Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.104.a/2)
1955-10-28
Mindezek szükségessé teszik, feltételezik, hogy a jó munkához alapos, jó pártvezetés kell. ícekután elmondja, hogy milyen eredményeket látnak a kerület vezetőtevékenységében. Megállapításuk, hogy az elvtársak vezető munkája alapvetően helyes vonalon fut. Ezt a megállapítást az a tapasztalat igazolja, hogy a párt III. kongresszusa határozata alapján a tervteljesitós, a termelékenység növelése, az önköltség csökkentese, a technika fejlesztése, a pártépitéssel való foglalkozás, a pártszervezetek előtt álló feladatok. Ezeknek a feladatoknak végrehajtásáért, alátámasztásáért végzi a párt az összes pártpolitikai munkáját, tevékenységét. Tehát ez azt jelenti, " hogy munkájukat annak érdekébe^ állítják be, hogy a III. kongresszus által ránkszabott feladatokat végrehajtsuk. Szintén eredmény, hogy a szervezeti szabályzat alapján rendszeresek a P.B.-i ülések. A jegyzőkönyve k,egyéb Írásos anyagok tanulmányozása után megállapították, hogy színvonalasabbak ezek a P.B.-i ülések, mint a korábbiak voltak. Talán az aktivitás is nagyobb, mint a korábbi időkben volt. Alaposabban vitatják a P.B. ülések F kérdéseit, több konkrét intézkedést foganatosítanak. Operatívabbá vált a határoza_ tok végrehajtásával kapcsolatos Szervezői tevékenység. A márciusi határozat óta, a megfigyelt időben határozottabb lett a vezetés a kerületi Pártbizottságban. Igényesebb is a P.B. ilyen tekintetben. Javult a kollektiv vezetés, a kollektiv munka, a párt politikájának vezető, irányitó tevékenységében. Pozitív jelenség, hogy a tömegszervezetek vezetésében politikai, elvi irányitó tekékenyéségben van javulás az utóbbi időben. Fenti megállapításaikat alátámasztja pl. : tapasztalatuk szerint a határozatok gyorsan jutaak le az apparátushoz, az üzemi pártszerveketekhez is. A feladatokban igyekeznek olyan színvonalat biztosítani a pártszervezetek felé, hogy valóban ezután jó munkát végezhessenek a pártmunkások. Eredmény továbbá,hogy általában áttértek a szakosított titkári értekezletekre, kiszélesítette a kerület az instruktor! hálózatát. Ninosen olyan alapszerv, amelynek instruktora ne lenne* igyekeznek őket beszámoltatni végzett feladatukról. A párttitkárok tapasztalatait a kerületi P.B. igyekszik feldolgozni^ határozatokká ró emelni, s azt eljuttatja a pártszervezetek felé. Ez a tény rendkívül jó hatással van a pártszervezetek munkájára, ügy látják, ha megkérdezik őket nem feleslegesen kérdezik, átgondolják az általuk elmondottakat és felvetett helyes módszereiket a gyakorlatban is bevezetik, Ez emeli a P.B.-nak mint testületnek a szerepét, fokozza a FlB. tagok aktivitását. Továbbá lehetőséget ad arra, hogy a politikai gazdasági élet irányítását megjavítsák, s a tapasztalat azt mutatta, hogy közelebb : hozta a vezető szerveket az alsóbb szervek munkájához. Ezekután szükségesnek tartja megemlíteni, elmondani, hogy az eredmények ninosenek hiányosságokn nélkül. A főbb hiányosságokat az alábbiakban látják t tapasztalatuk szerint a P.B. és a V.B; szer épe nincsen tarftrirl időnek megfelelően tisztázva az elvtársak előtt. Ugyanez a tapasztalat az üzemi P.B.-nál is. Ebből fakadóan többször előfordul olyan jelenség, hogy megsértik az elvtársak a P.B. szerepét, vagy,hogy a P,B.-ok nem úgy irányítanak, ahogy az számukra biztosítva van a Szervezeti szabályzat szerint, ahogy azt a párt demokratikus centralizmus elve megköveteli. Egyes üzemekben, de kerületi viszonylatban is reprezentatív testületnek tekintik. Inkább valamilyen ünnepélyes szemlélődő testületnek és nem az a tevékeny, irányitó szerv, amelyre a vezetésnek szüksége lenne. AP,B.-i tagok általában a V.B, megbízásából dolgoznak, nem ismerik az alapszervek munkáját, a kerület legfontosabb problémáit, több példa mutatja, hogy nem a P,B. hanem a VjB, vezeti a Jperület politikai életét. Az utóbbi hónapokban a XX. kerületben ejég általánossá vált - és ezt maguk az elv® társak is hangoztatják- hogy az igaz, hogy az elméletben szép, hogy a P.B.-nak kell vezetni, a Szervezeti szabályzat aláírja, de lényegesen más a gyakorlat, és ezt az elméletet a gyakorlatban megvalósítani nem lehet. L “/- 2 -