Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1950-04-01

iI letbe nem vették tudomásul a Nagy budapesti Pár tbizot’I’-^eg uta­sítását, hogy külön rendezze a Pártbizottság a kisgyüléseket, de ez ellen még nem szóltak sehol sem. Azt javasolom, Hogy május hónapot használjuk fel arra, hogy kis­­gyüléseket tartanunk, mikor már konkrétumok vannak, hogy mi lesz építve a kerületben, hogy az ellaposodott kerületet felráznánk. Egy másik hiba volt, hogy a kerület elöljáró nélkül volt. Népi­­bizottságok megszűntek, egy-két szervünk működik csak. Harmadik eset, hogy nem tudjuk összehívni az M.N.D.SZ. asszonyokat,hogy beszéljünk velük. A tisztasági és dekorációs verseny nagyon ne­hezen indítható be. A Háztömbtestület vezetője nem engedte meg, hogy a házdekorációt már most megkezdjék, ezt én is helyeseltem, tehát ebben hibaztam. Úgy gondoltuk, hogy nem általános lelkesí­tő hatasa van, ha nem egyszerre kezdenek a dekorációhoz. Nagyon fontolóra vesszük, hogy a Pártszervezetekkel, a körzeti Pártszervezettel együtt rendezzük meg a lakógyűléseket. Az előbb elmondottak akadályozzák azt, hogy a kerületben lelkes hangulat fa alakuljon ki. A Kiosz. Kisosz, nagyon gyöngén állnak a kerületben. A ki ni pár o­­sok és kiskereskedők nem tudják elhinni, ha még maga Rákosi elvtárs mondja is, hogy még s0ká lehetősége lesz a kisiparnak, kiskereskedelemnek. Itt nincs jó hangulat. Borbándi elvtúrs:Az üzemi funkcionáriusok túl vannak zsúfolva. Kost amikor-----------------téléiben vagyunk a munkaversenynek giem tartom helyesnek, hogy a funkcionáriusokat mind behívjuk. Én jelenleg bennvagyok. Sgy elvtársnak be kell jönni a propaganda osztályra, kettőnek ugyan­csak be ke.l jönni a Poliscsák elvtars előadására. Ka is röpgyü­­lés vau, tehát ezt nem tartom helyesnek, mikor itt vagyunk áp­rilis 4.-e küszöbén, termelés, munkaversenybe vannak nehézségek és a Párt vezetőségének lenn kellene élni az üzemben, akkor egyet­len egy sem legyen benn. Holnapra 3oo emberrel kell kivonulnunk. Hasis elég rövid idő áll rendelkezésre, hogy ezt megszervezzük, mert csak l/2 1 óráig van munkaidő. Nem hatalmas probléma, de meg kell szervezni. Kötelességünknek érezzük, hogy más üzem előkészí­tésében is segítsünk, de nem helyes, hogy ezért bizonyos dolgok ^ nálunk lemaradjanak. Nálunk is volt lakógyűlés a házban s ott mindenről, - vizdij,stb.­­beszéltek, cs&k az április 4.-e jelentőségéről nem volt szó. Ezt a kérdést meg kell beszélni és kerületileg kellene irányitani, fz em­­pontokat megadni. Mura iné elvtársnő: Sz egy régi betegsége a kerületnek. , Bojtor elvtárs: Poliscsák elvtars említette, hogy a köz igazgatásban húzó­doznak a felajánlástól, újítástól. Ezen a téran komoly javulás állott be és komoly felajánlások történtek. D maga az eredmény, hogy megindult az elöljáróság, felajánlást tettek április 4.-re, újítások is születtek és reméljük, hogy ez tovább is igy fog menni. Barcza elvtársi Készben a hozzászólásokból az derült ki, hogy a legdöntőbb ktrdis, hogy a Pártbizottságnak milyen az együttműködése. Rávilá­gított Borbándi elvtárs, hogy a funkcionár iusok bizonyos területen túl vannak terhelve. Ez nemcsak a Lámpagyárra, hanem a többi tí­zemre i* vonatkozik. Ezt a döntő kérdést, véleményem érint egy kicsit elhanyagoltuk. A megbeszéléseket, a feladatok megbeszélését nem hangoltuk össze a pártbizottságon belül. Osztályvezető értekezleteket sűrűbben kell 3_________________________________•/•___________________

Next

/
Thumbnails
Contents