Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/5)
1956-02-17
n * n Nagyobb felelőséggel kell ezzel foglalkozni a pártszervezetnek, de az egyes kommunistáknak io. Gyakran tapasztalható* hogy az igazgató elvtársak keményen haroolnak egy-egy olyan beruházásért, amely közvetlen a termelés emelését segíti elő, ugyanakkor nem ilyen aktivak akkor, ha szociális beruházás megvalósításó.ról van só, Ba ta elvtára felvétette, hogy sok a?; emiért az Ü.B. felelős. Erre csak azt lehet válaszolni, ho© természetesen, amit a szab szervezet vállalt, őzért a szakszervezet a felelős. Helyes, amit a lakáskérdéssel és a bontott anyagok kérdésében Sohurecz olvtárs felvetett. Ezzel forduljanak az elvtársak felsőbb szerveikhez, hivatkozzanak arra, hogy azzal a Pártbizottság io egyetért. Uj alapokra kell helyezni a kollektív szerződéssel kapcsolatos politikai munkát. Nem ért egyet azzal, hogy több elvtárs a B.K.jegyzéshez hasonlítja a kollektiv szerződés kötését# Ez nem kapány feladat. Ez olyan szivéé munkát igényel, mint pl; az oktatással való állandó foglalkozás. Ha leveszik a kezüket róla az elvtársak az az eredmény, amit el i mondottak, csökken az érdeklődés, Ne legyen olyan rendez-' rt v nyo a pártnak, ami ne foglalkozna ezzel a kérdéssel. Véleménye sze/ rint a kollektiv szerződés célkitűzései lelkesítik a dolgozókat, érdeklődé osel fogadják. Ezt a munkít fel kell használni a szak ezervezeti fűnk oionárlu sok nevelésére, a munkaverseny állandósítására. Mog kell oldani azokat a problémákat, amely ma az elvtársak munkájának középpontjában áll#, anyagtakarékosság, önköltségcsökkentés, munkave eny kérdése stb és az ezekkel való foglalkozás lehetővé teszi, hogy a kollektivszerződésekkel való törődés nem kampány sze xü lesz, hanem beleilleszkedik a pártszervezetek mindennapi politikai munkájába. Több tárgy nem lévén az értekezlet bezárult. i l Kmf. r t ' "s. . .. 7 ©\ ' I '* ■ . ; ( , ^ , j i , / ■: ■ ti|.l ©3|igSlI vÍ7 ti ti'i ©