Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.104.a/3)
1955-01-07
I ftWHMMMP ■ , ___ ■“i | -rá ^ ^ - 1 azzal, hogy a termelési agitóciónak milyen segítséget adtak a népnevelő értekezletek. Általános tapasztalati hogy, a népnevelők nem ismerik a termelés feladatait. Itt van az első feladatunk, hogy' a népnvelőknek megmagyarázzuk az önköltség, a termelékenység, a selejt tényezőit. Ez igen fontos, mert pl. nem tudják megmagyarázni, hogy mitől tevődik össze a selejt. Ugy látja, hogy pártszervezeteink részéről még mindig uralkodik egy műszaki ellenes hangulat, nem mag becsülik meg megfelelően a műszakiakat, nem megfelelő velük a foglalkozás. Farkas elvt. felvetette, hogy üzemeinkbe hozzák létre a termelési bizottságokat. A bizottság 3 főből áll. Ezeknek a feladatuk, hogy á terveket ellenőrizzék és hogy felhívják a dolgozók figyemét atérvek teljesítésére. Foglalkozik azzal, hogy az őtletnapok milyen sokat adtak és ezt a termelési bizottse gokon keresztül fel lehetne ujjitani. A dolgozókat jobban be. kell vonni a munkába. Véleménye, hogy • felszabadulási verseny igen vontatottan idnul be, nem él az emberek között a versenylendület, de ugyanígy nem él/ a kerületek közötti verseny sem. Nem elég élénk a dolgozók egymásközöttí versenye sem. A verseny nyilvánosság nem megfelelő. Kétségtelenül fennáll az, hogy egyes 'üzemeink nem katák meg a tervüket, de nem szabad azt megengedni, hogy ne tegyenek vállal .-A;. Fonúos feladata az osztályok között/i kooperáció megjavítása-. Földesi elvt: Elmondja, hogy a termelési agitóció kérdését nem lehet elszakítani az elért eredményektől, melyek azt mutatják, hogy jé munkát végeztünk. A kongresz,rutt szusi versneyben jó eredményt értünk el. Kerületünk az elsők között van az éves tó tervteljesitéében is. Nincs olyan üzemünk, amely nem készített volna műszaki intézkedési tervet és ezfeket a pártszervezetek is ismerik. Mindene eredmények ellenére számos hiányosság is van, melyeknek kiküszöbölése fontos az előttünk álló feladatok megoldása érdekében. A kongresszusi verseny eredményeihez hozzájárult az, hogy csoportos beszélgetéseket alkalmaztunk . Ez azt jelenti, hogy ezt a módszert továbbra is alkalmazni kell. Véleménye szerint az osztályok közötti kooperáció területén jelentős javulás tapasztalható. A hiba ,ott van, hogy az agitóciós munka az események után kullog, ll. az Ipari és Közi. 0. foglalkozott főmérnökökkel, művezetőkkel, de ezt nem előzte meg az ágit. prop. osztály politikai munkája. Annak ellenére, hogy üzemeinknek nem áll rendelkez/é síikre sok esetben a terv alapos tervet készítettek a felszabadulási műszakra. Nem ért egyet azzal, hogy a kerületben rossz •a hangulat. , Horváth elvt: Nem tartja szükségesnek a 2. határozati javaslat felvetését. Olyan értelembe "kell felvetni, hogy jobban elő kell segíteni az osztályok támogatását. Ugy látja, hogy az Ágit. róop. osztály jelenleg nem tudja megoldani azt, hogy 7 iparáganként adjon ki agitációs anyagot. De helyes,lesz az, ha egy 3 tagú brigádot állítunk fel, akik figyelemmel kísérik a kerületben a jelenségeket, hogy milyen kérdésekre kell választ adni, és ezeknek a véleményét beépíteni az agitációs szem- 0 pontok közé. . A V.B. a jelentést elfogadja. II. napirendi pont; , Saántó elvtársnői /Minőségi Nőiruha/ Beszámol a felszabadulási munkaverseny tapasz- Tal'á t a ír él" "e s" elmondja, hogy nagyon, helytelennek tartja a P.B. intézkedéseit, amikor Beszámoltatás előtt 2 órával szólnak, hogy jöjjenek be. A P.T.O. utasítása alapján hajtották végre a felszabadulási munkaverseny előkészítősét, beindítását. Vezetőségi ülésen megtárgyalták, hogy hogyaix hajtják végre a versenyt. Ezt a műszaki vezetőkkel és a tömegszervezetekkel tudatosították, Kidolgozták az intézkedési tériét. és ennek alapján végezték el feladataikat. A vállalat 1%-ot vállalat a termelés emelésében,a dolgozók ezt felemelték 2 %-ra. Elmondja, hogy a vállalatnak még nincs terve, csak irányszámok alapján dolgoznak* Általában az a tapasztalat, hogy a dolgozók túlvállalták a vezetőség vállalását. Nagy lelkesedés tapasztalható a dolgozók, műszakiak részéről is. Hiányosság van az anyagbiztosítás terén, nem biztosítják a-részükre az anyagot, ami sok esetben bizonyos kieseseket is jelent. Napi tervüket lo3 %-ra teljesítették. Ebben a munkában a tömegszervezetek jó munkája is kifejezésre jut. Barer elvt, rsnő: Megkérdezi, hogy milyen konkrét feladatokat kaptak a tömegszerveze,, Tele?---------------------•/*