkotóan, úgy Eilr»t a lí. öt éves terv vitája. Arról volna szó, hogy az elv tárnák nézzék meg Uzemi szinten, mit lehetne a vállalatnál egyszerű ai teni, mit lehet a különböző intézményekben egyszerűd teni. Vonatkozik ez a tanácsra, is, hisaen éppen a dolgpzók azok, akik a legjobban érzik a Tanács szerveinél meglévő bürokráciát. Tegyenek javaslatot a dolgozók, hogy hogyan lehetne a pártszervezetek önállóságát növelni. Ugyanakkor fontosnak tartja azt, hogy ne csak helyi problémákkal foglalkozzanak a dolgozók, hanem foglalkozzanak a fölsőbb szervek 0 ügyvitelének egyszerűsítésével* Tegyenek olyan javaslatokat, amely különböző intézmények ügyintézésének - ezen keresztül létszámának csökkentését tenné lehetővé. Legyenek alkotó viták az üzemekben, e viták eredraényeképen szüles­senek olyan javaslatok amelyek valóban az éllapapprátus egyíjzerü­­sitését, az ügyvitel csökkentését, különböző funkcionális szer­vek csökkentését hozza magával. Javasoljuk az KLvtárnáknak, hogy üzemi szinten hozzanak létre "bizottságokat, melyekben réoztveaz­­nek mérnök emberek, adminisztratív szakemberek, üzemi dolgozók akik a javaslatokat feldolgozzák. Ezeket a javaslatokat küldjék be az Elvtársiak a Pártbizottsághoz, feldolgozzuk és felsőbb szer­vek felé továbbítjuk. Ezeknek a vitáknak, javaslatok nők julius 31.-ig kellene megtörtén­ni* Nem úgy gondoljuk, hogy ezzel az értekezletek száráét - szaporit­­^ su. Fel kell használni a társadalmi szerveknek a rendezvényeit, pártcsopo. tértefcasleteket, népnevelőértekezleteket, általában azo­kat a rendezvényeket, amelyeket rendszeresen megtartón ak. Igen fontos, hogy a felvetett javaslatokra a dolgozók valamilyet . formában választ kapjanak. Akár olyan formában, hogy azok elinté­zést nyertek, akár olyan értelemben, hogy egy-egy javaslat je­len pillanatban miért nera megvalósítható. Nem szabjuk meg. hogy milyen legyen ennek a vitának az iránya, hiszen mint említettem a dolgozók érzik a legjobban, hogy mit jelent a bürokrácia, a Tanács, vagy egyes intézmények munkájában. Azonban mégis a központi célkitűzés az, hogy ezáltal maga a munka­­fegyelem megszilárduljon, célkitűzés, hogy a munka színvonala emel­kedjen, ugyancsak a vezetés színvonala, hogy ne váljon szükségessé, hogy az elvégzett feladatokat olyan bürokratikus módszerekkel el­lenőrizzék mint eddig. Erre kívánta a titkár elvtársak figyelmét felhívni. Igen fontos feladat ez abból a szempontból, hogy az e­­lŐttünk álló feladatokat meg tudjuk oldani, Pontos, hogy az áLvtár­­salc megértsék éa megértessék a dolgozókkal, a párttagokkal, hogy a bürokrácia elleni haroot ónak m alsó nyomáson keresztül lehet Megindítani és megnyerni. Olyan mértékben tudjuk ezt a nyomást fo­kozni és eredményessé tenni, ismilyen mértékben az elvtársak bennün­ket alulról szőrit írnak, A titkári értekezlet befejezése előtt szük­ségesnek tartotta, hogy ezt elmondja ez vívásoknak. Ezzel a titkári értekezletet bezárja.-3-4

Next

/
Thumbnails
Contents