Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.104.a/1)
1951-11-25
r _aMMBMUsa.. Előtérbe kell állítanunk & minőuőgl munkát ős a sslBjtcsökkentáét, Külön;:non “ fontos ez azoknál a nyersanyagoknál, melyekből hiányaink vannak. Erre nozgeflitaák pártszervezeteink aüazaklVezetőket, satohanevietákat, újítókat 6a ők auttaaanak példát a munka minden terén lévő nogjavitására és adjanak olyan lendületet az évi terv teljesitóaádrt folytatott harcnak, amely magával ragadja u széles dolgozó tömegeket* Azokkal esőmben pedig, akik a politikai nevelő munka dacára kütelajaógüket hazánkkal ©somban Acua teljesítik, járjanak ol velük' azeaueu a törvényadta jogok alapján is* Ha ezek a szempontok érvényesülnok, pártszervezeteink, pzemvozetőségeink munkájában, feltétlenül megjavul és az eddigieknél még nagyobb eredményeket könyvelhetünk el az 1951* évi tervünk végrehajtásánál* Ehhez a munkához as eddigieknél fokozottabban vonják be az összes íöBiegezervee^teket, különösen a ezasszervezetek munkáját kell megjavítanunk, hegy végre Ők legyenek a termelésnek, a munkaversenynek szervezői és irányító i. Ők mozgósítsák a pártonkivüli dolgozó tömegeket és a szakszervezeti bizalmiakon keresztül folytassanak szivőa harcot az évi tervünk maradéktalan végrehajtásáért * Pártszervezeteink pádig gondoskodjanak arról, _ hogy a szakszervezotbőn mutatkozó önállóságra való törekvés és a saintikalizmus gyökreit következe-tea munkával számolják fel. Gondoskodjanak arról, hogy a DISZ és az MND3Z a többi tömegszerveaetekkel együtt az eddigieknél még Jobban vegyék ki részüket a termelési eredményekért folytatott harcból, KÜ_ lönosen ifjúságunk, melytől Joggal várjuk el, mint Pártunk aranytartalékától . 4 és a munka rohamcsopatától, ugyanakkor minden pártszervezetünk az eddigieknél „ok'.al jobban ellenőrizze as üzem termelési ex*edmónyiet, a munka folyamatát éljen azzal a joggal, melyet pávtunk II. K ngre ezusa a módosított szervezeti szabályzatban biztosít és az ellenőrzésen Keresztül nyújtson kenrkét segítséget a termelésben mutatkozó hiányeeaőgek felszámolásira. Az eddigieknél keményebb kézzel harcoljon népünk ellenségei ellen, a jobboldali szociáldemokraták ellen éa a többi reakciós, inperiolistá ügynökök ellen, öltik gátolni próbálják a özociolizmus építését és a Világbékéért folytatott harcunkat. Ugyanakkor Pártbizottságunk munkájút is tovább kell javítani az ellenőrzés vonalán, hegy pontosabb képünk legyen kerületünk eredményeiről éa hiányairól, hogy nagyobb segítséget tudjunk biztosítani pártszervezeteink számára* Hogyan tükröződik vissza Pártblg? ttnágunk és Párt szervezeteink munkája a \ kerületi Tanács munkájában ? Kedves Elvtúrsak t Az addig elmondottakban ismertettem pártszervezetünk munkáját a termelésben és egyben feltártam elért eredményeinkát ós hiány©sBúgokat• Ezek mellett beszélni kell orról is, hegy az állami fegyelem minél jobban, úgy üzemeinkben, mint közigazgatási életünkben tovább erősödjön, A mi népi demokráciánk fejlődésében a múlt esztendőben tartott 'tanácsválasztásek jelentős fordulatot hoztak létre, mert a régi burásod közigazgatás helyére létrehoztuk a • Tanácsokat a Szovjetunió szovjetjeinek tapasztalatai alapján. Ez uj volt a mi közigazgatási életünk, éppen ez szükségessé tette, hegy pártszervezeteink 1 Pártbizottságunkkal együtt fékezett segítséget, támogatást nyújtsanak a kerületi Tanács eredményes munkájának ki íüL okítására. Döntő volt, hegy dolgozó tömegekkel minél szorosabb kapcsolatot tudjon teremteni és efcyban bevenni a Tanács feladatainak.végrehajtásába, A többmint egy év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hegy t régi burásod közigazgatás bürokráciájának nagyrészét felszámoltuk ás a kerületi Tanács a kezdeti nehézségeken túl van. Elértük, 1 Hegy a Tanácsnak és & dolgozóknak a kapcsolata kiseólestilt és dolgozóink százai a társadalmi munka különböző területén segítői a Tanácsnak, Jól bevált a fogadó-órák rendszere, btlr először sok egyéni panasz merült fel, ma már azonban sok egészséges java»lotc.t tesznek ős hibákat tárnak fel, amely a munka megjavítását szolgálja. De ennél aég nagyobb jelentőséggel bir az Állandó bizottságok munkája, akik nagymértékben segítik elő a Tanács osztályainak munkáját, de ugyanakkor kiosélesitik a dolgozó tömegekkel való kapcsolatát is, amit úgy lehetne Összefogni* jellemezni, htgy az Állandó bizottságok lüktető életet vittek a Tanács munkájába és sok jó kezdeményezéssel megjavították a Tanáee egészségvédelmi, oktatási ős egyéb téren végzett munkáját, 'h/,o