Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/2)

1956-05-15

r .. n Az előző pártbizottság tagjait is igen szóp számban vontuk be ebbe a munkába, ás ennek komoly eredménye volt. Komoly feladat volt, magában a munkatervben, a vezetőságválasztás politikai, szervezeti előkészítőse, lebonyolítása. A 4 hónap lezárása, a pártértekezlet után megállapítható, hogy a kerületi pártszervezetek a p.B. irányításával szemelőtt tudták tartani a Központi Vezetőség ilyen irányú határozatét. Megvalósítottuk, hogy amellett, hogy támogattuk a pártszervezeteket, nem sértettük meg azok önállóságát. Ennek eredménye volt, hogy igen tartalmas, magas színvonalú vezetőség­­választó taggyűlések voltak, felszabadultabb volt a bírálat terén a légkör. Itt kell megemlíteni, hogy a K.V«márciusi határozata alapján, a pártszervezetekben a bírálat terén bizonyos depresszió volt tapasz­talható. Ez a vezetőség választások alkalmával felszabadult. Igen sok olyan bírálat, javaslat hangzott el a vezetőségválasztd taggyűléseken, amelyet azóta is felhasználtunk munkánkban, és amely jelentős alapját képezte a rártértekezlet beszámolójának is. A munkaterv fontos feladatkén jelölte meg a tömegszervekben létrehozott MDP csoportok, aktiválnak ^munkáját. Tettünk kezdeti lépéseket ezen a téren is. Az elmúlt 4 hónap alatt volt javulás a szakszervezetben ós a DlSZ-ben dolgozd aktívák területén. Nem tudtuk megválásitani, hogy a többi tömegszerva­­zetok - MOHOSZ, MNDSZ,MSZT stb.- aktivált megfelelően foglalkoztassuk. Komoly hiba volt, hogy nem tudtunk jelentős változást előidézni a Tanácsban dolgozó MDP csoportok munkájában. Fontos faladat volt a munkaterv végrehajtásában a termelés pártellenőrzése, színvonalának emelése. Az előbb említett lll$>-os torvteljesités, az önköltség csökkentése, a termelékenység emelkedése, azt mutatja, hogy általában megoldottuk ezt a feladatot. Mozgósítottunk az április 4.-i munkaver­senyre, és a kerületi pártértekezletre indított műszakkal biztosítottuk, hogy ez a verseny átmenjen május l.-re. Azonban a munkaterv végrehaj­tása közben a legtöbb nehézség ezeh a téren adódott, egyrészt abból, hogy az erőfeszítés ellenére, a pártbizottság apparátusában tapasztal­ható volt bizonyos befelé fordulás. A számítottnál nagyobb mértékben kötötte le az elvtársak erejét a vezetőságválasztás, a pártértekezlet í lebonyolítása, igy a pártáiparátus egy részére korlátozódott a te termeléssel kapcsolatos feladatok végrehajtása. Ezen nehézségek főleg abban mutatkoztak meg, hogy az éves vállalások megtétele vontatott re volt. Kommunista igazgatóink, gazdasági vezetőink nem lépték át a sZük üzemi érdekkört. Túlzottan óvatosak voltak ezek a vállalások. Azt a követ­keztetést vontuk le, hogy bár a pártszervezetek tettek erőfeszítéseket az éves vállalások megtételére, azonban a pártmunka sokrétűségét nem tudták ezen feladat szolgálatába állítani. Igen fontos feladat volt, hogy a kollektiv szerződések előkészítése megfelelő ütemben történjen, hogy a pártbizottság apparátusa ezen a téren megfelelő ellenőrzést tudjon biztosítani. Az átfogó ellenőrzést ezen a téren nem sikerült biztosi tani. Mielőtt a pártbizottság rátérne a munkaterv megvitatására, szükséges, hogy a Vb. egy-kát észrevételét kiegészítésként elmondja: A Párt Vb. javaslata, hogy az első oldalon a 2. pontban felvetett kérdést jobban konkrétlzáljuk, jelöljük meg konkrétan azokat a tenni­valókat, feladatokat,amelyeket úgy a jobboldali, mint a baloldali nézetek elterjedése terén tenni kell. További javaslat) az 5. old. c.pontjánál a gazdaságos termelést ki kell egészíteni a minőség kérdésével. Javasolja továbbá, hogy a párt Vb. ülések napirandi pontjánál VI. 8.-án szerepel a tanácstagi beszámolók értékelése, ennek megtartását két héttel későbbre javasolják, azon oknál fogva, hogy addig a Tanács már hü képet tud adni mindezekről. •/*3 I

Next

/
Thumbnails
Contents