Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1956-04-27

I ff ~iI ÚU**■ 3, \ 1956.április 24. Szigorúan bizalmas ! Ikt® szám; J e 1 e n t és, a kult ürmünk áréi® Dolgozó népünk,Pártunk a többi között azzal a feladattal bizta meg a Tanácsokat, mint a helyi államhatalmi, államigazgatási és legátfogóbb tömegszervezeteket, hogy területükön a kulturális munka összefogói és irányitéi legyenek;® ^ . A Tanácson belül a Népművelési osztály feladata is, hogy a szakszer­vezetekkel közösen segitsék megvalósítani Pártunk es államunk által kitűzött gazdasági és politikai fe?®adatokát 0 Ebből következik az, hogy 7?. népművelési munka nem lehet öncélú kulturmunka, hanem szorosan kap­csolódnia kell a Párt és az egész nép előtt állé fe ladat okhoz „ A beszámolóban^ismertetett időszak /1955--56* év/ alatt kulturális mun­kánk irányát Pártunk 1955.márciusi határozata szabta meg® E határozat •irányelvei alapján harcoltunk a kulturmunka^pártosságáért; a jobboldali elhajlás és a kispolgári ideológia megnyilvánulásai ellen rá Fokozott figyelmet fordítottunk elsősorban a munkásosztály és az ifjúság kultu- • rális nevelésére, a hazafiasság és a proletár nemzetköziség szellemében. E beszámolónak nem lehet feladata a kulturális munka minden területének ismertetése, ezért most részletesebben a kulturális munka jelentős te­rületéről az ismeretterjesztésről számolunk be® Ezen belül is az ismeret­­terjesztés sok formáia közül az ismeretterjesztő előadásokkal és a könyv­tármunkával fogunk részletesebben foglalkozni® Az ismeretterjesztő munkának közvetlen az a feladata, hogy növelje rié- 0 píink tudását, politikai tisztánlátását, termelési kedvét,' tudományos marxista-leninista világnézetét® A népművelési osztálynak eaen a téren az a feladata, hogy felsőbb szervei és a Pártbizottság útmutatásai alap­ján összefogja és irányítsa a kerület Üzemednek és.tömegszervezeteinek ismeretterjesztő munkájába Eaen a téren 55-ben tettük meg a kezdő lépo-a seket. A kerület tömegszervezeteivel sikerült jó kapcsolatot kiépíteni® Minden negyedévben összehívjuk a tömegszervezet.: ismeretterjesztő^fe­lelőseit és összehangoljuk a kerületben folyó ismer-ttorjeszto munkát® A kerület munkájának koordinálása területén jelentős eredményeket ér­tünk el ebben az évben a Pártbizottság segítségével® Az összehangolt munka legszebb példáit mutatták a-Nemzeiközi Nőnap és a Barátsági Hó-^ nappal kapcsolatos megemlékezések-, Sajn:s az ismeretterjesztő koordinár­­ciós munkába minden igyeketünk ellenére som sikerült bevonni a DISz® Bizottságot, pedig különösen a májusi határozat;után fokozott mérték­ben akartunk foglalkozni az ifjúság nevelésével® A DISz® Bizottság se­gítsége ,szervezése nélkül nem tudunk előadásainkra fiatalokat megfelelő számban bevonni® Célkitűzésűnket azonban nem adtuk fel és a Kilián^György Kulturális Seregszemle lezajlása .után reméljük, hogy nemcsak a művésze­ti munka területen lesz jő az együttműködés osztályunk és a DISzuBizott­o/ o * 3 3

Next

/
Thumbnails
Contents