Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.104.a/2)
1955-10-28
r CHMHMK| n- 6 -JPttidtaHixB Javasolja, hogy Földesi elvtárs tartson előadást a ÜLSZ számára. A többi feladatoklioz, munkához a brigád nevében szeretné a javaslatokat megtenni. 1./ A P.B, azokról a tapasztalatokról, melyeket e brigádmunka során adtunk egy későbbi időben készítsen anyagot, tűzzék azt napirendi pontra, nézzék meg, hogy mennyit mentek előre. Számoljanak be arról, hogy lehetett-e megváltoztatni,hogy a P.B. abból a bizonyos reprezentatív testületből valóban aktiv, vezető testület - te váljon, mit tettek ennek eléréséért. 2./ Helyeselné ha titkári értekezleten megbeszélnék az elvtársak e tapasztalatokat és f titkár elvtársaknak ezzel is segítséget adnának a bírálat megindításában. Fel kell hivni a figyelmüket, hogy mondjanak bírálatot az elvtársak munkája felett, ezt igen indokolttá teszi, hogy a vizegáj.at során sokat panaszkodtak, tehát akkor is mondják el véleményüket. 3./ Osztályórtekezleten központi kérdésként foglalkozzanak a munkatársak operatív, szervező, segitő munkájával, fel kell hivni az elvtársak figyelmét a határozatok végrehajtására , helyes lenne felvetni egyes vizsgálati módszereket. ró 4./ Az Ágit.prop.osztály munkáját hozzák a P.B. elé. 5./ Javasolják, hogy azokat az üzemeket, amelyek 1-2 év éta nem szerepeltek az elvtársak előtt, ezeknek a munkáját vizsgálják meg, azt tárgyalják meg, segítsenek munkájuk megjavításában. 6./ Javasolják, hogy a meglévő aktivahálozatot azoknak irányítását tovább kell fejleszteni, azt helyesen használják fel munkájukban, irányításuk színvonalát növelni kell, véleményüket kérjék ki. 7./ Az osztályok kooperációját joggan ki kell szélesíteni. Ez az igény az apparátusban dolgozó elvtársak részéről is felmerül. Tgyg^edni kell arra, hogy az irreális feladatokat megszüntessék, olyan feladatokat szabjanak, amelyek megoldására az apparátus ós a pártszervezetek képesek, kz elkövetkezendő időkben nagyon sokat törődjenek azzal, hogy a jelentések, amelyek bejutnak a P.B.-hoz feltétlenül bírálók és önbirálók legyenek. Ezenkívül szorgalmazni kell az eltársaknak, hogy a pártszervezetekben a bírálat és önbirálat szelleme fokozottabban érvényesüljön. 8./ Az alapszervi titkárok nagyon jó véleménnyel voltak a két hetes iskoláról. Megkrték őket, hogy tolmácsolják a Pártbizottság felé, hogy szeretnék ezek folytatását. Ezek a megbeszélések elvi kérdésekkel is foglalkoznának, ami elméleti, politikai ós ideológiai képzettségüket is fokozná. .©.te te. te' • .te 3 ' • .te • \ összefoglalva véleményük szerint a Pártbizottságnak, ennek a vezető testületnek, gyakorolnia kell a pártvezetést ós a Párt alapvető elvéből kiindulva, a demokratikus centralizmus alapján töltsék be azt a funkciót, melyre kötelezve vannak. Végezetül néhány konkrét intézkedésről szeretne beszámolni, melyet munkájuk során tettek: A Budapesti Kónsavgyárban 6 alapszervez.et van, ezeknek az alap szerveknek nincs párthelyiségük* Megbeszélték, hogy legkésőbb decemberig, mindegyiknek megfelelő helyiséget biztosítanak. Az igazgató ős a párttitkár közötti feszültség megszüntetése érdekében hosszas beszélgetést folytattak az igazgató elvtárssal, aminek konkrét eredményét még nem tudják lemérni, de a jövőben erről tájékozódni fognak, \ A Kensavgyár V.-ös alapszervezet az igazgató elvtárs instruálta. Itt igen erősen tapasztalhatók olyan hangok, melyek az igazgató és a titkár elvtársak közötti meg nem értésből fakadnak. Javasolták, hogy ezt az alapszervezetet ne instruálja a jövőben az igazgató elvtárs, mert ez nem használt a titkár elvtárs tekintélyének. Javasolták, hogy Disz. alapszerveket hozzanak létre. 18o Disz.taggal 1 alapszervezet igen kevés. 7 ' . - . í