Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/5)
1955-10-12
■ « • y '■> |---|—|■—n - -— mm. >-4-Ennek ellenére, sok helyen tovább fújták a magukét, sőt többen nem is aka: ták végrehajtani, de ahol megértették, jé hatása volt és sikert hozott, szívesen és önként jegyezték le a megfelelő túljegyzést. Meg kell érteni, hogy csökken a párt befolyása, ha nyomással, erőszakoskodással dolgozunk. A helyes módszer a politikai meggyőző murik#. Mindenütt küzd.oni kell az adminisztrativ, parancsolgató módszer ellen. Egósz Budapest 119 $-al túlteljesítette előirányzatát. Ez azt is jelenti hogy több mint loo millióval többet jegyeztek a dolgozók, mint az előimnyzat. A párt és a kormány erre gyorsan reagált és a párt kezdeményez csóré a MT elfogadta, hegy a jövő évben ezt a loo millió Pt-ot lakásépítésre kell fordítani, az eddig betervezetteken kiviil. Ez azt jelenti, il0fi^''4^í?l^§zd'nk ckUől a loo millió Ft-ból 12oo lakással többet építeni. Ezzel^együtt tervbe van véve mintegy 62®o lakás, állami költséggel, ezenkívül 16oo családi^ház állami segitsággel, A lakások épitóse még ebben a hónapban megkezdődik. A Budapesti Pártbizottság és a Városi Tanács elsőrendű feladatának tekinti a liáe ásópités kérdését, részben uj lakások építésével# részben az irodák és egyéb elmen fenntartott lakások felszabadításával. 1 é_N- Azonban tudjuk, hogy ezzel még nem tudjuk megoldani a lakáskárdést, mert sokkal több igénylő van, mint amit tudunk adni. A Politikai bízottságk nak van egy határozat®, hogy jövőre' biztosítani kell, hogy az uj lakásoknak 2/3-ába olyanok kerüljenek, akik mint fizikai dolgozók a termelésben élen járjanak. Jelenleg kedvező helyzet van a párt politikai munkájának fellenditósóre. Szeptemberben Budapest 1©6.2 $-ra téliesítetté a tervet, ez a felazabadu-■ lás óta Budapest ós az egész ország havi teljesítésében a legmagasabb teljesítmény. A 4. negyedévben az éves tervteljesitése érdekében, egyes helyeken lo $-al többet kell teljesíteni és ez komoly feladat. A gazdasági vezetés, a politikai tömegmunka további javulását igényli. Fel kell lendíteni a szocialista munkaversenyt. November 7-r© az éves vállalások túlteljesítését tüzzük feladatul. A beszámolónak igaza van abban, hogy most komolyan foglalkoztak a dolgozói problémáival ős ez eredmény. Azonban vitába szállók azzal, hogy ilyen 7"N mértékben még nem foglalkoztunk ezzel. 1945-46-47-ben sokkal többet fog- 1 alkozturik & dolgozók problémáival, Ügyes-bajos kérdéseivel és segítettünk nekik. Azt hiszem, nem szabad, hogy az eredmények elhomályosítsák a hiányosságokat. A párt számára a legfőbb törvény a népjólét állandó emelése., ez a párt határozatainak alapvető feladata, ez érvényben van mindaddig, amit csak Párt lesz. Megvalósítjuk-® a napi munkánk során ezt a feladatot ? Ha teljesítjük a tervet, takarékoskodunk, többet, jobbat, élcsóbban termelünk/sokat teszünk e feladat érdekében. A terv teljesítése, a termelékenység növelése, elősegiti a népjólét emelését. Azonban azt el kell mondani, hogy a dolgozókkal való törődés sok helyen el van /hanyagolja. A kollektív szerződés végrehajtása terén varinak hibák. Sok funkcionárius elhanyagolja az apró, de jogos sérelmek elintézését. Ezen elvtársak nagy része bekerül funkcióba és bizonyis idő után elfeledkezik, hogy a munkásosztály bizalmából került,vezető funkcióba*' gátért, hogy becsületesebben és jobban szolgálja a munkás?sztályé érdekeit. Nem kis kérdés ez, törődni a munkásosztály, a dolgozók érdekéivel, ©z a Párt és az osztály viszonyának kérdése. Azt jelenti, hogy az élcsapat teljesiti-e az osztállyal szembeni kötelességét. A mi pártunk élcsapat, a dolgozó nép pártja és kötelessége a dolgozó nóp órdekvódel' mc. Ami ebben az országban történik, a dolgozók, a munkásosztály érdekeit kell hogy szolgálja. Meg kell érteni, hogy a párt és a dolgozók viszonya fmrog kockán, hogyan csatázunk a dolgozókhelyzetónek megjavításáért. ' Egyes elvtársak megfeledkeznek, hogy a munkavédelmi, szociális, kulturális beruházások elmaradoznak, nem követelik meg a kollektív szerződés b etartását. A kollektív szerződés az üzem alkotmánya. A munkásoktól meg-j _ 1 .._ T j I _