Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.104.a/5)
1949-09-09
I Kern tudom, hogy mi az oka annak, hogy az B.G. 36 órán keresztül teljesít szolgálatot. Ma reggel bejött egy B.0.-ista és halálra el von fáradva, így két munkanapot vészit, mert az egyiken szolgálatban maradt, a másik napon pedig pihennie kell. nól van egy szabály, hogy időbérben kell őket kifizetni. Akik akkordban dolgoknak kérik, hogy fizessük ki nekik a normát. A közösségi oél érdekében ebbe belemennének, de a termelés területén az a kifogás, hogy ez szabálytalan, mert a több $ átlagteljesítményt náluk rontja. Nálunk van 3 jelentkező a Kossuth Akadémiára, de még osak egynek van meg az összes irata. Van egy olyan kitétel, hogy a katonaság utólag be fogja szerezni, illetve segít beszerezni. Ezt igy hiányosan beküldjem, vagy vár - Jam meg, míg az iratok bejönnek? Haiíoa^az elvtársakat, hogy milyen nehezen megy a Kossuth Akadémiára valé jelentkezés. Mi nem is csináltunk nagy propagandát és mégis olyan lel- * kesen jelentkeznek. Akiket elküldünk törzstiszteknek Kossuth Akadémiára hisszük az üzembe, ezeket az ifjúság körülveszi és elbeszélgetnek velük. XII. körzet titkár: jo hozzászólás volt az elvtársé. Senki sem beszélt arról, hogy hogyan irányltják a Jó munkát, hogy tanácsot adjanak a többi elvtársaknak* Javasolnám, hogy az Ifiket, kik benn vannak a Pártban hívjuk be és mondjuk meg, hogy a Párt küldi őket, nem pedig toborozzák. felszólaló elvtársak, akik a tagjelölt felvétellel foglalkoztak ba | bizonyították, hogy milyen Ingadozóén állnak a tagjelölt felvétel kérdésében. Adjorján elvtárs megemlíti, hogy ml legyen azokkal, akiket kizártak. Saám - talanszor megmondtuk akiket kizártunk, azok nem jöhetnek figyelembe. Ha ezeket beengednénk, akkor az egész tagreviziót feleslegessé tennénk. Akidet bennhagytak és nem érdemlik meg, ezekre is van lehetőség, hogy a párt - agok soraiból ki legyenek zárva, Tehát, ha vannak ilyenek, akik pártmunkát nem végeznek, általában a párttagság nevére nem érdemesek, ezeket taggyűlés elé kell vinni, ha egyéni foglalkozással nem tudnánk megjavítani, visszaminősítsük, vagy súlyosabb esetben ki lehet zárni. Több elvtárs felvetette a töoegszsrvezsti munkát. Buosi elvtára említette, hogy hat hónapos tömegszerveseti munka nem volt az üzemben. A tömegszervezeti munka nincs üzemhez kötve. Tömegszerveseti munkát lehet végezni a Szabadságharcos Szövetségben, Magyar Szovjet Társaságban, M.N.B.Sz..ben stb. Izektől a tömegszervezetéktől kell kérni felvilágosítást, hogy akik kérik magukat tagjelöltnek milyen munkát végeztek ott • Visszatérve a hibás ivek kitöltésére megkívánom jegyezni, hogy akiket valamilyen hiba folytán visszaküldünk és megjelöltük, hogy hiányzik a születési hely, vagy lakóhely, vagy milyen tömegszervézeti munkát végez, de a taggyűlés elfogadta és igy osak adminisztráolós hiba volt, azt nam kell újból taggyűlés elé vinni, hanem az ivet helyesen kitöltve az elvtársaknak bs kell küldeni. Természetesen ha nem hallgatta el, hogy njtugatos volt, vagy jobboldali pártnak volt a tagja. Király elvtárs felszólalásában is bebizonyítja, hogy milyen helytelenül látja ezeket a kérdéseket. A Pártbizottság vizsgálja előbb felül azokat, akiket tagjelöltnek felveszünk* A Pártbizottság a taggyűlés felett álló J ,. . v ■ a/-. ' ■ V . /, D# ,, V 7 ú "" | -j.