Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/1)

1951-11-25

r • “i A Pártbizottságunk irányításának eredménye, hegy a kerületi Tanács túljutott a kezdeti nehézségeket* Ez felmérhető a Tanácsbeszámolókon keresztül is, mely úgy a tavasszal, mint az elmúlt hetekben volt megtartva. A tavaszi tanács­tagi beszámolóknál a hozzászólók általában egyéni panaszaikat tárták fal, a mostaninál szzelszsmben már közérdekű problémákkal foglalkoztak, valamint x$ javaslatot tettek közérdekű létesítmények, intézmények megvalósítására is. A fejlődés legjobban megmutatkozik az épitő bírálatban, moly a kerületi Tanács felé elhangzott. A tanácstagi beszámolókon és fogadó-órákon keresztül egyre jeggan tudjuk biztosítani, hegy a dolgozók minél szélesebb rétegben a közügyek intézésében résztvegyenek. A fogadó-óráknál igen nagy segítséget nyújtott a Tanács pártszervezete, melynek lévén nagyobb bizalommal fordul kerületünk la­­kósaága felénk és nagyobb mértékben segítenek a preblmák megoldásában is. Pl. a Tisztasági versenyben többezer embert mozgósítottak, melynek eredménye képpen a kerületi Tanács elnyerte a Főv. Tanács zászlaját, ügy az oktatási bizottság működése, mint a takarékossági mozgalom is szép eredményeket ért el. A lakosság nagy segítséget nyújtott még a Tanácsban megbúvó ellenséges elemek felszámolására is. tó§y év alatt 8 elenséges elemet bocsátottak el. A Tanács munkája konkrétan lemérhető pl. az Aszódi és Illatos úti játszótérben, az Ecseri úti szabadtári színpadban, melyek társadalmi munkával lettek meg­építve. A lakósság segítsége megmutatkozott az 1200 facsemete elültetésében ^ is, valamint 250 társadalmi ellenőr működik a közellátásinak biztosításának terén. Ebben az évben a Tanács önállóan épit két bölcsödét, óvédát és parkokat létesít, valamint remlakáaekat hoz rendbe. Általános és középiskolai, vonalon azon dolgoznak, hegy ifjúságunkat a Párt, Szovjetunió iránti szeretőre, valamint áldozatkészségre neveljék. Az ipari tanulóiskelákban könyvtárakat szerveztek, melyekkel a szaktudás elmélyítését akarják elérni. Szép eredményeket értek el kulturvenalen is. Hiányosság munkájukban, hegy a DISZ fiataloktól nem kaptak megfelelő segít­séget, lendületet munkájukh«z. Hiányosság még az is, hegy a kerületi Pártbizottság tanácstagjai nem foglal­koznak a Tanács problémáival, oaak egyedül Herváth elvtárs, aki minden tanács­ülésen jelen van és munkájával nagy segítséget nyújt. Nehézséget ekez mun­kájukban, hegy a körzeti és üzemi elvtársak a tanácstagi munkát nem tekintik pártmunkának. Kéri a Pártbizottság segítségét, hegy a kerületben az alapszervi titkár elv­társak a tanácstagi munkát is pártmunkának Mgttrtgtb tekintsék. A kleriká­­lis reakció, valamint a jobboldali szociáldemokraták aknamunkája ellen is harcol, akik különösen az ifjúság körében végzik rembeló munkájukat. v Szipkáné elvtársnő t /l00.4.sz. vállalat/ Az l004«sz. vállalat dolgozóinak harcos kommunista üdvözletét tolmácsolta, valamint, hegy az üzem dolgozói mindent elkövetnek, hogyha Rákosi elvtársnak tett Ígéretüket teljes egészében végrehajtsák. Javasolja, hegy a kerületi pártbizottság a bírálaton keresztül nyújtson segítséget az üzemi háromszögek felé. A sulypentl üzemek vezetőit ezámeltassa be az elvégzett munkáról, alkalmazzen bírálatét a vállalatvezetők felé az egyszemélyi vezetés tekintetében. A Pártbizottság adjon segítséget, hegy a vállalatvezetés és a szakszervezetik között a munka teljesen össze legyen hangelva. Kifsgáselja, hegy a kerület ifjúságának szőrakezása nincs kellően irányítva és igy az ifjak sek esetbon helytelen szőrakezáai módét folytatnak. Helyesnek tartja, ha különösen a sulypentl üzemek részére, a politikai párt­­napeken külső előadók vannak biztosítva. Ezsn keresztül az üzem termelési és politikai munkája is nagymértékben megjavul. Ezt tapasztalta vállalatén belül az elmúlt pártnap alkalmával. Seszélt még a kritika helytelen alkalmazásáról, amikeris az elvtársak nem alkalmazzák azonnal, hanem a nyilvánosság számára tartogatják. Ezzel szemben ha a kritikát'azonnal alkalmazzák, a hibát elkövető elvtárs azt rövidebb idő alatt le tudja vetkőzni. A műszaki értelmiség pártmunkáséi való visszahúzódásának okát abban látja, hegy amikor egy-egy dolgozót kiemelnek, akkor megindul az aknamunka ellene. , Itt kéri,a Pártbizottság a bejelentésekre nagyobb súlyt fektessen és az alapszervek kivizsgálásának munkáját kísérj* figyelemmel. t * /* zo _______________

Next

/
Thumbnails
Contents