Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1951-01-26

i r ■ a “ i f ' Horváth &-y.t. A Politikai Bizottság határozata óta mutatkozik javu^.^ijrájtéAitáciŐs 1 munkában, azonban eddigi munkánkat meg nem tudtuk alapjában megváltaltatni, úgyhogy ezer a torén még oenrny műnket kell v'geznünk, A népnevelő munka hiányMódik, hogy v- nepneveioo nem értett-ok meg az agitációs munka döntő fontoss'á'gá,feú$Á«^30i\ációs munka, na tar lati viszonylatban nézzük, akkor még sokkal rosszabb. A területen mintegy j80 népnevelő dolgozik, ami a leuoss'.ghoz viszonyítva igen kevés. Ehhez meg hozzájárul as is, hogy a n ipnevelok minősege is rossz. Ha területi -viszonylatban is meg akarjuk javitamaz a;itáciés munkát, akkor t regisztrált1'párttagokat is be kell vonni a népne­velő munkába. Mi ka Idánk n .pnevelő brigádokat ki e. területre, de mivel nem ismerik a helyi adottságokat, igy sok esetien rontanak a helyzeten. A csoportos agitációnél még fokosottaooan kell ügyelni arra, hogy képzett népnevelők vezessék azt, mert különben komoly károk-t okozhatnak nekünk. A csoportos agitáció vezetésére az ágit.prop.osztály­nak megfelelő képzettségű népnevelőket kell biztosítani, Hi-nyess: g a munkában az is, hogy a népnevelők közül kb. 4—500 nem vesz reszt as okta­tóban. Ezen a körülményen sürgősen v'ltoztatni kell, mert igy a népnevelők nem is tud­na.-: jo műnk t végezni. Az oktatási vonalon mutatkozó hiányosságoknak fő oka az, hogy nem volt megfelelő az ellenőrzés és igy nem tudtunk tiszta képet kapni az oktatási mun­káról, Az oktatásban mutatkozó lemorzsolódás megakadályozása érdekében helyes volna, ha az zenekben 2 hetenként kontrollálnák az oktatásban résztvevők számát, Késik hj-ba az, hogy az oktatási munka a kerületben nem jé kezekben van, azért javasolom, hogy az oktatás-felelős kérdését egy héten belül meg kell oldani és a jövő heti pártblzottsági fa" "lésre konkrét javaslatot .hozzanak az oktatásfelelős személyére vonatkozólag. Fel kell számolnunk azt, hogy az oktatók között kispolgári beállítottságúak legyenek, mert ezek­ben a dolgozók nem bíznak meg, Erinek a hiányosságnak- a kiküszöbölése érdekében helyes volna, ha az egit.prop.osztály javaslat-tervezetet készítene,hogy milyen módon kívánja ezt a kérdést megoldani. Az írásos agitáció területen az a hiányosság, hogy nem foglalkozik a termelésben elért eredményekkel,bár az utolsó héten már mutatkozik némi javulás ezen a téren is, A javu­lás ellenére azonban a faliújságok igen keveset foglalkoznak a Kongresszus jelentőségé­vel, tehát esen a téren is a munkát eresen fel kell javitani. /■ A rémhirterjeszt tésel kapcsolatban most úgy néz ki a helyzet,hogy van bizonyos stagná­lás, mert az o3stá. 17ellenség nem dobott be uj szempontokat,ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fognak uj rohamot indítani és ezért nekünk éberen kell.figyelnünk minden jelen géget. Sok esetben párttagjaink is az ellenség uszályába esnek és nekünk itt az a fel­adatunk, hogy ha bebizonyosodott, hogy az osztályellenség uszályába kerültek,akkor fe­gyelmi utón el kell őket távolítani Pártunk soraiból, A papi békebizottságok létrehozása érdekében többet kell foglalkoznunk nekünk is ezzel a kérdéssel, valamint a Tanácsnak is erősebben kézbe kell venni az ügyet, Hogy a papo­kat mozgósítani tudjuk, két 6-6 tagú bizottságot kell létréhotnunk, akik felkérik a pa­pokat és megkérik őket arra,hogy vegyenek részt az értekezleten. A bizottsági tagokkal magam is fog.k foglalkozni, valamint néhány papot is be fogunk hivatni. A jelentés nem fogla kozik az iskolák kérdésével. Ezen a téren a legnagyobb hiányosság az, hogy igen nagyfokú feg.velmezetle/iség és igen sok a hiányzás. Némelyik iskolában 23 hiányzott óra esik egy tanulóra, másutt 46 éra. Nekünk ezen a téren komoly munkát kell végeznünk és ebbe a munkába fokozottabban kell bevonni az I.INDSZ-t és a szülői munka­közösséget. Kulturmunkánkban is hiányosságok mutatkoznak, aminek oka az, hogy nincs a kerületben megfelelő kulturház, ahol összefogjuk a kulturmunkát. Ezért a kulturmozgalom fejlődé­se érdekében a kerületben a kulturház részére alkalma,s helyiséget kellene biztosítani. Az ágit.prop.osztály munkájával kapcsolatban meg kell jegyeznünk azt, hogy igen hely­telen az,hogy az osztályértekezletet nem tartották meg rendszeresen. Az nem lehet in­dok, hogy mindig hiá yzik valaki. Ezt a jövőben nem lehet emgengedni. Az osztályérte­kezletet minden héten meg kell tartani és ha szükséges, akkor a nagyüzemek ágit.prop. titkárait is he kell hivni az osztályértekezletre. Az egyéni foglalkozást helyes volna, ha az ágit.prop.osztály úgy hajtaná végre de­centralizált alapszervek ágit.prop.titkáraival kapcsolatban,hogy a csucstitká.r jelen­létében foglalkozzon velük és ott tárgyalják ki a felmerült problémákat. Hiányosság az a munkánkban, hogy a Szervezési osztály és az Ágit,prop.osztály között nincs meg a szoros kapcsolat, ami a munka vitelében feltétlenül szükséges* Gondot kell fordítani arra, hogy a. két osztály mindig megbeszélje a felmerült problémákat és a két osztály munkatárssá mindig tájékoztassák egymást. Helyes volna, ha az osztalyerte— kezleteken a másik osztálynak mindig egy munkatársa résztvenne, r

Next

/
Thumbnails
Contents