Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1952-01-18

I ’7' ,.-A * Bátér a munkafegyelem kérdésére. tízen a téren van a legnagyobb javulás, Dl. az év tt oloő 10 napjában egyetlen-egy elkósés vagy mulasztás nem volt. Baj csak a nagyobb üzemeknél van, Iegn nagy hatása van a Fémáruban ismételten kezdeményezett 10 per­ces mozgalomnak, ami nagyban elősegíti a munkaiégy~léra megszilárdítását. Ezt a mozgalmat széles kórban el kell terjeszteni. Neki az a véleménye, hogy elsósorban a Pártbizottság munkáját kellene rendszerbe foglalni, mert a titkárok panaszkodnak, hogy túlzott az insturálás, naponta több osztályról látogatják meg az insturktorok, akiktől nem tudja munkáját végezni. Meg kell beszélni, hogy naponta csak egy osz­tály insturktora menjen ki ugyanazon üzembe és le kell őket szoktatni arról, hogy beüljenek a pártirodába és ott töltsék el idejüket, hanem a műhelyekben foglalkoz­zanak a dolgozókkal. Tóth elvtársi Ismerteti, hogy az információ területén van javulás, de nem elegendő ahhoz, hogy a munkaverseny teljes nyilvánosságát biztosítani tudjuk. Igen szép kezdeményezések vannak az ifik, rásaáről. pl. a Fémáru iflbrigádia kihívja versenyre az |R.M.Müvek szerelőműhelyét. A SertésvátoMTljfijarlfíad.ia kihiv.ia versenyre_az agcsz- ország "húsipari dolgozóit], A Magyar Oyap.iufqnéban az ifik Rákosi-müszakot Tikárnak tartani, tízek a kezdeményezosekazt mutatják. ~höS7 kévé a ki vétel tői al­­teid.ntve7~ü DISZ '"titkárok jól dolgoztak. Ta'űaa~ztálat az, hosy ahol a DISZ szerve­zet a párttól kárt és kapott feladatod, ott igen szépen folyik a munka, haol vuszönt rlöH kért? ott nincsenek ilyan..Arofidménvek. Megtörtént az is. ni. n Minőségi rá Női ruhában, Irigy a Dl S 2 t x tkár hiába fordult útmutatásért a pártszervezethez, nem kapott konkrét feladatokat, nem kapott iránymutatást, hogy a fiatalokat mi­lyen munkára állit3a be. Hiba még az is, hogy a DISZ titkárok bár szervezik a felajánlásokat, de nem magyarázzak meg eléggé március" 9-ónek jelent őségét. Enrj?k ^hoiy~30k~titkár nemTs~tűd.1a, ülT^őTy'mll^ Rákosi elvtára. "gzért a legutóbbi titkári értekezleten nagy vonalakban ismertették Rákosi elvtárs életét és igy minden remény neg van arra, hogy a kezdeti legdületet tovább tudják vinni. Horváth elvtársi Válaszolja hozzászólásokra. Feltétlenül szükséges a politikai munka további erősítése, ős a társadalmi munkatársak munkáját összhangba kell hozni. A versenyek legdöntőbb célja az I. negyedévi terv túlteljesítése legyen. A felajánlásokat Carő elvtárs által ismertetett 6 pont alapján kell megszervezni, és a titkárok önállóan dolgozzanak, nevárjanak mindenre kidolgozott munkatervet. A Főzértnói helyesen cselekdtek. A tömegszervezetek ne azon marakodjanak, hogy ■ a felajánlás megtétele olyan tagnál, amelyik két tömegszervezetnek ia tagja, kinek az érdeme, hanem igyekezzenek minden tagjukat rábírni arra, hogy részt­­"y vegyen a munkaversenyben. A munkafegyelem terén a kisebb üzemeknél valóban mu­tatkozik javulás, ez azonban ilyen mértékben a nagyüzemeknél nem tapasztalható. Arnold eivtárs nem áll mindig helyesen a kérdéshez és a kritikát nem jól fogadja. Az emlitett hiányosságok a Fémáruban valóban fennállanak, bár lehet hogy már nem olyan mértékben, mivel javítottak rajta. A munkafegyelem kérdését különösen a Lámpagyárban lcell előtérbe állítani. A Pártbizottság munkájának rendszerbe fog­lalása szükséges. A mai titkári értekezleten fel fogják hivni a titkárok figyel­mét arra, hogy a szakszervezeti választásokat feltétlenül össze kell kötni a munkaversennyel ás egyéb feladatok elvégzésével. Javasolja* 1./ A Pártbizottság munkájának reudszerbefcglalldsa, érdekében hétfőn 8 Párt­­bizottság a politikai munkatársakkal beszélje meg, hogy ne egy-egy rész­feladattal, hanem egy-egy üzem összeö poblémáival foglalkozzanak. 2./ A munkatársak a lelátogatott üzemekről mindennap adjanak egy rövid fel­jegyzést, ezeket pisktáro elvtérs értékelje ki és menetközben az osztály­titkár elvtársakkal beszélje át. 3./ Az üzemek az elvégzett munkáról hetenként kétszer adjanak jelentést. 'Az egyik jelentés a heti általános képet foglalja magába, mig a másik tartal­mazza, hogj' hogyan áll a Hákosi-verseny munkája. Lantos elvtársiMegjegyzi, hogy a pol. munkatársak együttműködését ugy érti, hogy minden héten csináljanak munkatervét, ismertessék egymással, igy ismerik egymás feladatát ós insturálás alaklmával általános nézik az üzem munkáját, termsézetesen a saját reszortjukat erősebben vizsgálják. Ha már jől megismerték az összes feladatokat, akkor helyes, ha egy üzemnek osak egy instruktora lesz. m 1,7. I I á .

Next

/
Thumbnails
Contents