Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1952-08-22

r i Tömő#3servezetők. 7 1 " 11 11 \ Intézetünkön belül működik a Magyar Szovjet Társaság helyi cso­portja, amely irányításunk mellett több ismeretterjesztő előadást szer­vezett az elmúlt füévben. 2 tudományos előadást MSZT. barátsági hónap alkalmából, amely a Szovjetunió egészségügyi szervezeti felépítését is­mertette, ennek szervezésébe döntő része volt pártszervezetünknek. Szak­­szervezeti vezetőségek megválasztásál;, már ugy irányítottuk, hogy a szak­­szervezeti vezetőségek összetételében kidomborodjon a tudományos inténét jéLlege. Az uj szakszervezeti vezetőség a munkájában jól indult, prob­lémáikat állandóan megbeszéljük veiül minden téren, a tőlünk telhető segítséget megadjuk ez annak tudható be, hogy Alkotmányunk ünnepének tis'Zt/eletére minden dolgozónk tett valamilyen szocialista kötelezettség vállalást. Természetesen a tudományos munkákkal kapcsolatban. Magyar Szabadságharcos Szövetség, mintegy 50 tagot számlál, amelynek titkára: Keleti eivtárs, tartalékos politikai hadnagy. Ezzel a szervezettel nem tudtuk elérni azt, hogy célkitűzését megvalósítsa. így az ősz folyamán beinduló kiképzéseknél a kiképzések előtt a Szabadságharcos Szövetség helyi vezetőségét a kerületi szervezettel egyetértésben, részben kifog­juk cserélni. Összefoglalva elő járóba mc-g kell jegyezni, hogy 48 órás határi­dővel nem lehet pártszervezetünk munkájáról olyan jelentést készíteni, amely pártbizottsági ülésnek teljes képet adna a pártszervezet teljes munkájáról. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy amennyiben a jövőben ; pártbizottság Intézetek, üzemek munkáját tűzi napirendre, ugy legalább 1-2 héttel előbb jelezze, hogy milyen határidővel kivánja'a jelentést. Vtó“menyünk szerint ez nemcsak a mi munkánkat, hanem a pártbizottság 0 munkáját is javítaná. A pártszervezetünk munkájának további megjavításá­val kapcsolatban javasoljuk a pártbizottság felé, hogy az OKI. pártszer­­vezeténtfelül működő Biokémiai Intézetnek, melynek 13 párttagja van, szer/ vezzünk önálló pártszervezetet, mert ezt a központi vezetőség titkársá­gának határozata is kimondja, amelyben ismertették a tudományos intéze­tek pártszervezetének a feladatát ss a fennálló hiányosságokat.Továbbá, javasoljuk a kerületi pártbizottság felé, hogy a kerületben dolgozó pár­tonkivüli tudományos dolgozók részére szervezzenek a feleódokú ká'derkép­i ' ■ : “ '■*’ * . . . i cj z5 tanfolyamokhoz hasonlóan filozófiai, vagy más tanfolyamot. Kivezettek érzik munkájukon ennek hiányosságát ás pártunk ezzel nagyban elősegíte­né a tudományos munka fejlődését. További javaslatunk,hogy az OKI.csúcs­­szervi vezetőségének az átszervezéséhez járuljon hozzá a pártbizottság, mert ma már fontos volna, hogy a pártszervezet élén tudományos dolgozó álljon és s 7 tagú vezetőségből legalább 4 köztük a Főigazgató is veze­­• tőség! tag legyen. Ebben az esetben lá&juk biz&o&itottnak s jövőbe vonat­kozólag, hegy a dolgozók politikai nevelésen kivül ami főfeladata párt­szervezetünknek hozzá tud junk. kezdeni, Szovjetunió orvostudománya által., elért eredmények szeleaebbkörü népszerűsítésére,illetve Intézetünkbe való bevezetésére. Budapest, 1952. augusztus 21. 7 r 3 . ____________________■_______________A7 er - l-c~ r c ___________>

Next

/
Thumbnails
Contents