Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.103.a/5)

1956-03-22

----------------------------------------------­­­­­­­I----|-----------— -!2> I fi-26-Én azt hiszem elvtáraak - nekünk,ennek az aktívának a feladata, hogy az ilyen maradi funkoiónárlusokat, vezetőket kibillentsen abból a nyugalom­ból, amelyben jelenleg a te Imika fejlesztésében asenderegnek* Itt van elvtársak még agy olyan hatalmas tartalék, amely ninos eléggé felhasználva*a szooialista munkaverseny* Ismeretes, hogy a XX* Kong­resszus mennyire a feladatok előterébe állította a szocialista munka­versenyt, a dolgozó tömegek airtiv kezdemény eséséinek e nagy megnyilvánu­lását* Én nem is elsősorban a jelenlegi helyzetet vetném fel, mert hi­szen néhány hete, ha nehezen is, de kibontakozott kerületünkben is a szocialista verseny, már említettem, hogy milyen kiváló eredmények szü­lettek ennek nyomán egyes területeken* De eltekintve néhány üzemünktől, k /-s mint a Ruggyanta, a Május 1 Ruhagyár és néhány közép és kisebb üzemünk­től, ahol nem engedték elaludni, de a legtöbb helyen éppen, amikor a leg­nagyobb szükség lett volna rá - januárban, februárban - hagyták slsztn­­derülnif és osak nagyon nehezen tudtuk elérni a jelenlegi fokát,amellyel még mindig nem lehetünk megelégedve* nek A SZU* XX. Kongresszusa kimondotta, hogy a gazdasági vezetők állami fela­datként kell tekinteniök a szooialista verseny felajánlások szervezését, a jó módszerek elterjesztését, a felajánlások rendszeres értékelését* Pedig tudvalévő, hogy a SZU-ban milyen magas fokon áll a szooiálista ver­seny* Ml az oka elvtársak, hogy ilyen nehezen akarják megérteni több helyen, hogy elő kell segíteni, fel kell karolni a dolgozók verseny lendületét, felajánlásait - azt rendszeresen értékelni kell és mint nagyon fontoa húzóerőt fel kell használni a szocialista építés sorén* Hivatkoznak itt sok mindenre! hogy a műszakiak azért nem tudnak vele foglalkozni, mert sok az adminisztrációs feladatuk* Hivatkoznak arra szakszervezeteink - több helyen - hogy a vállalat igaz­gató nem segíti elő* Hivatkoznak arra a vállalat Igazgatók, hogy a szak­szervezet nem óéinál semmit* Pártszervezeteink is sokszor megállapítják, hogy a szakszervezet alszik* A vállalat vezetés pedig lebecsüli a versenyt* Döntse el az aktiva, hogy nem-e az a valódi és igazi ok, hogy alapjában véve a dolgozókat, atömegeket beostiljük le, amikor nőm akarjuk észrevenni kezdeményezéseiket, amikor elért eredményeiket nem akarjuk észrevenni és azt mondjuk - ninos idő az értékelésre - én azt hiszem elvtársak, hogy itt 32-■ ——--------— ' ■■■•' 1 —— i---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents