Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.104.a/3)
1955-07-28
r n 6 -Kovács Károly állandó VezetTMfunkcióba volt lo ív óta, mostmór lecsúszik, sokszor tehetetlenül kell n ízni ezt-a dolgot. Bir lat elhangzik a gBadasági vezetőség felé, Bp.Pb. vagy szakszervezettől az az érzésem, hogy egyes igazgatóknál ellenkező hutást ér el. Javaslom hogy esetenként régi elvtársiknak komolyan meg kell vizsgálni. Foglalkozzon a párt ezzel a problémával, elnérgezi a hangulatot, ugy jelenik zik hogy ez az ember itt dolgozott íveken keresztül köztünk, ez nem jnvitja a munkásosztály hangulatát. Bartos et: Üzemen belül hosszú időn keresztül konol; probl'ma bz e yéni foglal -kozás. Sem a vállllat szemlyzeti osztályvezetője, sem a pártszervezet n^m foglalkozott. Sok munka slcáder rönk felkerült a műszaki terül tre ahol elpolgáriasoknak, urazz ák egymást • lii .hoz nevelő műnk kell. Megnéztük ennek az kát, rájöttünk hog" mióta a munkáskáder felkerült nem foglalkoztak vele, nem t mogatták őt a munkában a sziunilálodott a polgárokhoz* Kommunista példamutatás nem érvényesül, Személyz ti osztál,nak komoly részt kellene kivenni. Velem hogyan foglalkoztak. 1 éve lesz szeptemberiben hog;, igazgató vagyok, mint A kor let 1951 elején foglalkozott velem, hogy iskolára”mentem, ős most a napokban. Gazdasági vezetőim sem foglalkoztak velem, elmegyünk problémával nincsen műnk 0 kunk, azt felelik kérésén az igazgató magának. Minek a minisztérium akkor. Vannak belső hibáim is. N-m mondták meg hol csin tam jól vagy rosszul a munkát. Normar--ndezésn 7 a párt segítsége pl . az I. alapszerv titkár Iíayesn4 aki marós azzal jött hozzánk he vegyék le a normát e marósoknál. Jelentés 3 oldal n Ispán van megemlítve.Van benne sok igazság, dönt." oka az volt, hogy Ispán nem értet egyet a párt politikájával és ezt elmondta a dolgozóknak, n m ugy viselkedett mint párttitkárnak kellett voln , s lakást igírt a ftolgőzóknak, miiiket szidott, hogy n«un törődünk a dolgozókkal, lejá-t a tekintély.-., demagóg alak volt. Termel műn.á an lévő funkcionáriusok helyzete, nálujk 3 van ott, napi 2 órát fizetek 'rte. Kell ne segítség ehhez* az Á.É.K. Viszont megbüntet. Legális megoldást kell keresni, “lapszervi párttitkárok szakmai tekintetben gyengék. Politikai helytállásnál vannak hiányosságok. V.B. P.B. ülésen megtárgyalunk problimát, hozunk határozatot ás kiadjuk alapszervek rész're, sokszor megesik, : hogy nem magya ázzak meg miért kell ezt igy csinálni. Pl. uzalapszervi titkárunk tudja, hogy a számviteli osztályvezetőnket le kell tt váltani, közben jav solja mérlegkpes tanfolyamra, én nem fogadtam el, mire megmondj k neki, hogy én nem foga* am el. Sok jó egyetemi végzettségű mérnökünk van, nincsen meg a politikai értts'gük, hogy komoly munkát tudjanak végezni. Ezzel kellene foglalkozni, felrázni őket. Nincsem meg a bizalmikk hogy emberekkel tudjanak foglalkozni. 6 old. a jelentős komolyan megbírál, nem haragszom ez4rt, ugy érzem aki a/ jelentést készítette egyoldalúan nézt ék meg a kérdést, nem nézték mi va n a háttérbe. Mikor igazg tó let bem az összes polgárokat beütemeztem hogyan fogom leváltani, K.V.-tői Csordás et. volt kint és megbeszéltük ezt vele. Rábai” aug. 15 -re volt beütemezve. V.B. nek én hívtam fel a ig elmét, V.B. tárgyaltuk követeltem, hogy zárjuk ki a jártból, gazdasági munkát nem tudtam átvenni.' V.B, azt kívánta tőlem előbb tegyem ki a pállalattól aztán a pártból kizárják. Itt volt köztünk a különbség. Kértem tanácsot kit állítsak be V.B. nem tudott segiteni Horváti* et. segitséget a ott. Van 4 csiszoló jó munkát végeznek, párt munkát nem. V.B. felszólít, hogy 3-at bocsájtsak el, pártpolitikával nem értenek egyet. Tervünkből ugyanakáor hiányzik 18 csiszoló. Ezek párttagok de eddig még nem vontunk felelősségre. Márciusi határozat óta sok icncnjő munkát végeztünk, sok olyan egyéntől szabadultunk meg, akikre nem volt szükség. Azt hallottuk, jogy komolyabb beosztásba kerültek * Szüc , Maróthy, Aszódi ügyben az akkori V,B.-től nem kaptam segítséget a Nem.~s et. adott segítséget. A V.B. és vállalatvezetőség között megvan az összhang, viJatkozás a p'nzügyi k'r dáseknál van, nincsen igazgatói alap nem tudok adni. • / • ff